Az Ardipithecus ramidus megkövesedett csontjait tavaly ősszel találták meg Etiópiában, és korát nagyjából egymillió évvel idősebbnek becsülik a Lucy néven ismert australopithecusénál. A kritikát megfogalmazó kutatók kétségbe vonják Ardi helyét a törzsfán, azaz nem biztosak benne, hogy a nagyjából 4,4 millió évvel ezelőtt élt állat az ember ősének tekinthető-e. Azt is megkérdőjelezik, hogy valóban erdei életmódot folytatott-e, mint azt korábban gondolták. Az életmódja ugyanis magyarázattal szolgálhat az ember korai evolúciójának mozgatórugóira.
Az Ardipithecus ramidus felfedezését tavaly a Science tudományos áttörésként értékelte, a leletnek 11 tanulmányt szentelt. Az 1,2 méter magas, ötvenkilós, több mint négymillió éves nőstény a kutatók szerint minden bizonnyal két lábon járt. Maradványai még 1994 kerültek elő az Afar-medencében, azóta tanulmányozzák a kutatók a csontvázát, amelyet 125 darabkából állították össze. A hominidának rövid volt a tenyere, hajlékonyak az ujjai, vagyis képes volt csimpaszkodni, négy végtagja segítségével a fákon közlekedni, ám karja-lába hosszából arra lehet következtetni, hogy nem töltött túl sok időt a fákon. Ráadásul óvatosnak kellett lennie: nem rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, amelyeknek köszönhetően a modernkori afrikai majmok valóságos légtornászok. Lábai elég erősek voltak a járáshoz, ám öregujjával “fogni” is tudott. Valószínűleg nemigen hasonlított a ma élő csimpánzokra, amelyek az ember legközelebbi rokonai, de mégis közelebb állt hozzájuk, mint a hárommillió éves Lucy.
Esteban Sarmiento, az Emberi Evolúció Alapítványának antropológusa a lelet elemzése alapján arra következtetett, hogy Ardi inkább egy korábbi, még az ember és az emberszabásúak közös ősét tartalmazó, még az emberi ág kiválása előtti vastagabb ágból való lehet.
A fogak, a koponya és más testrészek sajátos anatómiai jellemzői Sarmiento szerint nem nyújtanak cáfolhatatlan bizonyítékot arra, hogy a csontok egy emberelődtől származnának. Néhány tulajdonság – például a csukló, az alsó állkapocscsont és a koponya ízülete – éppen azt mutatja, hogy Ardi még az ember kiválása előtti ágból származik.
Rick Potts, a Smithsonian Intézet emberi származással kapcsolatos programjának vezetője szerint az ardipithecust csak egyetlen oldaláról ismerjük még, és mivel az állat egy evolúciós szempontból kevéssé feltárt időszakból származik, ezért még sok vizsgálódásra van szükség. Nem lehet ezért az australopithecushoz (azaz Lucyhoz) és a mai emberhez fűződő rokonsági fokáról sem beszélni.
A Science-ben közölt második fontos kritika az állat élőhelyét vizsgálja. A tavalyi kutatások szerint Ardi erdős vidéken élt, ez pedig ellentmond a korábbi meggyökeresedett feltételezéseknek, amelyek szerint az ember a szavannán és füves területeken vált képessé a két lábon járásra. Thure Cerling, a Utahi Egyetem geokémikusa és kollégái azt állítják, hogy az ardipithecus élőhelye olyan szavanna lehetett, amelynek legfeljebb 25 százalékát borította fás növényzet. Erre Cerling a lelettel egyidős talaj és a fogzománc kémiai vizsgálata alapján következtetett.
Tim White, az egyik eredeti tanulmány szerzője erre válaszolva elismeri, hogy Ardi élőhelyéhez tartoztak füves területek, de az állat jobban kedvelte a fás vidékeket. Ezt mutatja, hogy a csontváz a fákon való mászáshoz alkalmazkodott. Ezenkívül a körülötte talált más csontok zömükben erdei állatok maradványai voltak.
