WVM Lízing, Reál-csoport, Globex – sorolja a magyar átlagember, ha vállalati kötvény kerül szóba. Szédítő nyereségígéretek, majd szertefoszlott álmok, ostromállapot a kibocsátók szellemtanyává vált székháza előtt, pénzüket az állami felügyeleteken számon kérő kisbefektetők – nagyjából ez, ami a közvélemény e piacról alkotott képét alakította az utóbbi esztendőkben. Ami a felszín alatti valódi szakmai alapokat illeti, eddig az sem biztatott sok jóval. A pangó gazdaság, a magas kamatok és az ezekhez képest csekély vállalati jövedelemtermelő-képesség gyakorlatilag elzárta a cégek elől az előre tervezett forrásbevonás útját. A kötvénykibocsátás lehetőségével többségében a hazardőrök éltek, s csak kevés példa akadt a komolyabb társaságok ily módon való tőkeszerzésére.
NEHÉZ FELADAT. Ez idő alatt viszont egyre nagyobb súllyal jelent meg kötvényeivel a hazai pénzpiacon a kincstár és a jegybank; az előbbi a költségvetési deficit finanszírozása, az utóbbi monetáris céljainak megvalósítása végett. Nem csak a minimális kockázat, a megfelelő garanciák, hanem az egyszerű átláthatóság is egy irányba ösztönözte a likvid tőkét. Egy befektető ugyanis a hozamígéreten túl nem sok konkrétumba kapaszkodhat, ha egy vállalati kötvény vásárlásán gondolkodik. De igaz ez a befektetésekre specializálódó professzionális intézmények, így például a nyugdíjpénztárak többségénél is: a döntéseket segítő, rendszerint kis létszámú elemző csapat az egyszerűbbet, a biztosabbat választja, márpedig egy-egy vállalat átvilágítása nem tartozik a könnyű feladatok közé.
A Raiffeisen-csomagAz 50 milliárdos program keretében többféle sorozat piacra dobását tervezi az osztrák tulajdonú Raiffeisen Bank – zárt és nyilvános kibocsátásokat, változatos kamatkondíciókkal és futamidőkkel. “A bank finanszírozási igénye mellett a mindenkori piaci helyzet diktálja majd a választást” – magyarázza Bátora László, az ügyleteket szervező Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. főosztályvezetője. Az egyes sorozatokban a futamidő széles skálán, 30 naptól egészen 10 évig terjedhet. Az első csomag aukciója december közepén lezajlott. Az 5 éves futamidejű papírt a 3 hónapos Bubor felett 10 bázispontos kamattal ajánlották fel; 47 intézményi befektető összesen több mint 7 milliárd forintnyi értékre jelezte igényét, a bank végül is közel 6 milliárdnyi jegyzést tett lehetővé. Az elfogadott legalacsonyabb árfolyam 99,5 százalék volt, az átlag 99,63 százalék, az induló kamat pedig 12,5 százalék. Ha a piac engedi, a tervek szerint a pénzintézet élni fog az úgynevezett rábocsátásos technikával, azaz a piaci súlyt növelendő, a futamidőtől és a kibocsátási árfolyamtól eltekintve, az első sorozattal azonos kondíciókkal bocsátanak ki további kötvényeket. A papírok természetesen bekerülnek a BÉT-re is. A jobb likviditás érdekében piacvezetést is vállalt a társaság, napi 50 millió forint erejéig, kétoldalú árjegyzéssel.
Miközben a fejlett gazdaságokban a piacon nagyjából fele-fele arányban osztozik az állam a vállalati kötvénykibocsátókkal, addig előbbi Magyarországon a maga 95 százalékos részesedésével gyakorlatilag egyeduralkodónak számít. A kincstár finanszírozási szükségletei kiszámíthatók, hiszen az igényt meghatározza a mindenkori költségvetés, valamint a lejáró, megújítandó államadósság nagysága. “Az Államadósság Kezelő Központ stratégiai kibocsátóként jár el. Kiszámíthatóan, meghirdetett naptár szerint előre nyilvánosságra hozott feltételekkel, aukciókon szerzi forrásait” – mondja Bótor Anikó, az intézmény forintpiaci főosztályának vezetője. Ez talán nem tűnik elég rugalmasnak, de – állítja – hosszú távon mindenképpen eredményesebb az ad hoc ügyleteknél. Bár az állam által kibocsátott papírok zöme rövid futamidejű, növekszik a hosszú lejáratú instrumentumok aránya. A kibocsátott államkötvények jellemzően fix kamatozásúak, hiszen ezek iránt van igazi kereslet. Az elmúlt esztendőben meghaladta a 2665 milliárd forintot a bruttó állampapír-kibocsátás, ehhez jött még a Magyar Nemzeti Bank 1312,11 milliárd forint névértékű kötvénye. Mindezek tükrében szinte észrevétlenek maradtak a piacon elszórtan megjelent, néhány százmilliós nagyságrendű vállalati kötvények.
