Kedd óta a Kossuth téren tiltakozik a köznevelési törvény ellen a Hálózat a Tanszabadságért mozgalom. Mit gondol, lesz eredménye ennek a Fogadóóra-sorozatnak? Elhalasztja a parlament a törvény elfogadását?
A jó válasz az, hogy fogalmunk sincs. De azt reméljük, hogy figyelembe lehet venni azokat az érveket, amit mi most már nagyon sok fórumon elmondunk, leírunk, ordítunk. Mert nagyon nagy baj van. Hogy aztán ez mennyire hallatszik be a Parlament falain belülre, azzal kapcsolatban nincsenek túl nagy illúzióink. De muszáj csinálni, nem foghatjuk be pörös szánkat. Kell, hogy az emberek – pedagógusok, szülők, gyerekek – hallják, nem csak az a fajta vélemény létezik, amelyet Hoffmann Rózsa állítása szerint a pedagógusok döntő többsége támogat. Ez nagy valószínűség szerint egyébként nem is így van. Ezt ő nem tudja felmérni, mint ahogy mi sem tudjuk felmérni.
Az államtitkár járja az országot, fórumokat tart és ezeken úgy látja, egyetértenek a pedagógusok az elképzeléseivel. Továbbá megszavazta a legrangosabb szakmai előkészítő testület, az Országos Köznevelési Tanács is a tervezetet, igaz, annak elnöke még a szavazás előtt tiltakozásképp lemondott. Ez nem elegendő bizonyíték a szakmai támogatásra?
Az nagy elemzést kíván majd, hogy a szakmai testületek egy része (jelzem azok sem teljesen egyhangúlag) miért így foglaltak állást. Hogy a pedagógusok többsége mellette áll-e a törvénynek, ez tényleg jó kérdés, ezt nem lehet tudni. Mi van ezeken a fórumokon? Az államtitkár asszony elmegy és tart egy előadást. Maximum az előre benyújtott kérdésekre válaszol, amiből nyilván kirostálják az olyan kérdéseket, amiket például mi kérdeznénk. Ott helyben semmilyen interakció nincs. Ebből nemigen lehet messzemenő konzekvenciákat levonni…
Azt láttam a Facebook-oldalukon, hogy önök próbálnák szakmai síkra terelni a köznevelési törvényről szóló vitát, de nem találnak vitapartnert. Nem áll ki önökkel a törvényt támogató szakemberekből senki nyilvánosan eszmét cserélni. Van ebben valami előrelépés? Miért nem vállalják nyilvánosan is a véleményüket a Hoffmann Rózsát támogató oktatáskutatók, pedagógusok?
Ez így van, és pont ez az, ami elemzést igényelne. Az egy nagy kérdés, hogy van-e olyan szakmai – tehát nem politikai, törvényalkotói, hanem a mindennapi oktatáskutatásban, – fejlesztésben vagy az iskolai gyakorlatban részt vevő – képviselője a törvény mögött állítólag meglévő tartalomnak, aki elfogadja az ott leírtakat, és hajlandó másokkal leülni vitatkozni. Erre ma szinte egy üres halmaz a válasz.
Ha elfogadják a törvényt – amire azért elég nagy az esély -, véget ér a Kossuth téri Fogadóóra. Mit fognak csinálni abban a kész helyzetben?
Erre már előre kellett gondolnunk. Gondoltunk is. Nem hagyjuk abba. A cél az, hogy Magyarországon legyen egy szakmailag alapos, kutatási eredményeket felhasználó diskurzus, ami megalapozhatna egy másfajta oktatási törvénykezést. Ha ez létrejön, akkor a mainál sokkal jobb törvényt lehetne alkotni, hiszen a most a parlament előtt fekvő tervezetnek már az iránya is rossz, ráadásul tele van szakmai hibával.
Ha írnak egy ilyen alternatív törvényt, akkor az mit változtat azon, hogy a döntéshozók kétharmaddal megszavazták a Hoffmann-tervet?
Lehet alternatív törvényt is írni, de nem ezzel kell kezdeni. Először oktatáspolitikai koncepciót kell csinálni. (Azért nem mondom, hogy alternatív koncepciót, mert ebben a pillanatban nincs oktatáspolitikai koncepció.) Hogy aztán azt a jogászok hogyan rakják át törvénybe, az már majdnem technikai kérdés. A fontos az, hogy bizonyos elvekkel, alapokkal tisztában legyünk úgy, hogy azokat erősen megtámogatják szakmai érvek, tudományos eredmények.
Az utóbbi több mint két évtizedben sorra jöttek az oktatáspolitikai reformok, amiket nem előzött meg semmilyen politikai konszenzus, így aztán nem is volt kifutásuk, négyévente jött az újabb elképzelés. Most sincs politikai konszenzus, igaz, van kétharmad. Lát arra esélyt, hogy egyszer szakmai és politikai konszenzus is kialakuljon az oktatásról?
A politikai konszenzus megteremtése nyilván nem könnyű a mai helyzetben. Amikor a politikai élet ennyire szétszabdalt és ennyire élesen egymásnak ellentmondó oldalak szerepelnek benne, akkor egyelőre csak a vágyálmainkban létezik, hogy legalább egy területen, az oktatás területén legyen politikai konszenzus. De azért ez nem lehetetlen. Talán egyszer fel fogják ismerni a parlamenti erők, hogy az oktatás tényleg a jövő záloga. Ez nem egy üres szöveg, nemcsak egy lózung, amit hangoztatni lehet, hanem ez tényelegesen is így van. Ha ezt felismerik a politikai erők, és lesz bennük kellő felelősségtudat, akkor nem tartom lehetetlennek, hogy elkezdődjön egy széles körű párbeszéd. Persze, ebben egyelőre csak reménykedni lehet, semmi jel nem mutat arra, hogy bármi ilyesmi kialakuljon. A kormányzó erőkön belül is frontvonalak húzódnak az oktatást érintő kérdésekben, arról már nem is beszélve, hogy a kormány és az ellenzék között mekkora szakadék van.
