Az önkormányzati választások politikai jelentősége elvitathatatlan. Még akkor is az, ha a hét végi voksoláson a helyi szempontoknak kulcsszerep jut, az eredményeket pedig – a választási rendszer összetettsége miatt – a politikai erők többféleképpen interpretálják majd. Elképzelhető például, hogy a megyei jogú városok jó részében a jelenlegi koalíció hívei szerzik meg a polgármesteri posztok többségét, miközben a megyei listákon az ellenzék, illetve annak legnagyobb pártja nyer. Ebben az esetben borítékolható, hogy mindkét fél diadalittasan integet majd választóinak.
A helyhatósági voksolás előtt a kormány alacsonyra, az ellenzék nagyon magasra tette a lécet. Miközben a koalíció a meghozott és szükséges megszorító-kiigazító intézkedések miatt már régóta belekalkulálta stratégiájába az önkormányzati választások elvesztését (persze mérsékelt különbséggel), a Fidesz egyre csak emeli a tétet. Magasabbra, mint ami következne akár a magyar közjogi berendezkedésből, akár a külföldi gyakorlatból. Az önkormányzati választásnak ugyanis politikai jelentősége ellenére sincs közjogi következménye. Nyugat-Európában nem ritka, hogy a kormányzat és a helyhatóságok színezete tartósan elüt egymástól.
Egy esetleges nagyarányú Fidesz-győzelem a kormánypolitika bírálataként is felfogható, ám nem következne belőle, hogy a kormánynak mennie kell. A tavaszi országgyűlési választásokon a felhatalmazás négy évre szólt, így a helyi voksolás után kialakult helyzet kezelése elsősorban a kormánypártok felelőssége. A Fidesz és Orbán Viktor által hangoztatott szakértői kormányt csak akkor lehetne törvénybe iktatni, ha ebbe a szocialisták is beleegyeznének (ennek valószínűsége pedig igen csekély).
Az országban kialakult bizalmi-politikai válság is emeli a téteket. Az önkormányzati választások kimenetele nagyban befolyásolja Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor további politikai karrierjét. Orbán a májusi „hazugságbeszéd” kiszivárgása óta nyíltan Gyurcsány és a kormány lemondását követeli. Ennek érdekében kettős beszédet használ: elhatárolódik ugyan az erőszaktól (elítéli a Magyar Televízió ostromát és az utcai randalírozást), de nem határolódik el a Kossuth téren tüntető tömeg radikális megnyilvánulásaitól. A Parlament előtti demonstráció azt bizonyítja, hogy bizonyos esetekben nincs éles választóvonal ma Magyarországon a jobboldal és a szélsőjobboldal között. A Fidesz néhány politikusa asszisztál az Árpád-sávos zászlókat (is) lengető tömeghez, amelynek hangadói (szalon)képtelen követelésekkel állnak elő – a polgári engedetlenség törvényellenes formáinak szorgalmazásától kezdve az alkotmányozó nemzetgyűlésen keresztül Gyurcsány bíróság elé állításáig (utóbbit a Fidesz is zászlajára tűzte).
Az elkövetkező napokban-hetekben eldőlhet, hogy – akárhogy is szerepel a Fidesz az önkormányzati választáson – Orbán tud-e, akar-e távolságot tartani a szélsőjobb szervezeteitől. Ha október elseje döntetlen közeli eredményt hoz (ami vereséggel érne fel Orbán számára), a Fidesz elnöke a vélhetően tovább radikalizálódó szélsőjobb foglyává válhat, és minden eddiginél valószínűbbé válna a pártszakadás. Ha az ellenzék utcahosszal nyer, Orbán alighanem továbbra is egyben tudná tartani a táborát. A lehetséges forgatókönyvek közül a magyar demokrácia és gazdaság számára az lenne a legrosszabb, ha a politikát a parlament helyett az utcai amatőr és agresszív látványpolitizálás alakítaná.
Miként az is risztó lenne, ha igaznak bizonyulna az a kormányfő által fenntartani igyekezett látszat, miszerint egyedül tőle függ a magyar gazdaság és demokrácia jövője. Nagyon rosszul áll annak az országnak a szénája, ahol egy emberen áll vagy bukik minden. Ráadásul, legyen mégoly tehetséges politikus is a miniszterelnök, ha csak ő és környezete – vonakodó követőkkel és ellendrukkerekkel a háta mögött – köteleződik el a változások mellett, az biztos kudarchoz vezet. Nyilvánvaló, hogy a reformoknak és a kiigazításnak nincs alternatívája (a szerkezetükről lehet vitatkozni, de most ez nem időszerű), a végrehajtás azonban nem múlhat egy emberen. Más kérdés, hogy a bizonytalanságtól tartva a piacok is egyelőre Gyurcsány mellett állnak. A külföldi és a hazai üzleti szféra azonban elsősorban programokat támogat, nem pedig politikusokat.
A kormányfő utólag nyilvánosságra került beszéde rávilágított a magyar politikai elit 5-6 (és egyáltalán nem 16!) éves, három kormányzati cikluson átnyúló hazugságaira. A politikai alapú túlköltekezés, az ámító-számító gazdaságpolitika mondhatni törvényszerűen vezetett el oda, hogy egyszer csak azt kellett valakinek mondani: ennyi volt. A kormányfő ezt előbb saját párttársai, később az ország közvéleménye előtt is megtette, de hazugságai és az elmúlt kettő (illetve tágabban négy) év kormányzati teljesítménye miatt bizalmi tőkéje erősen megcsappant. Az önkormányzati választásokat követően kiderül, pártja továbbra is kiáll-e mellette.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
