A p2p kifejezés hallatán sokan renitens tizenévesekre gondolnak, akik szobájukba zárkózva ingyen zenét töltenek le a Napsterrel. Nem jut eszükbe, hogy a Napster 60 millió felhasználója közül sokan komolyzenét keresnek, nem pedig Eminem-számokat, s az sem, hogy saját kamaszgyerekeik is ott lógnak a hálón. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a számítástechnikában a fájlcserélő (peer-to-peer, P2P) modell sokkal többet jelent a zeneszámok csereberéjénél, hiszen vállalatok is használják, amikor komplex számítások elvégzése vagy ismeretek megosztása céljából igénybe veszik alkalmazottaik PC-it. A magukat P2P-társaságnak nevező vállalkozások száma megközelíti a százötvenet. “A kockázati befektetők leginkább egy bomlasztó erejű technológiát keresnek, amely teljesen átrajzolja a versenytérképet” – állítja Steve Brotman a Silicon Valley Venture Partnerstől. A P2P – teszi hozzá – “bomlasztóbb, mint a Netscape”, illetve az, hogy e cégnél kitalálták az internet-böngészőt. Miről is van szó pontosan? A részint architektúraként, részint filozófiaként működő P2P a számítógépezés olyan módja, amely a valamilyen hálózaton lógó, távoli PC-k sokaságának forrásait aknázza ki. Míg amúgy az ilyen egységek csak többnyire passzív alárendeltjei, kliensei a mindenható szervereknek, addig itt az összekapcsolt gépek mind teljes értékű, azaz egymással egyenlő (peer) résztvevők. A hálózat tagjaiként megkerülik a hagyományos számítógépes rendszerek központi ellenőrző pontjait, s a hatalmat az egyedi gépeknek adják. Ha a számítógépes architektúrát a politika leképzésének tekintjük – ezt némelyek gyakran meg is teszik -, akkor a P2P rendszere-ket szabadelvűnek kellene minősíteni, szemben a kliens-szerver vagy a böngésző-webszerver viszonyra épülő autoritárius rendszerekkel.
Clay Shirky, a New Yorkban inkubátorházat üzemeltető Accelerator Group P2P-szakértője úgy becsüli, hogy jelenleg az internetre csatlakozó gépek együttesen tízmilliárd megahertzes feldolgozó- és tízezer terabyte-os tárolókapacitással rendelkeznek.
GYEREKJÁTÉK. Ezek a források azonban nagyrészt kihasználatlanok. Otthoni PC-inkkel e-maileket küldünk, szörfölünk a weben, előállítunk egy dokumentumot, de valljuk be: egy 300 megahertzes Pentium 3 processzornak mindez gyerekjáték. A számítógép így lustálkodással tölti legtöbb idejét. A P2P az interneten keresztül hasznosíthatóvá teszi a gépek fölös kapacitásait, s lehetőséget teremt arra, hogy egy nagyobb közösség osztozzék rajtuk. A Napstert kitaláló Shawn Fanning újítása az volt, hogy a digitális zenei fájlok közvetlenül a tagok PC-inek winchesterei között utazzanak, s ne egy központi szerveren tárolják azokat. A SETI@Home projekt számára 226 országból 2,7 millió ember ajánlotta fel saját PC-jének feldolgozókapacitását, létrehozva egyetlen óriási szuperkomputert, amely az űrből érkező jeleket elemezve igyekszik földön kívüli élet nyomaira bukkanni. De van egy olyan P2P projekt is, amelyben a telefonvonalak megosztása a cél. A Free World Dial-up mérföldes lépést jelent az internetes telefonálás fejlődésében: a résztvevők kölcsönvehetik egymás vonalait, s így egy távolsági hívást átváltoztathatnak helyi beszélgetéssé. A dolog a standard internetes telefonálásra emlékeztet, azonban itt az összeköttetés nem PC-k, hanem telefonok között jön létre. Ha valaki például San Franciscóból Helsinkibe akar telefonálni, csak tárcsáznia kell a számot, és a rendszer az interneten keresztül átirányítja azt egy Helsinkiben lévő PC-hez, amely azután végrehajtja a helyi hívást.
