Az amerikai rövid távú kamatlábakat meghatározó Fed-testületnél, az úgynevezett nyíltpiaci bizottságnál még a legoptimistább tag sem vallja be, hogy hinne a problémamentes tartós növekedés paradigmájában. Ez nem is csoda, hiszen nyilvánosan még azok sem merik kimondani a változás tényét, akik hisznek benne. Másfelől a Fed nyilatkozatait olyan nagy figyelem övezi, hogy egy ilyen értelmű állásfoglalásra rögtön ugranának a piacok, ami beláthatatlan következményekkel járna.
Úgy tűnik azonban, hogy a szakértők maguk sem igazán tudják, mi történik. Még a szkeptikusabb gazdaságpolitikusok is bevallják, hogy értetlenül állnak a hagyományos szabályok felborulása előtt (lásd külön anyagunkat). De azért megengedik azt a lehetőséget, hogy esetleg valami mégis radikálisan megváltozott.
A felülvizsgálat szükségességének egyik oka, hogy szokatlan módon különböznek a munkaerő- és árupiaci feltételek. A munkaerőpiacok szűkebbé váltak az utóbbi években, leszorítva a munkát keresők számában megjelenő többletkapacitást. A termelési kapacitások kihasználtsága is visszaesett; e mutatónak az iparban kimutatott, jelenlegi 80 százalék körüli szintje már-már recesszióra utaló jelként is értékelhető. Más szóval, a munkaadóknak nehéz lesz ugyan a még meglévő munkanélküli állományból munkaerőt beszívni, de elvben a potenciálisan inflációgerjesztő túltermelés kockázata nélkül fokozhatják kibocsátásukat.
Ennek a jelenségnek az a legfontosabb aspektusa, hogy részben megmagyarázza, miért következhetett be termelékenységjavulás (a Fed egyes szakemberei mellesleg kételkednek az erről szóló számok megbízhatóságában). Azt viszont egyre több gazdaságpolitikus hiszi, hogy valami nagyon lényeges megváltozott: nevezetesen az amerikai gazdaság tartós termelékenységjavulási potenciálja.
Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem kényszerül a különböző gazdaságpolitikai célok közötti nehéz választásra: elérkezett az inflációmentes növekedés nirvánája.
A nagy beruházások (elsősorban az információ-technológiával összefüggőek) megemelik az egy munkaórára jutó termelést; a barátságos inflációs környezetnek ez a legfontosabb tényezője. A magasabb termelékenység mellett a vállalatok – és az egész gazdaság – az árak emelése nélkül tudják fokozni a termelésüket.
Közgazdászok ehhez hozzáteszik, hogy a nemzetközi verseny erősödése miatt az amerikai vállalatok magatartása is megváltozott. Az erős bel- és külföldi nyomás miatt egyre jobban félnek attól, hogy áremelés esetén veszíthetnek piaci részesedésükből. Ezért más módszereket kell találniuk, azon belül is főként a költségek leszorítására törekedve. Az is látható, hogy a szűkebb munkaerőpiac nem feljebb, hanem lejjebb nyomta a bérinflációt, mivel a vállalatokat technológiai beruházásokra és a munkaerő továbbképzésére serkentette. Ez javította a termelékenységet és kordában tartotta az inflációs folyamatokat.
A szkeptikusok ugyanakkor azt mondják: a nirvána átmeneti lesz, s ismét be fog következni az az időszak, amikor megint csak választani kell árstabilitás és növekedés között. Vagyis a jelenlegi helyzet nem örökérvényű, a gazdaság működése nem lesz mindig olyan jóindulatú, mint az elmúlt három évben; a régi szabályok újra érvényesek lesznek, csak valamivel magasabb növekedési ütem mellett.
