Castro után, szabadon?

Bár a 77 éves Castro nemrégiben egy Amerika-ellenes tüntetésen egy kilométert gyalogolt 1,5 milliós tömeggel a háta mögött, elemzők már régóta a kubai diktátor utódjának személyét találgatják. Jelölt akad bőven, a keményvonalas katonai vezetőtől a ’93-as reformok kiagyalójáig. Persze az ellenzék sem tétlen, az egységesnek nehezen nevezhető antikommunista mozgalmak a Castro utáni Kubáról azonban ugyancsak különféle álmokat szövögetnek.

Naggyűlés – 200 fővel

Az elmúlt hét végén megtartott és a világsajtóban jó előre beharangozott ellenzéki gyűlésre előzetesen 500 főt vártak, ám a szervezők nyilatkozataikban a különféle zaklatások ellenére megjelenő 200 emberrel is elégedettek voltak. A gyűlést az a Martha Beatriz Roque szervezte, aki tavaly júliusban szabadult ki Castro börtönéből, miután 2003 nyarán 75 társával együtt 20 éves bötönbüntetésre ítélték. Roque és több ellenzéki vezető szabadon bocsátásának fényében sokak szerint meglepő volt egyrészt az, hogy a kubai rezsim legnagyobb ellenzéki gyűlésének időpontját és helyszínét a szervezők előre bejelentették, sőt a világsajtó számára is meghívókat küldtek, de egyes elemzők szerint az is furcsa volt, hogy a kubai hatóságok egyáltalán nem akadályozták meg a csúcstalálkozó létrejöttét.

Van egy terv

Az összegyűltek minden további nélkül elénekelhették a kubai himnuszt, ezt követően pedig meghallgatták George W. Bush videoüzenetét. A laptopot egyébként az eseményen résztvevő James Cason, az Egyesült Államok diplomatája bocsátotta a résztvevők rendelkezésére, akik a bejátszás elhangzása után hosszasan éltették Busht. Az amerikai elnök biztosította a kubai ellenzék összegyűlt tagjait, hogy az Egyesült Államok a legmesszebb menőkig támogatja őket a szabad Kuba megteremtésében, és elismerését fejezte ki a részvevők iránt, akik a várható következmények ellenére vállalták a részvételt.

Bush mostani ellenzéki gyűlésre elküldött videoüzenetében nem a levegőbe beszélt: tavaly decemberre elkészült az a terv, amely konkrét intézkedéseket is tartalmaz a kubai diktátor megdöntésére vonatkozólag. A Bizottság Kuba Felszabadításának Támogatására névvel ellátott testület, melyhez külügyminisztersége idején még Collin Powell is nevét adta, 60 millió dollárt szán Castro eltávolítására, egy C-130-as repülőgép hadrendbe állítását tervezik, illetve a Havanna által rendszerellenesnek bélyegzett TV Martí és Radio Martí támogatása is napirenden volt. Az egyik legkomolyabb nyomás azonban kétségkívül az a gazdasági embargó, amelyet szinte Castro hatalomra jutásának pillantától léptetett életbe az USA Kubával szemben. Legutóbb tavaly májusban szigorítottak a blokádon – az elnökválasztási kampány kellős közepén.

Megosztott ellenzék

A hatékony fellépést azonban nehezíti, hogy Castro ellenzékének különféle csoportjai között nemcsak politikai értelemben, hanem földrajzilag is komoly távolságok vannak. A diktátor politikájának köszönhetően ugyanis az ellenzék legnagyobb része emigrált, többségük Floridába. A különféle akciók révén közel egymillió kubai él hazajától távol. Jelentős részük olyan szülők gyermekei, akiket saját szüleik „emigráltattak”, tudván, hogy gyerekeik révén könnyen zsarolhatóvá válhatnak. A gyerekek aztán hűek maradtak új hazájukban is szüleik eszméihez és immáron az Egyesült Államokból szervezik Kuba felszabadítását. Közülük is három személy emelkedik ki: a milliárdos Jorge Santos, aki a keményvonalas, embargót fenntartó amerikai politika támogatójaként ismert Kubai-Amerikai Nemzeti Alapítvány elnöke, Jose Basulto, az 1961-es felszabadítási kísérlet egyik veteránja, aki a csónakokon menekülő kubaiak „kihalászására” szakosodott, illetve Eloy Gutiérrez, a mérsékeltek vezetője, aki a tárgyalásos rendszerváltás híve.

Kubában él, ám mégsem volt ott a tűntetésen az ellenzék egyik legnagyobb alakja, Oswaldo Paya, aki két évvel ezelőtt az Európai Parlament Szaharov-díját is átvehette diktatúraellenes tevékenysége miatt. Paya ugyanis nem nézi jó szemmel, hogy a most összegyűlt ellenzékiek kritika nélküli amerika-barát álláspontot képviselnek. Indoklása szerint a túlzott összedörgölőzés teremti meg éppen az alapot, hogy hazaárulás vádjával börtönözzenek be ellenzékieket, ráadásul egy esetleges ellenzéki siker esetén immáron az Egyesült Államoktól válna függővé a szigetország Paya szerint. A távolmaradás okát firtató kérdésre válaszolva az AP hírügynökségnek nyilatkozva sokat sejtetően csak annyit mondott: „Nem a rivalizálás miatt nem veszünk részt a gyűlésen, hanem a bizalmatlanság miatt.”

Martha Beatriz Roque

Spiclik mindenütt?

Éppen ez a bizalmatlanság az egyik legfőbb oka az országon belül működő ellenzéki csoportok megosztottságának. A BBC értesülései szerint Paya egyenesen azzal vádolja a nemrég börtönből szabadult Martha Beatriz Roque-t, hogy a szigetország állami titkoszszolgálatainak dolgozik. Az irónő ellenfelei a minden gond nélkül megtartott gyűlés mögött is a közgazdász végzettségű ellenzéki vezető és a titkosszolgálatok összejátszását vélik felfedezni. A gyanú azért is merült fel, mivel 2003-ban éppen Roque személyi titkára volt az ellene indított per egyik koronatanúja. Az aszisztens ugyanis, mint a tárgyaláson kiderült, a titkosszolgálat beépített embere volt.

Másrészt viszont Paya is megkapja a magáét a megosztott ellenzék másik felétől. Pontosan a két évvel ezelőtti letartóztatási hullám előtt Paya ugyanis viszonylag békülékeny hangot ütött meg a rezsimmel szemben. Bár felhívásában már a Castro utáni korról szóló tanácskozásra hívta a kubai nemzet minden tagját, az azért igen sok ellenzékinek szemet szúrt, hogy a nagy nemzeti dialóguson való részvételre felkérte a mostani kormányzat híveit is. Ráadásul Paya immáron azon kevés megtűrt ellenzékiek közé tartozik, akik a kubai állam alkalmazásában állnak és attól kapják, ha nem is túl magas fizetésüket. Hogy akkor ki is az, aki valójában együttműködik a kormányzattal, arra talán csak maguk az érintettek tudnának válaszolni, egy biztos azonban: a Castro-ellenes tábor finoman szólva sem találja a közös hangot.