Négy magánember hozta létre 1995-ben a Malt, amely mára a hazai alumíniumipar meghatározó cégcsoportjává nőtte ki magát. Az akkor még kft. formában működő társaság tőkéjének letételéhez és a cégvásárlásokhoz szükséges pénzt gyakorlatilag egy előző évi tranzakcióban szerezték a tulajdonosok. Szak- és helyismeretükre építve – főként hitelből – felvásárolták a felszámolás alatt lévő Orosházi Üveggyárat, amelyen aztán a rendbetételt követően gyorsan és jelentős haszonnal túladtak. (Ezt persze az állam is megtehette volna, de a kilencvenes évek első felében idehaza ez nem volt szokás.) A bevételből visszafizették a kölcsönt, s belevágtak az alumíniumvertikum felvásárlásába. Övék lett az inotai kohó, az ajkai timföldgyár és az ottani fémfeldolgozó, valamint a kőbányai fóliagyár; meghatározó kisebbségi részesedést szereztek a tapolcai bauxitbányában (mostanában fogtak hozzá, hogy új bányát nyissanak a közeli Fenyőfőn); öntödét vettek Ausztriában (Ruzicka) és ugyancsak öntödét létesítettek Várpalotán, az utóbbit egy német tulajdonossal (MWK) közösen. Mindehhez megvették az értékesítési tapasztalatokkal rendelkező Hungalukert is. A Mal Rt. alaptőkéje ma 200 millió forint. A tulajdonosok száma eggyel fogyatkozott; így szerzett az eredeti 25 százalékhoz még 15-öt Tolnay Lajos, a tavaly részvénytársasággá alakult cég elnöke.
A Mal, amely gyakorlatilag egy teljes alumíniumvertikumot épített-privatizált az elmúlt években, ma egy nyomott piacon keresi a boldogulás lehetőségeit. Az alumínium rendkívül érzékeny a piaci konjunktúrára: az árak háromévenként jutnak a csúcsra, illetve a völgybe. Tolnay Lajos szerint – aki acélgyártási múltjával 1995 óta dolgozza be magát ebbe a szakmába – 2001-ig lanyha lesz a kereslet. Amiben bízni lehet, az a személygépkocsik gyártásának közép- és kelet-európai felfutása, hiszen ez az ágazat szivacsként szívja fel a minőségi alumíniumtermékeket. Növekszik a különféle fóliák és – a térségbe települő Henkel jóvoltából – a háztartási vegyszerek előállításához felhasznált zeolit (alumínium-szilikát) iránti kereslet is.
A józanul gondolkodó tulajdonos ilyenkor, ha teheti, felkészül a jobb időkre: költséget farag, hatékonyságot javít, fejleszt. Tolnay Lajos az egykori Lenin Kohászati Művekben, majd az utódvállalatoknál állami cégvezetőként, az orosházi gyárban pedig már magánemberként megtanulhatta, miként kell reorganizálni. Ezt kell tennie egyre nagyobb méretekben a Malnál is, ahol a számok javuló képet mutatnak: az Ajkai Timföldgyár kivételével tavaly már valamennyi leányvállalat nyereséges volt (s az idén várhatóan Ajka is felzárkózik a többiekhez).
A részvénytársaság 1997-ben 800 millió forintos adózott eredményt ért el, az idei, eredetileg 1,6 milliárdos tervet viszont – a nem túl rózsás piaci kilátások okán – 1 milliárd alá kellett módosítani. Mivel a cég termelésének közel 70 százalékát exportálja – ennek értéke tavaly 97 millió dollár volt -, többé-kevésbé biztosítottnak látszik a szolid előrelépés az eladásokban is, főleg a félkész- és a késztermékek esetében. Idehaza a cégelnök csak 1-2 százalékos piaci bővüléssel számol. Ezek után érthető, hogy a Mal a nyugat-európai partnerség mellett a jugoszláviai, a boszniai és a romániai átalakulás és privatizáció felé kacsingat. A termelésben az osztrák és a német jelenlét már megvan, a későbbiekben újabb tőkebevonással kívánják erősíteni ezt a vonalat. Ami a kelet felé való terjeszkedést illeti, annak első lépését az idén augusztusban üzembe helyezendő csíkszeredai gyártó és disztribúciós részleg jelenti. Lehetőség a cégelnök szerint bőven akad a jövőben, s ezt a megújult vezetésű, az állami Hungalukerből időközben Alukerre keresztelt kereskedelmi cég prognózisai, piaci elemzései is alátámasztják.
Az ezredfordulóig a legfőbb cél a stabilizáció. A későbbiekben számolni kell azzal, hogy a bauxit timfölddé alakításához bérmunka-kapcsolatokat is kell szerezni a környező országokban. Várhatóan a hulladékfémnek a mainál nagyobb arányú hasznosítására ugyancsak sor kerülhet, ezért a feldolgozásnak ezt a részét bizonyosan fejleszteni fogják. Még nincs határozott elképzelés arról – mert a gazdaságossági számításokkal nem végeztek -, hogy a továbbiakban bérmunkában növelik-e a préselt termékek készítését, vagy pedig saját, hazai gyártásukat fejlesztik.
Stratégiai partnerek kiválasztására és tőkebevonásra, a privatizációs szerződésekben vállaltakra – egyebek mellett a környezetvédelmi feladatok befejezésére – az ezredforduló után kerül sor. A következő lépésként a cégnek fel kell készülnie a hazai bauxitkészlet kimerülésére, bár ez a probléma csak 2010 után válik esedékessé. Tolnay Lajos a hozzáadott érték növelését, a termékfejlesztést, új termékek létrehozását tartja elsődlegesnek. Ugyanilyen fontos a költségek csökkentése, amelyek közt vezető szerepet játszik az energia: ez a tétel a költségek 30-33 százalékát teszi ki. Amiatt, hogy a cég a költségarányos árnál jelenleg 10 százalékkal többet kénytelen fizetni az energiáért, a kalkulációk szerint évente közel egymilliárd forintos veszteség éri a Malt. A tulajdonosok belátható időn belül fel kívánják számolni ezt a veszteségforrást: amennyiben a kormány nem hoz számukra kedvező döntést, a cég egy kisebb erőművet épít, hogy zavartalanul és méltányos áron juthasson energiához.
Tolnay Lajosnak nincs ellenére, hogy külföldi társaságok kezébe adták a hazai energiaipart. Nehezményezi viszont, hogy a 8 százalékos eszközarányos nyereséget garantáló kitétel csak a privatizáció végső stádiumában jelent meg. Véleménye szerint amennyiben az árszabályozásnak ez a része még a tendereztetés előtt napvilágot lát, lettek volna magyar vállalkozók, vállalkozói csoportok is, akik beadják pályázatukat.
Ez a hajó már elment, de éppen ennek az ügynek a tanulságain okulva is úgy látja Tolnay – aki egyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke -, hogy a leendő kormányzatnak jobban oda kellene figyelnie a multinacionális cégek árnyékába szorult hazai vállalkozások tevékenységének, versenyképességének támogatására. Ezeknek semmi másra nincs szükségük, csak az egyenlő elbánásra – állítja a Mal-elnök, aki például a beszállítói programot ebből a szempontból megfelelőnek, ám legalább három évvel megkésettnek tartja.
Az elkövetkező három év viszont a Mal számára mérföldkő lehet, hiszen az időszak végére a várva várt konjunktúra jeleinek már mutatkozniuk kellene. Az összevásárolt alumíniumcégek együttműködése ekkor hozhat a fejlesztési igényeket meghaladó profitot a tulajdonosoknak.
