Vang Csong-dzsun dúsgazdag, és mi sem áll távolabb tőle, mint hogy szemérmesen eltitkolja vagyonát. Prada cipőt, Versace felöltőt és Piaget karórát visel, hozzá kubai Cohiba szivart szív. Ha autózni akar, egy fehér Mercedes SL600-as, egy ezüstszínű BMW Z8-as és egy piros Ferrari 360-as áll a rendelkezésére. Van egy több száz szoborból és festményből álló, mintegy 30 millió dollár értékű műgyűjteménye. Pekingtől északra lakik egy több mint 700 négyzetméteres, angol és francia antik bútorokkal berendezett házban, amelyben biliárdszoba és egy fedett úszómedence is van. Ha pedig elfárad abban, hogy faltól falig rója a hosszakat, akár a magánistállóját is útba ejtheti. Hatvan paripáját Írországból, Franciaországból és Kentuckyból hozatta, nem csoda, hogy az istálló fenntartása évi félmillió dollárba kerül. „A kínai vállalkozók ma sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat, mint korábban. A média, a kormány és a társadalom jobban elfogad bennünket” – mondja a 45 éves Vang, aki eredetileg a hadseregben szolgált, majd az Egyesült Államokban folytatott tanulmányokat. Bár festőművésznek tanult, végül filmproducerként szerzett nemzetközi hírnevet a tavalyi év kínai moziszenzációjával, A pofonok völgye című kung-fu paródiával és más akciófilmekkel.
TOLERÁNSABBAN. Kétségkívül rohamosan nő a tehetősekkel szembeni társadalmi tolerancia. Teng Hsziao-ping ugyan már harminc esztendeje kijelentette, hogy meggazdagodni dicsőség, de a kínai milliomosoknak még pár évvel ezelőtt is volt okuk reszketni. Amikor a Forbes magazin 1999-ben nyilvánosságra hozta a legvagyonosabb kínaiak rangsorát, az érintettek halállistáról beszéltek. Az adóhatóság ugyanis kisvártatva többekre lecsapott a névsorban szereplők közül, s jó néhányan börtönben is végezték.
Időközben azonban megváltozott a helyzet: Kína mára kibékült a milliomosaival. A Merrill Lynch befektetési bank szerint napjainkban 300 ezer kínainak van egymillió dollárt meghaladó nettó vagyona – az ingatlanjaikat nem számítva. A Boston Consulting Group pedig 530 milliárd dollárra becsüli a szárazföldi Kínában élő milliomosok együttes vagyonát.
HIVALKODÓBBAN. Öt évvel ezelőtt a szárazföldi Kína mindössze egy százalékkal részesült a luxuskategóriába tartozó táskák, cipők, ékszerek, parfümök és hasonló árucikkek globális forgalmából. Ma ugyanez az arány – a Goldman Sachs kimutatása szerint – több mint 12 százalék. Kína ezzel a luxusáruk harmadik legnagyobb piaca a világon, de tíz éven belül valószínűleg az élre kerül, lehagyva Japánt és az Egyesült Államokat. „Óriási vagyongyarapodás zajlik Kínában, és ehhez hozzátartozik a hivalkodó fogyasztás erősödése. Az emberek meg akarják mutatni, hogy sikeresek” – mondja Jacques-Franck Dossin, a Goldman elemzője.
Teszik ezt exkluzív ruhákkal, gyémántberakásos órákkal, drága autókkal, ínyenceknek való ételek és válogatott borok fogyasztásával. A Sanghajban vendéglátó-ipari és ingatlanfejlesztési vállalkozóként dolgozó, 38 éves Zsao Hui láncdohányzástól rekedt hangján azt állítja, nem tud angolul, de a „shopping” és a „Tiffany” szavakat hibátlanul ejti, amikor Ferrarijából kiszállva felvillantja ötvenezer dolláros Franck Muller karóráját. A nála öt évvel idősebb Richard Hungnak, egy gyógyszergyár igazgatójának több tucat Armani, Gucci és Canali öltönye és vagy száz pár olasz cipője van. S hogy hol lehet ilyesmit hordani? Nos, például a pekingi Chang An Clubban, amelyet egyenesen vonzóvá tesz az új tagok által fizetendő 18 ezer dolláros belépési díj. Antonius van Gevelt igazgató szerint a tagok megengedhetik ezt maguknak, sőt a Chang An arra is ügyel, hogy többet kérjen a rivális társaságoknál, mert az igazán gazdagok a legdrágább kínai klubhoz akarnak tartozni.
