Szórakozás

Influenzakezelés: csak természetesen!

Bár az első influenzaoltásokat már az 1930-as években beadták, gyakorlattá csak az elmúlt évtizedekben vált. Hatékony influenzagyógyszernek még ma is szűkében vagyunk, pedig a természet régóta kínál vírusellenes szereket...

Az influenza kezelésének eszköztára nagyrészt megegyezik a megelőzésképpen ajánlottakkal: testedzés, sok alvás, immunerősítés antioxidánsokkal, vitaminokkal. Ki-ki lehetősége szerint igyekszik sok C- és egyéb vitamint fogyasztani. A betegek számára ma is főként az ágynyugalom az egyetlen és egyben legmegfelelőbb gyógymód. Az orvosok szükség esetén láz- és fájdalomcsillapítóval enyhítik a súlyos tüneteket, a baktériumos felülfertőződés esetére pedig antibiotikumokat írnak fel. Célszerű kivárni, míg az immunrendszer legyőzi a vírustámadást.

A vírusok, így az influenzavírusok képtelenek önálló életre. Szaporodáshoz szükségük van a gazdaszervezet sejtjeire. A vírusok genetikai anyagukat és testüket is a megtámadott sejttel gyártatják le, ez a vírusreplikáció. Az immunrendszer a vírussal fertőzött sejteket felismeri, majd elpusztítja. A betegség lefolyása és súlyossága a vírus fajtájától, a fertőzés mértékétől függ.

Ha erős fertőzést és igen szapora vírust kell legyőzni, bizony sok saját sejt is áldozatul esik a harcban. Az utóbbi évek vívmányaként vírusellenes gyógyszerek is segítik az influenza kezelését, melyekkel a vírusok szaporodását, a vírus-gyártás egyes lépéseit tudják gátolni. A használt vegyületek, például, beépülhetnek a vírus DNS-be, és egy adott pillanatban megakasztják annak lemásolását, ezért csak aktívan szaporodó vírusokkal szemben lehet ily módon felvenni a harcot. Az antivirális szert folyamatosan kell adagolni, és az antibiotikumokhoz hasonlóan hozzászokás is kialakulhat. Az influenza A és egyes légúti megbetegedéseket okozó vírusok ellen létezik antivirális gyógyszer, minden influenzára azonban nem, ráadásul nagy a rezisztencia kialakulásának veszélye. Az időben elkezdett kezelés lerövidítheti a betegség lefolyásának időtartamát. Mellékhatásai miatt ilyen kezeléshez akkor folyamodnak, ha olyan súlyos, életveszélyes betegséget okozó influenzavírus van terjedőben, ami ellen még nincs vakcina.Gyógynövényekkel a vírusok ellen!

A témáról bővebben a Házipatika oldalán olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik