Tuniszi megérkezésemet követő első órában csak kapkodom a fejem. A repülőtér fogadócsarnoka barátságos, modern , a fővárosba vezető többsávos autópálya mellett gondozott virágoskertek, frissen épült takaros házak. Szállodánk négycsillagos , minden igényt kielégít, konyhája választékos és bőséges. Nem véletlenül. Az idegenforgalom húzóágazat, évente közel ötmillió turista keresi fel a Földközi-tenger egyik üdülőparadicsomaként ismert Tunéziát. Legkedveltebb az északi és keleti tengerparti városok és a délebbre fekvő Djerba szigete. Aki nemcsak a vízparti pihenést szereti, hanem másfajta kikapcsolódásra vágyik az is megtalálja számítását, ókori romvárosok kínálnak ízelítőt az akkori időszak kultúrájából.
Mi a Krisztus utáni 2-3. században virágzó, az ország belsejében fekvő rómaikori Douggát választjuk. Tuniszból kiérve kicsit változik a települések képe. Már nem olyan skatulyából kihúzottak a falvak, de még mindig lényegesen ápoltabbak és tisztábbak, mint bármelyik szomszédos államában. A kiváló minőségű aszfaltút dimbes-dombos zöld tájon vezet át, olivaültetvények váltakoznak búzatáblákkal. Megfigyeltem, hogy az autósok nem nagyon használnak indexet, viszont igen fegyelmezettek, már a villogó zöldre megállnak. A gépjárműpark jó állapotúnak tűnik, francia ás japán gyártmányú kocsik dominálnak. A benzin kifejezetten olcsó, kb. másfélszáz forint értékű dinárért árulják literjét.
A helyi disznóhúsban nincs köszönet
Az út menti falvakban igen sok hentesüzletet látunk. Különös ismertetőjelük a bolt élénkpirosra festett ajtaja és homlokzata, valamint a kirakatban – vagy jobb esetben üvegfalú hűtőszekrényben – lógó félbevágott birka. Tunézia nyitottságára jellemző, hogy bizonyos helyeken disznóhúst is lehet kapni – pedig iszlám országról van szó, ahol az ilyesmi nem jó szemmel nézett dolog. 
Bár ismerősöm szerint a helyi disznóhúsban nincs sok köszönet. Teljesen másként bontják, mint Magyarországon és az íze sem olyan jó. A szalonna alá például olajat kellett tenni, hogy oda ne égjen. Béla a tyúkokkal is megjárta. A piacon kinézett magának egy termetes példányt, előtte vágták le, ott helyben megkopasztották. Otthon órákig sütögette, de csak nem akart megpuhulni, s végül kétökölnyi méretűre összezsugorodott. Ellenben a marhából és birkából készült ételeket csak dicsérni tudta, s egy tesztelés után igazat adtunk neki.
Szép hegyi szakaszhoz érkezik az autónk. Kristálytiszta forrásvíz szalad mellettünk, gyönyörű erdőségek. Az út mentén kisgyerekek házi sütésű lepényt árulnak, s ahogy magasabbra haladunk egyre több a nyáját legeltető birkapásztor, s bizony Dougga romjain is tanyázott néhány gyapjas bari és kecske. A romváros egy kb. 500 méter magas domb oldalán helyezkedik el, innen széles panoráma tárul elénk. A hajdani teátruma viszonylag épségben megmaradt, nyaranta színházi fesztiválokat rendeznek itt. Több templom és fürdő, diadalívek és oszlopok segítségével kaphatunk képet a rómaiak életéről.
Karthágó helyett válasszuk inkább Sidi-Bou-Said-et 
Az ország leghíresebb települése, Karthágó számomra csalódást jelentett. Történelemből szinte mindenki által ismert pun metropoliszból nem sok maradt meg az utókorra, az is elég szerénynek tűnt. Sokkal hangulatosabb, igazi mediterrán település benyomását kelti a tengerbe nyúló dombtetőre épült kisváros, Sidi-Bou-Said.
Vakító fehérre meszelt kékkapus házai között kanyargó szűk utcácskái a középkor miliőjét idézi. A jelenbe egy-egy luxusvilla előtt parkoló Mercedes sportkocsi vagy Pajero terepjáró szemrevételezése hoz vissza. Karthágónál lényegesen több információt kaphatunk az ókoriak hétköznapjairól a Tuniszi Bardó Múzeum meglátogatásakor. Mozaik gyűjteménye egyedülálló a világon. Rendkívüli munka lehetett a kövek kiválogatása, melynek eredményeként majdnem tökéletesen, leheletfinomsággal adták vissza az árnyalatokat a művészek. 
