Az Enron bukása – Üres hordók

Néhány hónapja még az Egyesült Államok egyik legértékesebb vállalata volt, mára romokban hever. Az energiakereskedelemmel foglalkozó Enron szédítő méretű és tempójú bukást produkált. Tavaly 1 milliárd dollár nettó nyereséget ért el 101 milliárd dollár árbevétel mellett, piaci kapitalizációja múlt augusztusban meghaladta a 80 milliárd dollárt, s az év végén is 63 milliárd dollár volt még. Aztán az ősszel “dugóhúzóba” került, és végül áldozatául esett a túlzásba vitt expanziónak, a könyvelési botránynak és egykor széles körben respektált vezetői féktelen ambícióinak. December legelején csődvédelemért folyamodott a maga és tizennégy divíziója számára. A hitelezőktől átmenetileg megvédendő vagyon értéke 49,5 milliárd dollár, messze a legnagyobb, amire amerikai vállalat valaha is csődvédelmet kért. Előzőleg a piaci kapitalizáció már 220 millió dollárra zsugorodott, a 3,5 milliárd dollárnyi Enron-kötvényeket pedig a névértékük egynegyedén adták-vették.

mohóság. A végjáték gyorsan lezajlott, mert az Enron túlságosan nagyra terjeszkedett, s mert bonyolult és félig titkolt pénzügyi machinációi miatt a befektetők és a vásárlók elveszítették belé vetett hitüket. Központjában, egy houstoni felhőkarcolóban a társaság annyiféle és olyan egzotikus kereskedelmi tevékenységet folytatott, hogy ez még a Wall Street-i veteránok közül is sokakat összezavart. A kormányzatnál az ellentmondásos amerikai energetikai deregulációt szorgalmazó – George W. Bush elnök bizalmasának tartott – Kenneth L. Lay igazgatósági elnök és Jeffrey K. Skilling volt vezérigazgató irányítása alatt az Enron döntően kereskedelmi céggé alakult, s számosan úgy tekintettek rá, mint a Goldman Sachs megfelelőjére az energiaüzletben, ahol forgalma alapján az első helyet vívta ki magának.

Sikere azon múlt, hogy megnyerte a fogyasztók bizalmát, meggyőzve őket arról: jól ügyködik a piacon. Az ősz folyamán azonban e bizalom elpárolgott, amikor a vállalat az amúgy is szinte érthetetlen pénzügyi közleményekhez fűzött változtatásokkal sokkolta ügyfeleit és a befektetőket. “Aki kereskedelmi céget vezet, annak olyannak kell lennie, mint a császár feleségének: maximálisan feddhetetlennek. A társaság sajnos nem volt tisztában ezzel” – fogalmaz az Enron egyik magas rangú, nevének elhallgatását kérő tisztviselője. Ilyen előzmények után a fizetésképtelenség bejelentése sokak számára már nem is volt váratlan.

VÉDETT BANKOK. Egyelőre nehezen megbecsülhető, hogy a vállalatnak kölcsönző bankok mekkora veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni. Két legnagyobb hitelezője, a J.P. Morgan Chase és a Citigroup 1,6 milliárd dollárt utalt ki korábban, ebből értesülések szerint 900 millió dollár nem biztosított hitel. A csődvédelmi kérelem után két, egyenként 1,5 milliárd dolláros hitelt hagytak jóvá bizonyos adósságok visszafizetéséhez, ami a tervek szerint lehetővé teszi, hogy az Enron folytassa az energiakereskedést és a gázvezetékek üzemeltetését, miközben egyéb üzletágaiból kiszáll. Mivel a hitelezők felkészülhettek az összeomlásra, valószínűtlen, hogy az Enron a nagybankok közül bármelyiket magával rántaná. “A Wall Street-i cégeknek elég idejük volt ahhoz, hogy kiigazítsák portfóliójukat – mondja Richard Strauss, a Goldman Sachs elemzője -, ami kinnlevőségük még van, az fedezett.” Az Enron bukása ezzel együtt nagyon meglátszik majd a bankok eredményén. A New York-i Amalgamated Bank – mint az Enron egyik részvényese – 25 milliárd dollárra perli a vállalat 29 vezetőjét, azt vélelmezve, hogy a menedzserek az összeomlás bejelentése előtt megszabadultak a részvényeiktől.

Ott vannak azután a vevők és a tőzsdei üzletfelek, amelyekkel az Enron a villamos áramtól és a földgáztól kezdve a szélessávú távközlési kapacitáson át a különböző derivatívákig mindennel kereskedett. A társkereskedők egy része komoly veszélybe kerülhet, különösen, ha fedezet nélküli üzleteket kötöttek. Bizonytalan egyelőre, mekkora érték maradt még az Enronban, amelynek egyes részlegeit várhatóan külön-külön adják majd el. A hitelezők és az üzletfelek haragján túl a vállalat perekre számíthat a részvényesek és az alkalmazottak részéről is, miután az utóbbiak nyugdíj-megtakarításainak jelentős hányadát a vagyonkezelők Enron-papírokba invesztálták. David J. Winters, a Mutual Series Fund munkatársa szerint “mind ott fogunk marakodni a holttesten, hogy értéket préseljünk ki belőle”. Végül, a csőd komoly volatilitást okoz az energiapiacon is. Gary Ackerman, a Western Power Trading Forum kereskedője úgy saccol, hogy az Enron a teljes amerikai árampiac 25-30 százalékát tartotta kézben.

OKOK ÉS OKOZÓK.Hogy ki a felelős mindezért? A legnagyobb baj talán az önteltség volt. Az Enront gyakran hasonlították már a világ olyan önjelölt uraihoz, amilyen a nyolcvanas években a Drexel Burnham vagy az azt követő évtizedben a Long-Term Capital Management volt. Sokan Skillinget hibáztatják, aki hosszú ideig az Enron pénzügyeit irányította, majd az idén februárban átvette a vezérigazgatói posztot, ám augusztusban különösebb magyarázat nélkül lemondott. “Skilling egy nap fölébredt, rájött, mekkora zűrt csinált, aztán lelépett, amivel megmutatta, milyen éretlen. Pedig valószínűleg képes lett volna úgy intézni a dolgokat, hogy az Enron puhán landoljon” – mondja a vállalat már idézett tisztviselője.

Kijut persze a vádakból Lay elnöknek és az október 24-én a pénzügyi igazgatói székből eltávolított Andrew S. Fastow-nak is. Fastow különböző partnerségeket hozott létre, amelyek arra voltak hivatva, hogy bizonyos vagyonelemek és kötelezettségek átvételével tisztábbá tegyék az Enron mérlegét. Csakhogy ez érdekellentétet szült, Fastow ugyanis több mint 30 millió dollárt kasszírozott a szövetségekért. Az összeomlást közvetlenül kiváltó okok sorában az egyik legfontosabb az volt, amikor októberben bejelentették, hogy a partnerségekből származó veszteségek 1,2 milliárd dollárral károsították meg a részvényeseket.

November 9-én úgy tűnt, megoldódnak az Enron gondjai. Nála kisebb riválisa, a Dynegy hajlandónak mutatkozott rá, hogy 10 milliárd dollárért felvásárolja és átvegye 13 milliárd dollár adósságát. A 26 százalékban a ChevronTexaco tulajdonában lévő Dynegy emellett még 1,5 milliárd dolláros tőkeinjekciót is adott az Enronnak a pénzügyi helyzet és a hitelkockázati besorolás javítása céljából.

Az Enron kereskedelmi és értékesítési üzletmenete azonban tovább romlott, s a Dynegy kezdte jelezni, hogyå meggondolta magát. Lábra kaptak olyan híresztelések – bár ezeket cáfolta -, hogy beszüntette a kereskedést az Enronnal. November végén közleményt adott ki, amelyben az ügylet mellett foglalt állást, de az elkötelezettség akkor már riasztóan lagymatagnak látszott. Az Enron árfolyama ezután is süllyedt, a Dynegy viszont hallgatott, s emiatt egyre több üzletfél tartózkodott attól, hogy energiakereskedelmi kontraktusokat kössön az Enronnal.

ELMENT A KEDVÜK. A kereskedelmi tevékenység vészes zsugorodása láttán a Standard & Poors is lépett. A hitelminősítő hat fokozattal, B mínuszra – vagyis mélyen a bóvlikötvény-kategóriába – rontotta le az Enron adósságát. Más hitelminősítők követték az S&P-t, s még ugyanaznap a Dynegy bejelentette, hogy visszalép a felvásárlástól. “Egy cég életében néha azok a legjobb ügyletek, amelyekre nem vállalkozik – állapítja meg Charles Watson, a Dynegy elnök-vezérigazgatója -, tudtuk, mikor kell nemet mondani, és azon a délelőttön nemet mondtunk.”

Az Enron bukásának legfájdalmasabb eleme az, hogy óriási károkat okozott saját alkalmazottainak. “Az emberek összes megtakarítása elveszett – mondja William Miller, az Enron portlandi áramszolgáltatójának dolgozóit képviselő szakszervezet vezetője -, vannak, akiknek teljesen tönkrement az élete.” Minél magasabbra tör egy vállalat, annál nagyobbat zuhanhat.