Az országban jelen lévő luxusgyártók mindezek után nem sajnálják a kiadásokat, ha saját maguk népszerűsítéséről van szó. A francia Louis Vuitton például tavaly novemberben nyitotta meg új pekingi üzletét – amely már a tizenkettedik Kínában -, s az ez alkalomból rendezett fogadáson 1500 üveg Veuve Clicquot pezsgőt és több száz tálnyi libamájat szolgáltak fel az egybegyűlt hírességeknek. Fél évvel korábban Miuccia Prada az art deco stílusban épült sanghaji Peace Hotel hét teljes emeletét lefoglalta cégének divatbemutatójához.
Méregdrága modelljeikkel természetesen az autógyárak is célba vették a kínai újgazdagokat. A Rolls-Royce márkakereskedései közül világviszonylatban a pekingi az egyik legsikeresebb, a Bentley Beijing pedig a márka összes többi forgalmazóját megelőzi azzal, hogy már hatot eladott a világ legdrágább autójából, a 728-as limuzinból, amelynek minden darabja 1,2 millió dollárba kerül. Akik ennél kevesebbet szánnak autóra, azoknak ott a Cadillac, a Mercedes vagy a BMW. 
Vang Csong-dzsun otthonában. A 300 ezer kínai dollármilliomos egyike.
A nemzetközi cégek egy ideje már túltekintenek Pekingen és Sanghajon. A Cadillac úgy tervezi, hogy 2007 végére már 40 kínai bemutatóterme lesz, s az érdeklődés felkeltése céljából nemrég 70 városra kiterjedő körutat szervezett egy 1959-es kabrió El Dorado modellel. Vagy ott van például a Cartier óragyár, amely az észak-kínai Harbinban januárban megrendezett jégfesztiválon megépítette párizsi üzletének jégből készült mását. „Erősíteni akarjuk a másod- és harmadvonalbeli városok jelentőségét az értékesítésen belül” – mondja Daniel Chang, a Cartier észak-kínai tevékenységének irányítója.
A kínai gazdagok ugyanakkor újabban már nem csak autókra, ruhákra és luxuscikkekre költenek. Egyre többen vásárolnak régiségeket és műtárgyakat is – az ókori tekercsektől a tradicionális tusrajzokon át a francia impresszionistákig. A Christie’s International hongkongi aukcióin öt éve gyakorlatilag még nem voltak vevők a szárazföldi Kínából, ma viszont már ők viszik el az árverési portéka egyötödét. Bár a gyűjtők zöme a kínai művészet alkotásait részesíti előnyben, sokan átruccannak New Yorkba és Londonba, hogy Renoir, Monet vagy Van Gogh festményeire licitáljanak, s egy sanghaji üzletember nemrég egymillió dollárt fizetett egy Picassóért közvetlenül egy másik gyűjtőnek.
BANKOK VERSENYFUTÁSA. Miközben a luxusipar szereplői azon munkálkodnak, hogy „megkopasszák” a kínai milliomosokat, mások inkább a pénzük gyarapításában akarnak segíteni nekik. A külföldi bankoknak ugyan tilos Kínában hirdetni off-shore szolgáltatásaikat, de hongkongi irodáikon keresztül igyekeznek minél több olyan ügyfelet magukhoz csábítani, akik az „anyaországban” tettek szert vagyonukra. Nemsokára pedig már a szárazföldön is lazábbá válik a banki szabályozás. „Hosszú távon Kína megelőzheti Japánt a világ legnagyobb vagyonkezelési piacaként” – jósolja Kevin Leung, aki a Citigroup kínai privátbanki erőfeszítéseit felügyeli.
Gyémántórák. Armani öltönyök. Ezüst Bentley-k. Privátbankok. Kínában ma tényleg dicsőség gazdagnak lenni. Költekezni pedig még inkább az.
