A mandiner.hu szerint a tanácskozás legérdekesebb előadása volt a kormányzó unokájáé, aki élete első magyarországi beszédében életéről és a világról alkotott elképzeléseiről beszélt. Horthy István Sharif – noha már nem megy neki jól a magyar nyelv – kötelességének érezte, hogy magyarul szólaljon fel. Azt mondta: ő nem tudós, de sokat foglalkozott az emberek közötti konfliktusok enyhítésével, az előítéletekkel. Szerinte az oktatásban dolgozók felelőssége, hogy az iskolákból tiszta szívű, jó emberek kerüljenek ki. Így a véres konfliktusok száma csökkenhetne.
A leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsájtás. Ha egy nemzedék nem képes a fájdalmakat, sértéseket feldolgozni, akkor azt megörökli a következő generáció. A megbocsájtás nem az ellenségeinkről szól, hanem saját magunk felszabadításáról. Saját példájaként felidézte, hogy miután három és fél évesen elhurcolták őt is a nácik, hosszú évekig élt Németországban, Portugáliában és Angliában. Ez volt élete unalmas része.
Egy nap aztán azt érezte, hogy hirtelen minden körülötte lévő történésnek és szépségnek a tudatára ébredt. Olyan volt ez, mintha egy szürke világból fél órára kilépne egy teljesebb, tökéletesebb világba. Később azt az utat kereste, ami visszavezeti őt ebbe az állapotba. Végül az iszlám vallásban találta meg önmagát. Horthy István Sharif végezetül azt mondta: szerinte minden embernek van lelke, és azzal járulunk hozzá egy szebb jövőhöz, hogy életünk során próbáljuk megtalálni azt.
