A minap egy beszélgetés során fejtette ki valaki, hogy mennyire szeretne valamilyen tudományos-fantasztikus könyv vagy film szereplője lenni, mert itt, a valóságban nincs semmi világmegváltó újdonság. Ezek után elgondolkodtam, és tény, hogy furcsa kettősséget érez ilyenkor az ember: ugyanazokon a kopott utcákon járkálunk, a szürke, málló házfalak között, ugyanabban az otthonkában jön le a házmesternéni szőnyeget porolni, mint 20, 30, vagy akár 50 éve, de azért ha jól figyelünk, megláthatjuk a néni zsebében a mobiltelefont, az ablakokon benézve az okostévéket, ráadásul a retro-szociofotóinkat 8-10 megapixeles felbontásban elkészítve egy pillanat alatt megosztjuk vagy három különféle közösségi szolgáltatáson mobilnet segítségével. Szóval, van itt fejlődés, csak nem minden szinten látható.
A fenti gondolatmenet alapján eljátszadoztunk azzal a gondolattal, milyen technológiák nem léteztek 5, 10, 20, 40 és 50 éve? Mik azok, amikre akkoriban azt mondták az emberek: ugyan már, ez csak azokban az elszállt agyú amerikai filmekben létezik.
50 éve: a személyi számítógép
Kezdjük a legtávolabbról. 100 évig már nem mentünk vissza, mert az már legtöbb olvasónk számára tényleg történelem (tisztelet a kivételnek), viszont talán többen vannak, akik már éltek 1964-ben, és el sem tudták képzelni, hogy valaha az otthonukban lehet nekik is saját számítógépük. Vagy a táskájukban. Vagy a zsebükben. vagy a csuklójukon. Ezek ma már mind léteznek, és közismert, elfogadott megoldások, amelyeket ráadásul nem is csak a beavatottak, műszaki érdeklődésűek kedvelnek, hanem gyakorlatilag divatcikkek, napi használati eszközök, a munka és az élet összes területének részei.
1964-ben egy átlagember talán még nem is tudta, mi az a számítógép, és hogy létezik ilyesmi egyáltalán. Bár a szobányi óriásgépek korszakán már túllépett akkorra a világ, az otthonoktól még messze voltak a digitális masinák. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható gép az UNIVAC I. volt 1951-ben, de persze ebből is csak igen kevés példány készült, mint ahogy még néhány évtizedig az “utódokból” is. Csak a legnagyobb tudományos intézetek, egyetemek, gazdasági és politikai entitások rendelkeztek ilyesmivel. Ráadásul az otthonokban ki sem lehetett volna használni ezeket, hiszen nem voltak mindennapi használatra tervezett kezelőfelületek vagy programok. Az első igazán sikeres “mindennapi” személyi számítógépre 1977-ig kellett várni, amikor az Apple II tényleg megmutatta midenkinek, hogy otthonra is lehet megfizethető áron, valóban értelmes használatra is ilyen kütyüt vásárolni. Aztán jött a Sinclair ZX Spectrum, a Commodore-64, a PC-k, majd a mobil eszközök, és már meg is érkeztünk. ’64-ben azonban csak annyit mondana egy akkori “őslakos” egy mai notebook, vagy tablet láttán: ilyen bizony nincs is, és még évszázadokig nem is lesz.
40 éve: az internet
Amikor 1974-ben Vinton Cerf, Yogen Dalal és Carl Sunshine először használta az “internet” szót egy tanulmányban, a fogalom még hosszú évekig nem jutott el az átlagember füléig. Ugyan a hatvanas években már folytak kísérletek az információs hálózatok létrehozására (főleg katonai és tudományos célokkal), egy maroknyi tudóson kívül még senki nem gondolhatta, hogy egyszer majd lesz egy olyan világméretű hálózat, amelyen információk, képek, videók milliárdjai áramolnak keresztül, amin akár valós időben videótelefonálhatunk a világ bármely részeit összekötve, vagy épp amin titkos meztelen fotók szivárognak ki a hollywoodi hírességekről.
Akkoriban még a sci-fi filmekben is csak részleteiben mertek elképzelni hasonló megoldásokat. Volt, ahol telefonáláshoz hasonló számkóddal lehetett “lehívni” információkat egy nyomtatóra, máshol pedig úgy képzelték el a jövőt, mint egy digitális telefax, ahol robotok küldik el a felhasználó által kért adatokat.
Ehhez képest 1982-ben már szabványosították az adatforgalomhoz használt TCP/IP protokollt, majd az ezeket használó hálózatok világméretű összekapcsolásával lassan kialakult az internet. Jöttek a betárcsázós modemek, majd a kényelmesebb, vezetékes megoldások, manapság pedig a WiFi és a mobilnet is teljesen hétköznapinak számít.
20 éve: a mobil internet
Folytassuk is a fenti logika mentén: 1994-ben ugyan már egyes beavatottak ismerhették az internetet, de az továbbra is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a nehézkesen, lassan és persze drágán működő hálózat egyszer helyfüggetlenné és bárki által elérhetővé válik? Vajon 1974-ben egy metrón utazó ember mit szólt volna, ha meglátja egyik utastársát, amint egy tenyérnyi telefonon élő sportközvetítést néz, videótelefonál, vagy épp egy japán sráccal sakkozik közvetlen kapcsolaton keresztül? Valószínűleg hívta volna a 07-et (egy tantusszal működő fülkéből), és ufók megszállása ellen kért volna segítséget.
