„Ahhoz, hogy minden évben csökkenteni tudjuk az államadósságot, minden évben nagyon kemény gazdaságpolitikát kell folytatnunk. Minden olyan jogvita, amely arról szól, hogy egy-egy intézkedés alkotmányos-e vagy sem (…) szerintem rontja Magyarországnak azt a képességét, hogy belátható időn belül eljusson oda, hogy a mostani 82-83 százalékról az államadósság mértéke 50 százalékig csökkenjen. Ma a gyorsaság, a határozottság, (…) az, hogy ha egy kormány dönt valamit, akkor az pillanatokon belül működni kezd a valóságos életben, ez gazdaságpolitikánk legfontosabb eszköze. Ezért egy nagyon szűk körben, a gazdaságpolitika szíve közepébe tartozó szűk körben bizonyos jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata az alkotmánybíróság számára nem lesz lehetséges addig, amíg el nem érjük ezt a bizonyos adósságszintet” – indokolta Orbán Viktor miniszterelnök az m1 Az este című műsorában az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörének ideiglenes, bár hosszú távúnak tűnő korlátozását.
Sokáig tart a gazdasági szükségállapot
A kormánynak nincs olyan előrejelzési horizontja, ami alapján akárcsak megbecsülhető lenne, hogy meddig marad kötött az AB mandátuma. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Széll Kálmán Terv március 1-jei bemutatásakor azt mondta, hogy 2014 végére 65-70 százalék lesz az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, ami „belátható időn belül” csökkenhet 50 százalékra. A hatályos költségvetési törvény kitekintése ennél optimistább: ott a kabinet úgy véli, hogy 2014 utolsó napján 57,7 százalék lesz a GDP-arányos államadósság.
Piaci prognózisok sem számolnak belátható időn belül azzal, hogy az államadósság és a GDP hányadosa a kívánt szint alá csökken. Orbán Viktor is realistának tűnik a kérdésben: a már idézett tévéműsorban közölte: „Hogy utána legyen-e (mármint az AB visszakapja-e összes hatáskörét – a szerk.), az nagy vita a Fideszben. Én azt gondolom, hogy utána lehet erről szó, de ezt majd tíz év múlva megbeszéljük.”
Az eurózónában nem sietnek
A magyarhoz hasonlatos adósságcsökkentési eltökéltséggel valutauniós országban nem találkozhatunk, sőt, ha a magyar alaptörvény tervezetében szereplő számokat az unió közelmúltjával összevetjük, akkor abból arra következtethetünk, hogy Európa centrumában súlyos gazdasági vészhelyzet van, ezért ott is szüneteltetni kellene a jogszabályok nemzeti szintű legmagasabb kontrollját a gazdasági hatékonyság jegyében.
Az unió statisztikai hivatalának adatsora szerint ugyanis az eurót már használó országok átlagos GDP-arányos államadóssága 2002 és 2008 között 66,2 és 69,8 százalék között ingadozott, majd a válság legkeményebb évében, 2009-ben 79,2 százalékosra ugrott.
Országonként még érdekesebb a bontás: ha pusztán az államadósság/GDP mutató alapján ítélkeznénk egy-egy állam gazdaságának állapotáról, akkor arra következtetnénk, hogy Bulgária (14,7%), Románia (23,9%), Szlovákia és Szlovénia (egyaránt 35,4%), Észtország (7,2%!), Litvánia (29,5%), Lettország (36,5%) valamint Luxemburg (14,5%) gazdasága makkegészséges, ahol zavartalanul működhet a helyi taláros testület. Gazdasági szükségállapot kellene hogy legyen viszont többek között Németországban (73,4%), Franciaországban (78,1%), Olaszországban (116%) Belgiumban (96,2%) és Hollandiában (60,8%) is.
Két út látszik
Elsősorban politikai kérdésnek tartja az államadósság kívánt arányának alkotmányba rögzítését Keszeg Ádám, így azt részletesebben nem kívánta értékelni lapunk kérdésére. A Raiffeisen elemzője annyit azért elmondott, hogy a mutatót az államadósság összegének folyamatos csökkentésével (ami évről évre többletet tartalmazó költségvetés elfogadását jelenti), és a GDP növelésével is lehet javítani.
