Szívesen tetszelegnek az ázsiai politikusok és iparmágnások az 1998-as rémisztő nyarat követő látványos gazdasági újjáéledés karmesterének szerepében. És való igaz: belpolitikai döntések és a magánszektoron belüli alkuk egyaránt fontos szerepet játszottak ebben. A valóságban azonban számos kelet-ázsiai gazdaság a kedvező globális folyamatok egybeesésének köszönheti a meglepően gyors fellendülést. Rengeteget nyomott a latban a nyugati jegybankok által 1998 végén végrehajtott jelentős kamatcsökkentés, miként a japán jen megerősödése is. Erre az időszakra esett továbbá az importéhes amerikai gazdaság váratlanul erős konjunktúrája, valamint a technológiai papíroknak az Új Gazdaság vállalatait Hongkongtól Tokióig részvénytőkével elárasztó szárnyalása.
A világgazdaság felhőtlen ege azonban lassan, de biztosan kezd beborulni. És ez nem sok jót ígér a talpra állni igyekvő Ázsia számára. A kijózanító pofont, természetesen, az április közepi amerikai pénz- és tőkepiaci zuhanás jelentette. Az ázsiai tőzsdék gyors esése – a tokiói Nikkei 7 százalékától a technológiai részvényeket nagy súllyal képviselő dél-koreai Kosdaq 11 százalékáig – félreérthetetlenül jelzi: a térség kilátásai nagyban függnek attól, hogy Amerika mennyire lesz képes túlhevülő gazdaságát finoman lehűteni. Az amerikai kamatlábak emelkedése ugyanakkor komoly nyomást is gyakorolhat az ázsiai kamatokra és drasztikusan növelheti a külföldi tőkebefektetések költségeit.
VESZÉLYEK. Nehéz elképzelni, hogy megismétlődhetne 1998, amikor Tajvan és Kína kivételével valamennyi jelentős ázsiai gazdaság recesszióba süllyedt. Mindazonáltal nem kizárt, hogy a növekedés ismét megreked. Az ok: a térség kormányainak és vállalatainak többsége nem használta ki kellőképpen az elmúlt három évet, hogy a gazdasági összeomlást kiváltó strukturális bajokat orvosolja.
A kór pedig Ázsia nagy részét sújtja. Dél-Koreában a számítógépes memóriacsipek és a távközlési eszközök gyártóitól az autó- és a hajógyárakig mindenki olcsó tőkeforrásként használta a részvénypiaci konjunktúrát. Összesített kamatozó adósságállományuk ennek nyomán tavaly elérte az 554 milliárd dollárt, a GDP 1,4-szeresét. A dél-koreai bankok állapota pedig továbbra is aggasztó (lásd külön írásunkat a 26. oldalon).
Ugyanez a helyzet Indonéziában és Thaiföldön, ahol számos kulcsfontosságú ipari konglomerátum már csak azért sem működik, mert nem hajlandó fizetni a hitelezőinek, viszont nem lehet csődbe kényszeríteni. A Kínától Malajziáig terjedő jelenlegi növekedést nagyrészt a gátaktól a távközlési hálózatokon keresztül az autópályákig mindent felölelő hatalmas állami beruházások táplálják. Ám India és Japán adósságállománya eközben minden eddiginél ijesztőbb méreteket ölt. A japán államadósság az idén a GDP 120 százalékára, a költségvetési hiány pedig várhatóan annak 10 százalékára rúg majd.
Egyre több jel utal arra, hogy az ázsiai gazdasági újjáéledés zökkenőmentes szakasza véget ért. Kína abban reménykedett, hogy a csökkenő mértékű közvetlen külföldi beruházásokat – amelyek szintje 1999-ben 5 milliárd dollárral, 40 milliárdra esett vissza – állami cégei amerikai, illetve hongkongi tőzsdei bevezetésével ellensúlyozhatja. Ám a PetroChina március 31-i megjelenése a Wall Street-en csalódást keltett. A korábban várt 4,9 milliárd dollár helyett a jegyzés csak 2,9 milliárdot hozott, jelezve, hogy számottevően visszaesett a kínai vállalatok iránti kereslet. Peking ennek nyomán volt kénytelen elhalasztani az állami tulajdonú China Petrochemical és a Baoshan Iron & Steel eredeti tőzsdei bevezetését.
Míg az elmúlt két évben a növekedés jó részét Kínában a hazai bankok finanszírozták, a térség többi országában más a helyzet. A friss tőke legnagyobb forrásaivá a részvénypiacok váltak, maguk mögé utasítva a hagyományos hitelezőket és kötvényvásárlókat. A washingtoni Institute of International Finance szerint az ázsiai feltörekvő piacokra egyre kevesebb külföldi bankhitel érkezik. A portfólió-beruházások viszont 1998 óta a tízszeresükre, közel 40 milliárd dollárra emelkedtek, az idén pedig elérik az 59 milliárd dollárt. A gond csak az, hogy ez a pénz éppen olyan könnyen távozhat is, mint ahogyan érkezett.