NÉZETVÁLTÁS. Az ilyen és hasonló alkalmazások miatt a P2P rossz hírnévre tett szert: felforgató erőt látnak benne. A “kapuőrök” világszerte idegesek miatta, legyenek akár a telefonhívásokat kezelő és irányító távközlési cégeknél, akár a zenei CD-k gyártását és forgalmazását ellenőrző lemeztársaságoknál.
Bármely új, a szabályokat megváltoztató architektúra jelentkezése esetén rengeteg alkalom kínálkozik az innovációra. Hogy a korábban rejtett, a P2P által hozzáférhetővé váló adatokat és forrásokat feltárják, ehhez új keresési módszerek szükségesek. Ezen dolgozik például az OpenCola és az Infrasearch. A kaliforniai Burlingname-ben működő, valós idejű megosztott kereséssel foglalkozó Infrasearch, amelyet többek között a Netscape társalapítója, Marc Andreessen támogatott, nem sokkal indulása után, március elején a Sun Microsystems Inc. tulajdonába került. A Kleiner Perkins Caufield & Byers által a Szilícium-völgyben alapított, egyelőre még “lopakodó” szakaszban lévő Centrata Inc. egy P2P-alapú vállalati számítástechnikai platform kifejlesztésén dolgozik. A technológia támogatói azzal érvelnek, hogy a P2P organikus természete hívebben tükrözi az üzlet tényleges működését. “A szervezetek komplex alkalmazkodóképes rendszerek módjára fejlődnek” – állítja Bob Andersen, a Groove Networks P2P-apostola. A P2P a spontán viselkedést segíti elő, szemben a strukturált, ismételhető üzleti folyamatokat támogató szoftverekkel (amilyenek bérszámfejtési vagy beszerzési rendszerek). “A P2P architektúra teljesen új szervezeti struktúrák létrejöttéhez vezet majd” – vetíti előre Paul Saffo, az Institute for the Future igazgatója. Mindezek fényében rövidlátástól árulkodhat az azonnali, reflexszerű reakció, amelyet a P2P sok bevett intézménynél, például a hanglemeziparban kivált. Amikor felbukkan egy valamirevaló új technológia, kezdetben mindig úgy tűnik, hogy kihívást jelent egyik vagy másik szegmens számára. Klasszikus példa erre a videomagnó. A videoüzletre egykor úgy tekintettek, mint amely veszélyezteti a filmipart, ma viszont onnan származik a filmbevételek durván 70 százaléka. Ugyanígy a zeneipar is jól járhat végül a Napster-féle P2P hálózatokkal – mihelyt a művészek és a lemezgyárak újfajta üzleti modelleket alakítanak ki. A felmérések ugyanis arról tanúskodnak, hogy a Napster használata fokozhatja a CD-eladásokat. A P2P architektúra nem fogja leváltani azokat a központi vezérlésű rendszereket, amelyek manapság az üzleti és kereskedelmi informatikában a feladatok nagy részét végzik. Az viszont már világos, hogy a P2P végérvényesen betört. Mindegy, mi lesz a Napster sorsa, terjedőben vannak más fájlmegosztási rendszerek, így a Gnutella és a Freenet. Sőt beindult egy olyan projekt is, hogy a Freenetet kiegészítsék több szokvány internet-protokollal (e-mailezés, hírek olvasása, chatelés és hasonlók céljára), miáltal létrejöhet egy párhuzamos internet, amelyet a teljes névtelenség jellemez, és lehetetlenség beszüntetni. Akárcsak maga az internet, a P2P is a változás ágense; és valószínűleg a legjobb irányban reformál.
