Ha úgy csoportosítjuk az embereket, hogy vannak a hívők, a tagadók és a kétkedők, akkor az Ön filozófiája, a reflexivitás, a kétkedők filozófiája?
Így van. Bennem a kétely nagyon erős. A kritikus fél gondolkodása a domináns.
Egy olyan ember, akiben nincsenek kételyek – a politikai döntéshozókat vagy vállalati vezetőket erre trenírozzák, – megértheti-e a reflexivitást?
Megérteni megérti, mert ez, hogy úgy mondjam, egy meglehetősen általános gondolat, de hogy tud-e vele dolgozni, az már más kérdés. Van, aki igen, van, aki nem.
Ha erős is Önben a kétely, ám a kijelentései befolyásolják a piacokat. Ehhez pedig magabiztosság kell…
A magabiztosság nagyon veszélyes dolog, abból csak baj lehet. Szóval én a helyett, hogy securities analyst-nek nevezném magamat, inkább insecurities analyist-nek nevezem.
Értékpapír-piaci elemző helyett bizonytalansági elemző?
Magyarra lefordítani nem könnyű, mert ugye ez egy szóvicc.
Amíg Ön alapvetően a pénzkeresésre koncentrált, addig tartózkodott a nyilvánosságtól. Mi hozta meg a változást?
A törés az ’92-ben volt. A Bank of England-es manővernél tudatos döntést hoztam arról, hogy nem zárom ki a nyilvánosságot. Akkor már annyira érdekelve voltam politikailag Oroszország és Kelet-Európa megsegítésében, hogy mintegy platformként akartam felhasználni azt, hogy … the man who broke the Bank of England (az ember, aki tönkretette az angol nemzeti bankot – a szerk.)
Az alapítványa több százmillió dollárt költött el a volt Szovjetunióban, illetve Oroszországban. Látva a mai fejlődést, nem érzi ezt kidobott pénznek?
Nézze, nem kidobott pénz, mert az ilyen fajta, szóval a filantropikus befektetéseket másképp kell elszámolni, mint az üzleti vállalkozásokét. Nem a nyereség, hanem az elvek számítanak, s az elvekért ki kell állni akkor is, ha az ember nem nyer. Veszteni, veszteni tudni és hajlandónak lenni az elvekért, ez… ez a legfontosabb.
George Bushról Ön azt tartotta, hogy a félelemre apellál, pedig Roosevelttől tudjuk, hogy az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem. És hogy Amerika csak akkor nyerheti vissza az egyensúlyát, ha elutasítja a terror elleni háborút. Ám ma már nyilvánvaló, hogy ezt Obama sem teheti meg. Ez csalódást okoz Önnek?
A demokráciában, különösen az amerikai demokráciában belső gyengeségek merültek fel, amelyekről – őszintén megvallva -, korábban magam sem tudtam, csak akkor fedeztem fel, amikor jobban belemerültem a dolgokba. A terrorral meg kell küzdeni, mert az egy nagyon erős jelenség és tovább erősödik, szóval nem lehet elfordulni és azt mondani, hogy nem foglalkozunk vele. Hanem nagyon sokat számít, hogy miként foglalkozunk vele. Ha a terror által keletkezett félelmet kihasználják a politikusok, az gyakorlatilag megerősíti a terrort. Szóval ez rossz, kontraproduktív hozzáállás volt, viszont szolgálta Bush céljait.
S Obamával elégedett?
Szerintem a megválasztása a legjobb dolog, ami Amerikával történt. Viszont az Amerikában fönnálló problémák nagyobbak, mint Obama. A sikere nincs biztosítva.
Elkerülhetetlennek tartja Ön az amerikai dominancia hanyatlását a világban?
Ez már megtörtént, és valószínűleg el kell fogadni azt, hogy megtörtént. Viszont ha Obama például sikeres, akkor azért föl tudja tartóztatni. Ez nem egy „one way street”, amin csak lefele kell, hogy menjünk.
(Az interjút teljes terjedelmében a csütörtökön utcára kerülő Figyelőben olvashatja.)