A két cél rövid távon ellentétes lehet, ezt láttuk a mostani válság alkalmával, amikor az állami kiadások kemény csökkentése visszavetette a hazai keresletet, ami a GDP-csökkenés egyik fontos összetevője volt – magyarázta az elemző. Hosszú távon viszont összhangba hozható a két törekvés, ha az állam versenyképessége javul, vagyis változik az állam által kivetett terhek és az általa nyújtott szolgáltatások aránya – mondta.
Vagy egy sem
Értelmes-e célul kitűzni a GDP-arányos államadósság ilyen radikális leszorítását? – kérdeztük Lóránt Károly közgazdásztól, aki csaknem 40 éve kutatja az eladósodások természetét. Nem – hangzott azonnal a válasz. Az államadósság és az alkotmánybírósági hatáskörök összekapcsolása nem oldja meg az eladósodás gondját, viszont jelentős támadási felületet ad itthon és külföldön egyaránt – értékelt a szakértő.
Olyan mértékű megszorításokkal csökkenthető csak az államadósság aránya a GDP-hez képest, ami lefelé menő spirálba taszítja a gazdaságot (megszorítás, majd csökkenő kereslet, majd csődhullám és kevesebb adóbevétel, ezért újabb megszorítás, és így tovább), és amelyet a társadalom már nem képes elviselni. Románia annak idején igen ambiciózus adósságcsökkentést valósított meg, a következmények ismertek. A kormány jó szándéka nem kérdéses, a kisebb adósság valóban kisebb kamattörlesztéssel jár, de az erőltetett adósságcsökkentés elviselhetetlen társadalmi áldozatokat jelent.
Ráadásul ront a helyzeten az egykulcsos adó, amely a külfölddel szembeni adósság növekedése irányába fog hatni, ugyanis az adórendszer nyertesei, a gazdagabbak többletjövedelmük jó részét importcikkek beszerzésére költik, például új autót vásárolnak. Ha a jövedelemátcsoportosítás a szegények irányába történt volna, akkor ők inkább hazai termékeket és szolgáltatásokat vásárolnának (többet költenének a piacon, gyakrabban mennének fodrászhoz), nem rontva tovább hazánk fizetési egyenlegét a külfölddel szemben – érvel Lóránt Károly.
80 helyett 130
Nem is az államháztartás adóssága, hanem az ország külső államadóssága számít; ez utóbbi mutatóban szerepel még a bankok, a cégek és a lakosság adóssága is, ez az az összeg, amelynek törlesztése folyamatosan szükséges. A külső adósság aránya most a GDP 130 százalékára rúg – mondja a közgazdász.
Magyarország a rendszerváltás óta évi 14-15 milliárd eurónyi piacot veszített el, ennyit romlott ugyanis 1990 óta a magyar tulajdonú cégek külkereskedelmi egyenlege. Mindez a fizetési mérlegekben azért nem látszik, mert hazánk külkereskedelmi egyenlegét az itt működő multik kereskedelmi többlete „helyre teszi”, viszont a nemzetközi cégek ki is viszik a profitot.
A hazai gazdaság liberalizálása hasonló volt ahhoz, mintha a bokszban eltörölnék a súlycsoportokat: akkor a nehézsúlyúak vernének mindenkit. Itt mi voltunk a könnyűsúlyúak, akiket kiütöttek.
A jelenség ráadásul ennél is bonyolultabb: Japán államadóssága eléri a GDP 200 százalékát, de ott nincs gond, mert az ország saját polgárainak tartozik.
Van mozgástér?
Az államadósságot csak annyira kell csökkenteni, amennyire muszáj, amennyire a nemzetközi szervezetek vagy a piac képviselői kikövetelik – mutatja meg a kormányzati irány alternatíváját Lóránt Károly.
A nemzetközi eladósodás nem csak magyar probléma. A Financial Times tele van olyan cikkekkel, amelyek szerint ezeket az adósságokat nem lehet visszafizetni. A hozzánk hasonló helyzetben lévő országokkal összefogva a legszélesebb szakmai és nem szakmai nyilvánosság előtt kellene lobbizni az adósságprobléma rendezése érdekében. Ez nemcsak Magyarország ügye, hanem a fél Európáé: az egész EU-nak csak akkor van jövője, ha e problémát megoldja – fogalmazta meg a főáramú közgazdasággal élesen szembemenő javaslatát Lóránt Károly.