TŐKEGONDOK. Az olyan vezető ázsiai internetes részvények mélyrepülése, mint a japán Softbanké vagy a hongkongi Pacific Century CyberWorksé – a közelmúlt magaslataihoz képest mindkét cég papírjai több mint 50 százalékot zuhantak – megnehezítheti az Új Gazdaság más induló cégeinek, hogy tőkéhez jussanak. Fred Hu, a Goldman, Sachs & Co. hongkongi vezető közgazdásza szerint a külföldi kockázati tőketársaságok egyre inkább óvakodnak az ázsiai internetes vállalkozásoktól. “Ínségesebb idők köszöntenek azokra a cégekre, melyek korábban könnyedén jutottak tőkéhez” – állítja Hu.
Ez pedig jócskán visszavetheti azokat a reményeket, amelyeket sokan a japán, dél-koreai, hongkongi és szingapúri információs technológiai beruházások keltette konjunktúrába vetettek. A Toshiba vezérigazgatója, az ezen a téren korábban évi 3,3 milliárd dolláros kutatási és fejlesztési beruházást tervező Taizo Nishimura is elismeri, hogy ha a piaci vesszőfutás hatására “recesszió köszönt az Egyesült Államokra és a világra”, minden bizonnyal eláll a tervétől.
Vajon bekövetkezhet ez? A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által felvázolt legpesszimistább forgatókönyv azzal számol, hogy a Wall Streeten egy 25 százalékos korrekció következik be, ami 2001-ben enyhe recessziót hoz az Egyesült Államokban. Ám a többség szerint Alan Greenspan Fed-elnök képes ezt megakadályozni. Mindazonáltal az amerikai gazdaság növekedésének már mindössze 1-2 százalékos lefékeződése is mélyreható következményekkel járna Kína és Japán számára. A tetemes állami infrastrukturális beruházásokon túl Kína növekedésének jó részét az export táplálja, amelynek 40 százaléka az Egyesült Államokba irányul. Ugyanez igaz Japánra, amely kivitele 30 százalékát bonyolítja Amerikával, illetve Thaiföldre és Dél-Koreára, amelyeknél 25, illetve 20 százalékos e mutató.
FÁJDALMAS GYÓGYMÓD. Mi több, a Fed által alkalmazott gyógymód Ázsia számára szintén fájdalmas lehet. A gazdaság sima “földet érését” elősegítendő a Fed tavaly június óta hat lépcsőben 6,5 százalékra emelte a rövid távú kamatok terén irányadó napon belüli kamatlábat. Ez különösen fájó Hongkongban, ahol a helyi dollár árfolyama a zöldhasúéhoz rögzített, és a deflációs környezet nyomására a reálkamat már csaknem 13,5 százalék. Az elkövetkező hónapokban a pénz ára Hongkongban valószínűleg tovább emelkedik.
A magasabb amerikai kamatlábak természetesen azzal is járhatnak, hogy a dollár megerősödik a jennel szemben. Ez jól jönne a japán exportőröknek, de annál kevésbé Ázsia fennmaradó részének. Közvetlenül a pénzügyi válságot megelőzően, 1996-ban az olcsóbb jen is közrejátszott a dél-koreai, thaiföldi és szingapúri export visszaesésében.
Ám ezt a forgatókönyvet a legtöbb megfigyelő még abban az esetben sem tartja valószínűnek, ha Amerikában rosszabbra fordul a helyzet. Az Egyesült Államok ugyanis, amelynek folyó fizetési mérleghiánya durván a GDP 4 százalékát teszi ki, nagyban függ az alacsony megtakarítási arányt ellensúlyozó külföldi tőkétől. Az IMF legpesszimistább forgatókönyve szerint a Wall Street esetleges összeomlása a külföldi befektetők pánikszerű meneküléséhez és a dollárnak a jennel és más nagyobb valutákkal szembeni 20 százalékos leértékeléséhez vezetne.
Megeshet azonban, hogy Japán a jen gyengítésével próbál exportőrei segítségére sietni. A jegybankra már egy ideje politikai nyomás nehezedik, hogy monetáris eszközökkel támogassa a gazdaság vérszegény növekedését. A kamatok már most is a lehető legalacsonyabbak, így nem kizárt, hogy a Bank of Japan beindítja a bankóprést, ezzel gyengítve a nemzeti valutát.
Lehet, hogy e baljós forgatókönyvek egyike sem valósul meg. Ázsiai kormányai azonban nagy gazdasági és társadalmi felfordulást kockáztatnak, ha továbbra is visszariadnak a gyengélkedő bankok talpra állításától és a vállalati szféra gyökeres átalakításától. A szerencse ugyanis forgandó.
