1992 áprilisában egy 70 év körüli orosz állampolgár érkezett a litvániai brit nagykövetségre: bőröndjében kétezer oldalnyi feljegyzés. A dokumentummásolatok a KGB Külföldi Hírszerzés Első Főcsoportfőnökségnek iratai voltak, melyet Vaszilij Mitrohin, a szovjet titkoszszolgálat archívumának egyik vezető beosztottja másolt nagy gondossággal majd’ húsz éven át. A balti állam amerikai nagykövetségén kinevették, azt gondolták, hogy ilyen trükkös módón próbál amerikai vízumot szerezni. Mitrohin azonban nem adta fel, a brit nagykövet pedig valamivel érzékenyebb volt újvilági kollégájánál.
Kormány közeli ügynökök
A KGB archívumából kikerült feljegyzések vaskos kötetté álltak össze, amelynek első része Magyarországon is megjelent A Mitrohin-archívum címmel. A The Times című brit napilap most azonban a második részből közölt részleteket – amelyet az időközben elhunyt Mitrohin helyett társszerzője, Christopher Andrew szerkesztett –, melyben immár nem a KGB Nyugaton és a keleti blokkban folytatott tevékenységét mutatják be, hanem azt, hogy a KGB miként szerzett nagy befolyást igen sok harmadik világbéli országban. A szovjetek meg voltak győződve arról, hogy a hidegháború valójában ezekben az országokban fog eldőlni: Afganisztánban, az afrikai országokban – és Indiában.
A fiatal Gandhi
A brit napilapban közölt könyvrészletből kiderül, hogy Indira Gandhi kormánya nemcsak CIA ügynökökkel volt tele, hanem jóval agilisabb és emiatt sikeresebb KGB ügynökökkel is. Indira Gandhira a szovjetek először akkor figyeltek fel, amikor a hatalmas ázsiai ország első szabadon választott miniszterelnökének, Nehrunak a lányaként nem sokkal Sztálin halála után látogatást tett apjával a Szovjetunióban. Gandhi már ekkor el volt ragadtatva a szovjet termelés hatékonyságától, és egyáltalán a szovjet modell előnyeitől, ám a KGB ügynökök ekkor még nem gondolták, hogy esetleges jövőbeli politikai karrierje miatt érdemes lenne a látókörükbe vonni Nehru lányát.
Előbb apját, aztán lányát
Sokkal inkább apját kívánták Gandhin keresztül befolyásolni – sármos ügynökök révén. Hruscsov személyesen ajándékozott Gandhinak egy vidraszőrből készült bundát, amit a naiv Indira kitörő lelkesedéssel fogadott. Talán a KGB legnagyobb meglepetésére azonban a korán „megdolgozott” Gandhi nemsokára maga vette kezébe Indira irányítását. Apja és férje neve – a Mahatma Gandhival csak névrokonságban álló Feroze Gandhi – nagyban hozzájárult politikai sikereihez –, ám a Mitrohin archívum tanúsága szerint azért a szovjet befolyás sem volt elhanyagolható.
Gandhi 1959-ben lett az Indiai Nemzeti Kongresszus pártjának elnöke, apja halálát követően két évvel; 1966-ban pedig követte őt az ország első női miniszterelnökeként India elsőszámú bársonyszékében. Hatalma biztosítása érdekében a következő választásokon már szinte mindent bevetett, ehhez pedig elsősorban pénzre volt szüksége. A párt pénztárnokaként ismert Lalit Narayan Mishra volt az, akire Gandhi a pénzszerzés nehéz feladatát bízta. Mishra aztán nemcsak az Indiai Kommunista Párt támogatását nyerte meg, hanem igen sok pénzt is szerzett – nem utolsó sorban a KGB-től. Indira kormányába 1969-től kezdődően egyre több KGB ügynök férkőzött be: ennek köszönhetően 1971 augusztusában barátsági szerződést kötött India a Szovjetunióval, sőt közösen követelték, hogy az amerikaiak vonuljanak ki Vietnámból.
Gandhinak a Mitrohin-archívum tanúsága szerint nem volt fogalma arról, hogy tanácsadói közül igen sokan szovjet ügynökök, ám ez a KGB-t csak örömmel töltötte el. A láthatatlan szovjet befolyást a KGB részben pénzzel honorálta, melyet az indiai szovjet követségen dolgozó ügynökök juttattak el Gandhi pártjának pénztárnokához, Mishrához. Ügynökök pedig minden mennyiségben jelen voltak, mivel a barátsági szerződésben kikötötték, hogy a szovjet diplomácia létszáma nincs korlátozva, így az ügynökök fedőfoglalkozások tömkelege közül választhattak a szovjet nagykövetségen.
Mintaország
A szovjet befolyásért cserébe természetesen további támogatásban is részesült India: Gandhit az 1971-es indiai-pakisztáni háborúban is hathatósan támogatta a KGB. A Mitrohin-archívum szerint a KGB központjában az indiai győzelmet leginkább a KGB győzelmeként értékelték, hiszen a Szovjetunió így közvetett módon egyszerre két ellenfél felett is győzelmet aratott: a pakisztániakat támogató Kína és az Egyesült Államok is vereséget szenvedett.
India a KGB központ legkedvesebb országa, mondhatni, szovjet szempontból a harmadik világ mintaországa lett. A szovjet titkosszolgálat sikeressége elsősorban korrupcióban való jártasságának köszönhető: gyakorlatilag mindenkit megvettek ügyüknek az indiai kormányban, aki befolyással bírt Gandhira. A szintén Gandhi közelébe férkőző amerikai titkosügynökök inkább szerencsétlen flótásoknak tűntek, leginkább kenőpénzátadási gyakorlatlanságuk miatt – legalábbis a Mitrohin-archívum dokumentumai szerint.
A KGB mégis elveszti a fonalat
Amikor pedig Gandhi legbizalmasabb emberét, a pénztárnok Mishra-t 1975-ben megölték, a KGB ügynökök sikeresen hitették el Gandhival, hogy mindez a CIA műve. A KGB központ a kiváló munkára való tekintettel sorra léptette elő indiai rezidens munkatársait, ami egyértelműen az elégedettség jelét mutatta. Hogy a fonalat mégis elveszítették, az mégis nagyban köszönhető a szovjet ügynökökről mit sem sejtő Gandhinak. Pénztárnoka meggyilkolását és egy bírósági határozatot követően, melyben Gandhit bűnösnek ítélték korrupció vádjával, India vaskezű asszonyává vált: kihirdette a kivételes állapotot, az ellenzékieket üldözte, az amúgy nagyrészt szovjet befolyás alatt álló sajtót betiltotta, és rendeleti úton kormányzott.
A KGB annyira hitt magában, és annyira hitt Gandhinak, hogy önmagát is becsapta. Amikor jó másfél év múlva 1977 elején Gandhi feloldotta a rendkívüli állapotot és választásokat írt ki, a KGB-nél a dokumentumok szerint meg voltak győződve arról, hogy Gandhi még mindig roppant népszerű Indiában, és minden további nélkül megnyeri a következő választást. A KGB Indiát azonosította Indirával, és Indirát Indiával, ráadásul a választási kampányba ismét mérhetetlen mennyiségű pénzt fektetett, ezért is érte hidegzuhanyként a szovjet vezetést, amikor a választásokon Gandhi pártja szinte megsemmisítő vereséget szenvedett. A szovjet vezetés pedig elveszítette – legalábbis átmenetileg – befolyását.
