A JP Morgan pénzügyi és értékforgalmazó csoport londoni befektetési részlege által összeállított napi európai feltörekvő piaci helyzetértékelés szerdai kiadása szerint a ház azzal számol, hogy a decemberi 3,3 százalékos éves infláció után a teljes kosárra számított fogyasztóiár-drágulás üteme már a következő hónapokban meredeken lassulni fog. A bank szerint mindazonáltal ez még nem indokolna magyarországi jegybanki kamatcsökkentést.
A Dresdner bankcsoport londoni befektetési részlege (DrKW) szerdai jelentésében ugyanakkor kamatemelést valószínűsített, és azt írta: nem hivatalos adatok szerint a nagy kiskereskedelmi láncok több mint 80 százaléka érvényesítette eddig az áfacsökkentést áraiban, a kisebb kereskedelmi egységekről kialakuló kép azonban „vegyesebb”. A ház mindenesetre azzal számol, hogy a forgalmiadó-csökkentés teljes hatása csak az első félév közepén lesz érzékelhető, a Dresdner ezért januárra még 2,5 százalékos 12 havi inflációt vár. A DrKW elemzői szerint az alacsony inflációs környezet és a kedvező rövid távú kilátás miatt nem nehezedik erős nyomás az MNB-re az azonnali kamatemelés végett. Mindazonáltal az újabb idei kiábrándító költségvetési adatok kockázata, az euróövezeti jegybank folytatódó kamatszigorítása, valamint a magyarországi infláció valószínű második félévi visszagyorsulása arra utal, hogy a magyar jegybank következő lépése kamatemelés lesz, legnagyobb eséllyel még az első félévben.