Három év alatt mintegy 93 milliárd forintra rúgott a zárt körben értékesített vállalati kötvények értéke. A nyilvános piacon 330 milliárdot meghaladó összeghez jutottak a kibocsátók. A Pannon GSM 24 milliárdos kibocsátását követően a Mol 10 milliárdja érdemel említést 1997-ből; 1998-ban 15 milliárd forint értékben jelentek meg a Matáv kötvényei, míg a CIB kétszeri kibocsátásának értéke 14 milliárdra rúgott. Annak tükrében, hogy a tengerentúlon nem ritka a milliárd dolláros kibocsátás, érthető a külföldi nagybefektetők magyar piac iránti totális érdektelensége.
ÚJ REMÉNYEK. Az elmúlt esztendő második felében azután felcsillant a remény. A Matáv júliusi, végre európai léptékkel is mérhető, 45 milliárd forintos, év végi folytatást is ígérő kibocsátását áttörésként értékelték az optimista elemzők. Bíztak abban is, hogy e mennyiség megjelenése felébreszti Csipkerózsika-álmából a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vállalati kötvényszekcióját is. Az ígért Matáv-program folytatása azonban elmaradt, és a BÉT-en sem változott a helyzet, maradt a havi egy-két kötés, miközben a bevezetett papírok száma sem gyarapodott. Nem valósult meg egyelőre a 2000. év végére beharangozott monumentális autópálya-emisszió sem. A sztrádaépítési program összköltségét 600 milliárd forintra becsülték előzetesen az elemzők, de csak találgatások láttak ez idáig napvilágot arról, hogy ennek mekkora hányadát finanszíroznák kötvénykibocsátás révén. Eközben, ha a piac nagyjából mozdulatlan maradt is, a külső körülményekben kedvező változások következtek be. A gazdaság kerekei érezhetően felpörögtek, a nagy nemzetközi hitelminősítők az országadósságnak javuló osztályzatokat adtak, immár minden besorolás “A”-val kezdődik, és a kamatok elindultak lefelé.
“Ennek első jeleként érzékelhetően megnőtt a hitelkereslet” – mondja Szabó Ferenc, a Raiffeisen Bank likviditási ügyekben illetékes igazgatója. Megindult a pénzintézetek között a verseny a forrásokért, ami várhatóan azzal is jár, hogy a bankok hamarosan egyre nagyobb számban megjelennek kibocsátóként is a hazai pénzpiacon. A Raiffeisen Bank már a múlt év végén megtette az első lépést ezen az úton, december közepén elindítva egy összesen 50 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot (lásd külön írásunkat). A Raiffeisen a vállalati piacon jelentős szereplő, miközben a lakossági üzletága csak két éve indult, így a betétek nem biztosítanak elegendő forrást az erőteljes hitelexpanzióval történő növekedéshez. “Korlátozott a bankközi piacon megszerezhető forintmennyiség is, így esett a választás a tőkebevonás ezen módjára” – magyarázza Szabó Ferenc. Alapvetően az intézményi befektetőkre, nyugdíjpénztárakra számítottunk, ez az oka annak, hogy elmaradt az előzetes reklámkampány, s inkább személyes találkozókon mutattuk be a kötvényt és szereztünk befektetőket. A magánszemélyek meggyőzése túlságosan drága reklámkampányt igényel, a bevonható plusz pár milliárd aránytalanul sokba került volna a banknak, amelynek, mint minden kibocsátónak – az állampapírhoz képest nagyobb kockázat, valamint szűkebb likviditás okán – amúgy is meg kell fizetni a piac által kikényszerített felárat.
A befektetői stratégiák egyébként nemcsak a magánemberek esetében kezdetlegesek, általában ez jellemző a vállalati körre is. Néhány kivételtől eltekintve, a cégek többsége, ha rendelkezik is likvid tőkével, maximum rövid lejáratú állampapírban és egy hónapra lekötött betétben képes, vagy van lehetősége gondolkodni” – állítja Szabó Ferenc. Ennek oka leginkább a gyakran nem tervezhető likviditás, illetve a tulajdonosok konzervatív befektetési elvárásai.
ÖSZTÖNZŐK. Behatárolt a külföldiek kötvénypiaci mozgástere is, e helyzet csak a forint valódi konvertibilitásának megvalósulásával változhat. Forint vásárlására a jelen törvények szerint ugyanis csak a közvetlen vagy pénzügyi befektetések esetén van lehetőség, fedezeti ügyletek megkötésére a külföldieknek nincs módjuk. A jegybank idei monetáris politikai irányelveiben ugyan van egy rövid, de a piac számára reményteljes üzenet, miszerint “a csúszó leértékelés megszüntetésével egy időben liberalizációs lépésekre fog sor kerülni”; ma még nagyon is kérdéses azonban az időpont, s hogy valójában mit tartalmaz e szándék. Ennél konkrétabb viszont a tartalékszabályozás már meghirdetett változása, amely nyilvánvalóan ösztönző hatású lesz, hiszen a két évnél hosszabb futamidejű nyilvános kibocsátások után július elsejétől nem kell tartalékot képezni, ami 50-60 bázisponttal is olcsóbbá teheti a forrásokat, s ezáltal életet lehelhet a ma még pangó kötvénypiacba.