A középkor kultúrájáról talán Keruánban kaptunk legátfogóbb képet. Ez a szent város számított évszázadokon át az iszlám kultúra egyik fellegvárának, szellemi bölcsőjének számított, sokáig a főváros szerepét is betöltötte. A helyi turistaipar profizmusára jellemző, hogy bármelyik nevezetességnél lehet vásárolni belépőjegyet, melyen felsorolják a látnivalókat, s az éppen aktuálisnál pedig kilyukasztják. Keruán mecsetje a nyugati arab világ legrégebbi imahelye. Nem messze tőle a IX. században épült 128 méter átmérőjű medence méretei jelzik az akkori uralkodók pompaszeretetét és gazdagságát. Innen utunk a “borbély mecsetjéhez ” vezetett, amely tulajdonképpen a szent életű Guriani hamvai felé épített mauzóleum, iskola és imaterem. Az illető állítólag nagy tisztelője volt Mohamednek, s három szálat mindig magánál hordott a próféta szakállából.
A bazárban gyakran felhangzik a „szervusz-vízibusz”
A tuniszi bazárban meglepően sokan tudnak magyarul, “szervusz-vízibusz”- kiáltással fogadják az arrajáró hazánkfiát. A választék hatalmas, alkudni kötelező. A medina zegzugos, mindkét oldalról boltokkal szegélyezett sikátorai tisztán tartottak, de a fő utcáról nem tanácsos vezető nélkül letérni, mert eltévedhetünk. Mindent lehet kapni bőrtáskától kezdve, arany ékszereken át, hamisított pólókig. Megnézünk egy szőnyegüzemet. Nem irigylem a munkásokat, egy négyzetméterbe akár kétszázezer csomót is beleszőnek. 
Az utcákon rengeteg fiatalt látni, bár az ország népszaporulata a két százalékot sem éri el, ami az egyik legalacsonyabbnak számít a harmadik világban. Az építkezések, zsúfolásig megtelt kávéházak, az emberek biztonságot és jólétet sugallnak. Tunézia gazdasági növekedése lenyűgöző, az elmúlt néhány évben folyamatosan öt százalék felett van.
Nincsenek problémái a külső adósságállománnyal, a nemzetközi tőkebefektetők kedvelik, évente több százmillió dollár működőtőke áramlik be. Társulási megállapodást irt alá az Európai Unióval és javult a pénzügyi együttműködésük. Magyarországnál közel kétszer (163 ezer négyzetkilométer) nagyobb Tunézia nemcsak a két kiszámíthatatlan szomszédjával, Líbiával és Algériával összehasonlítva a béke szigete, hanem az egész arab világban egyedülálló politikai stabilitása, amely a külvilágra való nagyfokú nyitottsággal párosul. Ezért a Magreb térségben stratégiailag meghatározó szerepet játszik.
Afrika Svájca? – nem vicc!
Az 1956-ban elnyert függetlenség atyja, az ország első elnöke Burgiba működésének első éveiben számos olyan intézkedést hozott, mely példa nélkül álló az iszlám világban. Eltörölte a többnejűséget, növelte a nők jogait, s az állam világi jellegének erősítésére törekedett, kemény kézzel leverte a szélsőséges iszlám erőket. Őt 1987-ben a jelenlegi elnök Ben Ali távolította el az elnöki posztról Burgiba egészségügyi alkalmatlanságát hangoztatva. A vértelenül lezajlott hatalomváltásnak ez a szokatlan módja hűen mutatja a tunéziaiak sajátosságait. Szélsőségektől mentesen stabilitásra törekszenek, mert ez a fejlődés záloga.
A gazdasági növekedés érezhető az egészségügyben és az oktatásban is. Az analfabéták aránya jelentősen csökkent (kb. harminc százalék a felnőttek között), a várható átlagos élettartam javult, 71 évre nőtt. A munkanélküliség 1994 óta változatlan annak ellenére, hogy egyre több női munkavállaló lépett be a munkaerőpiacra. Nem véletlenül költik a GDP közel hét százalékát oktatásra, a közép- és felsőfokú oktatásban a nők száma eléri a férfiakét. Vidéken a lakosság nyolcvan százaléka rendelkezik folyóvízzel, 85 százalék elektromos árammal. A tunéziaiak négyötöde tulajdonosa a saját lakásának. A kormány nagyra törő terveket szövöget, számos gazdasági reformot segítő törvényt készülnek elfogadtatni. Emellett a privatizáció gyorsítását fontolgatják, autópályák, repülőterek, kikötők építését tervezik az elkövetkezendő években. Minden esetre ha a tunéziai vezetés továbbra is jól gazdálkodik az ország erőforrásaival és természeti adottságaival, a még most fanyalgók sem fognak mosolyogni az Afrika Svájca jelzőn.