Először 1996-ban kínált kiskereskedelmi forgalomban mobil internetes hozzáférést is két finn szolgáltató, de ezt csak az akkori csúcsmobil, a Nokia 9000 Communicator segítségével lehetett kihasználni, és persze kizárólag alap-tevékenységekre. A 90-es évek végén még arra is kísérletet tettek, hogy mobilokra saját, “pehelysúlyú” internet variánst készítsenek, hogy gyorsabbá tegyék a kommunikációt és lehetőséget adjanak arra, hogy a kis mobil kijelzőkön is olvasható maradjon az információ. Ez volt a WAP, amely szerencsére hamarosan okafogyottá vált, ahogy a nagy kijelzős, érintős telefonok megkönnyítették a megjelenítést és kezelést, a mobilnet sávszélessége (és árszabása) pedig már nem igényelte az adatok tömörítését, a képek, videók és egyéb extrák kiherélését.
10 éve: a közösségi média
Amikor 2004. február 4-én egy kollégiumi szobában elindult egy “Thefacebook” nevű internetes szolgáltatás, a világ még nem tudta, hogy nemsomkára mindenki élete nyitott könyv lesz a közvetlen rokonok, szomszédok és barátok körén kívül, akár az egész világ felé. Persze az internetezés már nem volt a kiváltságosok játékszere, de a mai értelemben vett közösségi oldalak nem léteztek. Ha valaki kommunikálni szeretett volna a nagyvilág felé, írhatott fórumokra (ezzel a hasonló érdeklődésűekre korlátozva a kapcsolatokat), készíthetett saját weboldalt (és dolgozhatott az optimalizáláson és hírverésen, hogy bevonzza az érdeklődőket), vagy regisztrálhatott társkeresőkre (amik viszont az ismerkedés és kapcsolattartás egyéb formáit nem támogatták).
A Facebook előtt is volt persze egyfajta közösségi élet, nemzetközi szinten például ott volt a MySpace, amely nyomokban már tartalmazott mai értelemben vett közösségi elemeket. Magyarországon ugyan 2002-ben elindult az iWiW elődje, a WiW, ez azonban még szintén sok gyermekbetegséggel küszködött, és az első években kifejezetten limitált tagsággal rendelkezett, hiszen csak regisztrált tagok meghívójával léphetett be új felhasználó. Zuckerberg szolgáltatása azonban mindent megváltoztatott. Néhány év alatt lenyomott minden nemzetközi és helyi versenytársat, és manapság már egyenesen titkolózónak, sunyinak, perverznek nézik azt, aki legalább egy profilkép és alapvető adatok megadásával nincs fent Facebookon.
Manapság már teljesen magától értetődő, hogy nem felhívjuk valamelyik rokonunkat, nem e-mailt írunk egy barátunknak megkérdezve, mi van vele mostanában, hanem megnézzük, miket írt és osztott meg Facebookon. Ez persze egy szintén új jelenséget is elindított: egyre több esetben látjuk, hogy az emberek más képet mutatnak magukról Facebookon, ami aztán emberi félreértésekhez, csalódásokhoz, sőt néha tragédiához is vezet. Egy biztos: jó ideje már nem arra kell figyelni, hogyan tudhatnak meg rólunk minél többet világszerte, hanem épp arra, hogyan rejtsük el magunkról azt, amit nem szeretnénk mindenki orrára kötni. Pedig a Facebook is milyen egyszerűen, és egyszerűnek indult… Az alábbi kép egy akkori adatlapot ábrázol.
5 éve: a tablet
A tech-tudorok persze máris felhördülhetnek: tabletek léteztek már jóval 2009 előtt is. Viszont számoljuk meg, a Föld lakosságának hány százaléka tudott a létezésükről! 0,0000000… és még sok nulla, a végén egy eggyel. Ha azt nézzük, ezen a csoporton belül kinek volt tablete és kik használták is, még kisebb számot kapunk. Az Apple Newton, vagy a Microsoft Pocket PC bizony még csak arra volt jó, hogy bemutassák: nem feltétlenül kell asztali méretű gép, igazi billentyűzet és egér egy számítógéphez. Viszont ha megnézzük, mire, hogyan, és persze egy feltöltéssel meddig lehetett használni ezeket, be kell látnunk, a tabletek fénykora nem jött el rögtön az első modellek kifejlesztésével.
A kétezres évek legelején a mobil számítástechnika az átlagos felhasználók számára a laptopokat jelentette, amik ekkoriban ráadásul még kétszer, vagy többször annyiba kerültek, mint egy hasonló tudású asztali gép. A táblagépek igazi kora akkor érkezett el, amikor már néhány éve elindult az érintőkijelzős okostelefonok forradalma, így látszott már valódi igény arra, hogy az okos mobiloknál nagyobb, de hasonló technológiát használó, ultrahordozható számítógépek is megjelenjenek.
Mint sok más területen az elmúlt évtizedekben, itt is az Apple volt a leghangosabb innovátor. Fogta az elmúlt évek és évtizedek tabletes kezdeményezéseit, és felülírta, eltörölte a nehezen használható funkciókat, nagydarab készülékházakat. Az első iPad 2010-ben érkezett, és azonnal új divatot csinált. Vékony kialakítás, számítógép-szintű hardver, és kiválóan használható, érintésre optimalizált felület: ennyi kellett a sikerhez. Azóta persze az iPad már csak az egyik versenyző a sok közül, az Android rendszerű eszközök a hagyományos tabletes kiépítés terén már jó ideje elterjedtebbek. Ráadásul elkezdődött a tabletek és laptopok összemosódása a hibrid, átalakítható, vagy kettéválasztható eszközökkel, amelyeket út közben, kényelmesen használhatunk érintős táblagépként, ha pedig sok az írnivalónk, vagy komolyabb munka érkezett, normál notebook módba is válthatunk.
