Gazdaság

Lambert Gábor: Elemi ösztönök

Tizenhat éve nem tapasztalt politikai válság van Magyarországon. Akárki szivárogtatta is ki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét, olyan folyamatot indított útjára, amelynek messze ható következményei lesznek.

PROLETÁRŐSZINTESÉG. A hazugságok beismerése nem rengette meg a pénzpiacokat. Amit a miniszterelnök mondott, azt tartalmilag nemcsak a külföldi, de a hazai elemzők is számtalanszor a kormány fejére olvasták már – ha nem is olyan kérlelhetetlen proletárőszinteséggel, mint ahogy a szocialista frakció tagjai beszélnek, ha azt hiszik, maguk között vannak.

Akik májusban a helyszínen élték át a történéseket, azok szerint Gyurcsány akkor és ott gyújtóhangú beszédet mondott egy szorongó társaságnak. Végighallgatva a huszonöt percnyi szöveget, a fő mondanivaló valóban az, hogy nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. Ezért értelmezik a külföldi elemzők a beszédet a reformok melletti elkötelezettségként, s ezért reagált eséssel a forint, amikor a kormányfő lemondásának (ál)híre röppent fel.


Lambert Gábor: Elemi ösztönök 1

Lambert Gábor, a Figyelõ senior szerkesztõje

Négy hónappal a monológ elhangzása után, egy megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben azonban már nem megy át a főüzenet. Az elvtársi trágárságokkal fűszerezett tömör megállapítások erősebben hatnak, jól skandálható jelszavakat és morális bázist adva egy pillanatnyilag nehezen meghatározható létszámú, meglehetősen heterogén, az utcára mozgósítható tömegnek. Ez a szélsőjobboldali, anarchista vagy egyszerűen csak balhés rohamosztagosoktól a romló anyagi helyzetüket máris érzékelő alsó középosztálybeli szimpatizánsokig terjedhet.

A válság rövid távú kezelése mindenekelőtt rendészeti kérdés. Aligha lehet gyorsan túllépni azon, hogy egy hónapon belül már másodszor mondtak csődöt a váratlan, drámai helyzetek kezelésére hivatott szervek. Kedden a kamerák kereszttüzében egy nagyjából négyszáz fős kemény mag mattolta a magyar rendőrséget, számos nyugtalanító kérdést vetve fel. A kormányfőnek el kellett volna fogadnia az illetékes miniszter lemondását. Végre valaki vállalja a felelősséget valamiért.

A szocialisták első reakciója azonban az, hogy szorosra zárnak. Meglehet, ez választóikra is igaz lesz: az elemi ösztönök az önkormányzati választásokon mozgósíthatják azokat, akiket a kiigazítási csomag vagy az improvizációkkal sújtott egészségügyi reformlépések már apátiába süllyesztettek. Gyurcsány ügyesen tette cinkossá a pártelitet, hogy vállalják négy év felelőtlen gazdaságpolitikájának a következményeit. Nincs kibúvó. De alternatíva sincs, miként kihívó sem látszik a horizonton. Belső ellenzéke, ha van, földalatti, aligha tudná kikényszeríteni a lemondását. Ha az utcai megmozdulásokat sikerül keretek között tartani, az aktivizált baloldali szavazók az előrejelzésekhez képest kedvezőbb önkormányzati eredményekkel még erősíthetik is a pozícióit – rövid távon.

Innentől kezdve azonban Gyurcsány versenyt fut az idővel. Egy dolog ugyanis hazudni, amint azt a magyar politikai elit szinte már foglalkozási ártalomként élte meg legalább egy évtizede, s megint más azt így, ilyen körülmények között bevallani. Gyurcsány képessége arra, hogy hallgatósága hangulatának függvényében rögtönözzön és riposztozzon, hol jól, hol rosszul sül el. Az általa kirobbantott morális válság napirenden tartásával radikális ellenfelei éppúgy defenzívába szoríthatják majd, mint elődjét a D 209-es üggyel. A kiigazító csomagnak az életszínvonalat rontó hatása pedig jövőre teljesedik ki igazán. A két folyamat együttes eredője éppúgy kikezdheti a kormányfő elkötelezettségét a reformok folytatása iránt, mint a most még szorosra zárt sorokat.

VÁLASZÚT. Válaszúthoz érkezett azonban a Fidesz is. Nagy a kísértés az utcai megmozdulások meglovagolására, hiszen Orbán Viktor 2002 óta kacérkodik azzal, hogy a parlamenten kívüli kereteket teremtsen a politizáláshoz. Leegyszerűsítve: választani kell a radikalizmustól remélhető pillanatnyi politikai előnyök és a társadalmi párbeszéd megindítására tett hiteles kísérletek között. A napi politikai kommunikáció szintjén persze a két dolog mindig is keveredni fog. Ám ha az elkövetkező hónapokban a két szekértábor között nem sikerül kialakítani a bizalmi minimumot, akkor a politikai elit egésze reked meg azon a – felmérésekben kimutatható – hitelességi szinten, ahová tizenhat évvel a rendszerváltás után küzdötte le magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik