Ha eddig a Német Munkaadók Szervezeteinek Szövetségi Egyesülése (BDA) bérpolitikai javaslatot terjesztett elő, akkor arra a szakszervezeti oldal többnyire egyszerű reflexszel reagált: kategorikusan elutasította azt. Így volt ez akkor is, amikor egy munkaadói funkcionárius első alkalommal pendítette meg az úgynevezett kombi-bért. E szerint egyszerű tevékenységekhez alacsony bércsoportokat kellene létrehozni, és ezeket a béreket (hogy a munkakört vonzóvá tegyék) csak részben számítanák be a társadalmi segélybe. Így új munkahelyeket lehetne létesíteni, a tartós munkanélkülieket pedig ismét vissza lehetne vezetni a foglalkoztatottak világába.
Válaszként a Német Munkavállalói Szakszervezet a szociális állam elleni általános támadásról beszélt, Dieter Schulte, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke pedig mint elfogadhatatlant utasította vissza a javaslatot. Mások azt vetették a munkaadók szemére, hogy azt akarják, amit az amerikai taktika okozott: munka mellett szegénységet.
Schulte időközben az Egyesült Államokban járt, s úgy látszik tanult valamit: most már a kombi-bér témáról „célratörően” akar tárgyalni a munkaadókkal, úgy értelmezve azt, mint állami hozzájárulást az alacsony bérekhez. Mint nyilatkozta, meghatározott munkahelyek esetében, például a szolgáltatások területén lehet értelme e konstrukciónak.
Ebbe az irányba mozdult el Gerhard Schröder, az alsó-szászországi miniszterelnök (a szociáldemokraták egyik potenciális kancellárjelöltje) is, aki Drezdában egy gazdaságpolitikai reformkoncepció tizenkét sarokpontját ismertette. Egyik javaslata értelmében szolgáltatási munkahelyeket támogatnának az alacsony bérű szektorban, ezzel próbálván elérni a gyenge teljesítményű munkavállalók integrálódását.
Valami történik tehát Németország csendes vizein – lassan mozgásba jönnek a megmerevedett frontok, mindkét oldalon. Az egyik munkanélküliségi rekordot a másik után produkáló idei év során ugyanis nyilvánvalóvá vált a résztvevők számára, hogy az eddigi gyakorlatot nem lehet folytatni.
Bármennyire is kellemetlen, hozzá kell nyúlnunk a bérköltségekhez – vélekedik Herbert Max professzor, a német Szakértői Tanács elnöke. Kollégája, Wolfgang Franz hasonlóan látja, mondván: a munkanélküliek nagy részének azért nincs állása, mert magasak a bérek. Horst Siebert, a Kieli Világgazdasági Intézet és a Bölcsek Tanácsának elnöke szerint többletfoglalkoztatás csak akkor lehetséges, ha a bérköltségek emelkedése kisebb a termelékenység növekedésénél. Azaz a fizetések csak akkor emelkedhetnek tovább, ha a termelékenység még erősebben növekszik – vagy ha csökkennek a bérköltségek.
A német gazdaság számos ágazata versenyképes, így elméletileg a bérek nem tekinthetők túl magasnak, viszont túlságosan merevek. Ettől mindenekelőtt az alacsony képzettségűek szenvednek: ők alkotják a hosszú ideje munkanélküliek zömét. Hivatalos adatok szerint ősz elején 1,46 millióan voltak egy éve vagy még régebben állás nélkül – 21 százalékkal többen, mint egy esztendővel korábban.
Ahhoz, hogy egyszerű tevékenységekhez munkahelyeket teremtsenek, Siebert szerint a béreket erősen lefelé kell szorítani. Azok viszont így a szociális segély alá csökkennek, és csak két lehetőség marad: vagy a szociális segélyből is faragni kell (és akkor sok ember – munkával vagy anélkül – szegénységbe zuhan), vagy az államnak kiegészítést kell fizetnie az alacsony bérekhez (ez a kombi-bér).
A kombi-bér bevezetése kísérlet lenne az Egyesült Államok rendszerének lemásolására anélkül, hogy annak hátrányait figyelembe kelljen venni – mondta Fritz W. Sharpf, a kölni Max-Planck Társadalomkutatási Intézet igazgatója a modellek keverékéről. Amerikában a munkanélküliség az 1982-es 10 százalék felettiről mára 4,8 százalékra csökkent. Az ottani állás-gépezet minden hónapban 150 ezer új munkahelyet teremt: magasan képzetteket a csúcstechnológiai iparágakban, de úgynevezett McJob-okat is a szolgáltató ágazatban. Ezen utóbbi tevékenységek közül sok rosszul fizetett; némelyik olyan rosszul, hogy nem is lehet belőle megélni. Scharpf számára azonban – akit a szakszervezetek is becsülnek – a létminimum alatti jövedelem nem szükségszerű eleme az amerikai modellnek. Ennek elkerülése azt feltételezi, hogy az állam „felpótolja” az alacsony béreket. Így új állások jöhetnek létre – és az adófizetők terhei mégis csökkenhetnek.
Kérdés, mennyi munkahelyet lehet létesíteni ilyen alacsony bérekkel. És mibe kerül ez az államnak?
Az iparban nem sokat hoznak az alacsony bérek, a szolgáltató ágazatban azonban hatalmas lehetőség rejlik. Ha e szektornak ugyanolyan jelentősége lenne, mint az Egyesült Államokban, akkor Fritz W. Sharpf szerint hét millió munkahellyel több lehetne Németországban.
