Révai Gábor e könyvvel a beszélgetés műfaját próbálja visszacsempészni mai világunkba, amikor két ember „csak úgy” mesél, anekdotázik. Mint a szerző kiemelte, külön-külön ült le Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással. Így sokszor az egyik véleménye vagy vitaindító gondolata úgy jutott el a másikhoz, hogy ő közvetített, s rajta keresztül reagáltak egymásra.
A könyv három fejezetből áll. Az első részben elvileg az életüket mesélik el a főszereplők, a másodikban a munkájuk fókuszában álló témát, a gyerekek sajátságos világát, ezt a minden ember egész élet meghatározó életkort mutatják be, a harmadikban pedig a világszemléletüket világítják meg, és a jövőről meditálnak.
Azért lehet azt mondani, hogy „elvileg” az életükről, a világszemléletükről beszélnek, mert, ha jobban belegondolunk, a két pszichológus bármiről mesél, a háttérben mindig vissza-visszatérnek a gyerekekhez. Ranschburg Jenő például a nyilas korban, mint mondja „használat előtt felrázandó gyerek volt”, aki úgy menekült meg a deportálás elől, hogy egy kortársa javaslatára szöktek meg. Azóta ez a praxisában is gyakran előforduló szókapcsolattá vált az olyan gyerekekre, akikben megbújik a kreativitás, de valamilyen külső hatásra jön csak elő.
Az légy, aki vagy!
“Engedni felnőni valakit – ennél nehezebb és szebb feladatot elképzelni sem tudok. A modern nevelés tragédiája (…) tulajdonképpen az, hogy ezt nem teszi lehetővé. Nem engedi. .. Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van” – mondja Ranschburg.
“Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy az kérdez, aki tud, és annak kell válaszolni, aki nem tud. …Legyél azzá, aki vagy! Ne azzá legyél, akivé én akarlak tenni. Ez a döntő minden alternatívában. (…) Az alternatív iskola nem leventéket és szocialistákat, hanem individuumokat akar kibontakoztatni, akik majd mélyen gyökereznek abban, amit ők maguk választanak. Ha akarnak, magyarságukban, ha akarnak, cigányságukban, ha akarnak, magyar-cigány, ha akarnak, cigány-magyar mivoltukban. És mélyen gyökereznek, ha akarnak, katolicizmusukban vagy ateizmusukban, ha individualitásuk szabadon azt választja” – mondja Vekerdy.
Érdekes, hogy a két 72 éves (mindketten 1935-ben születtek) úr a már “lerágott csontnak” gondolt témákról is meglepően új gondolatokat mondanak. Például Vekerdy, aki a Waldorf iskola hazai „guruja”, élesen bírálja a mára sok helyen dogmatikussá vált iskolatípust. (Persze ez amolyan érted haragszom, nem ellened.) Ranschburg véleménye pedig többek között az abortuszról változott óriásit a korábbi álláspontjához képest.
A demokráciát a demokrácia fogja elpusztítani
Hasonlóan gondolkodnak a televíziózásról (ebben most Vekerdy „lazítottt” korábbi elutasító álláspontján), az internetről, a családi szerepekről, a gyerekek számáról, vagy éppen az antiszemitizmusról. A véleményük hasonló, a vérmérsékletük azonban különbözik. Ranschburg megengedőbb, türelmesebb, Vekerdy dühösebb, szókimondóbb. A jövőt tekintve viszont Ranschburg a pesszimistább kollégájánál. Azt mondja: „olyan balsejtelmek gyötörnek, hogy a demokráciát, amelyben élünk (…) maga a demokrácia fogja elpusztítani. Ugyanis a demokrácia teljes mértékben ki van szolgáltatva az antidemokratáknak, akik, ha nem fojtja beléjük a szót, elpusztítják, ha pedig beléjük fojtja, önmagát pusztítja el.”
Érdekes könyv két érdekes emberről, aki az elmúlt hét évtizedben megélte a magyar történelem legviharosabb évtizedeit. Munkásságukban meghatározó személyiségei lettek több felnövő generációnak, szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Két olyan, független ember mutatkozik be, akitől nemcsak tanulni lehet, hanem akiről érdemes egy kicsit többet is megtudni. Szülöknek kötelező olvasmány.
