Egy napon egy magyar férfi arra ébred, hogy a faluból mindenki eltűnt, akit utált. Bemegy a kocsmába és felkiált.
– Mi történt itt?
– Mind eltűntek.
– Hova?
– Nem tudni. Állítólag az egész országból eltűntek. Mindegyik. Mindenki.
– Eltűntek az aljasok?
– El.
– Hát a rohadékok?
– Azok is.
– Még a mocsadékok és a ganék is?
– Azok is.
– Csak mink maradtunk?
– Csak!
– Van isten?
– Van hát!
– Akkor mindenki a vendégem – mondja, és leül az asztalához.
– Ellenségeink maradéktalan és kíméletlen pusztulására!
– Úgy legyen!
– Egészségetekre!
– Szerbusztok!
Másnap az egész falu vidáman ébred. Este újra koccintanak a kocsmában.
– De jó így!
– Hú, de jó!
– Remélem sose jönnek vissza!
– Én is remélem.
– Milyen szar volt, míg itt voltak.
– És most milyen jó.
Harmadnap megint összejönnek munka után.
– Hogy én mennyire utáltam ezeket.
– Mint a szart!
– Úgy! Mint a szart.
Ülnek, üldögélnek. Isznak, iszogatnak. Hazamennek. Negyedik nap ismét találkoznak.
– Mi újság, gyerekek?
– Semmi.
– Semmi?
– Miért, mi lenne?
– Jól van, csak kérdeztem.
– De ne így kérdezd!
– Miért, hogy kérdeztem?
– Úgy!
– Hogy?
– Hát úgy!
– Mi bajod van?
– Nekem semmi. Neked mi bajod van?
– Rohadjál meg!
– Rohadjál meg te! Te aljas!
– Te mocsadék!
– Te gané!
