Közéletünk a „Kisebb parlamentet!” jelszótól volt hangos a tavalyi választások előtt, de egy darabig még utána is. Számok röpködtek: az MSZP 290 majd 298, a Fidesz 200 fős parlamentet képzelt el, de olyan párt nem akadt, amely kiállt volna a jelenlegi, szakértők által is túlzásnak tekintett 386 képviselőből álló törvényhozó testület konzerválása mellett.
A választások után néhány héttel Gyurcsány Ferenc előállt kilenc törvény módosítását célul tűző politikai reformcsomagjával. A Fidesz válaszul letette az asztalra a „Demokrácia törvénycsomagot”. A politikai szereplők működését érintő reformokról (kisebb parlament, pártfinanszírozás) szóló, kétharmados többséget igénylő konszenzus irányába azonban végül csak látszatlépéseket tettek a pártok. A Fidesz 149 törvényjavaslatából végül 146-ra nemet mondott a kormányoldal, „cserébe” a kétharmados többséget igénylő törvénymódosításokat megtorpedózta az ellenzék. Azóta teljes a konszenzus: „a mai belpolitikai helyzetben nem időszerű” az újabb egyeztetés sem a kisebb parlamentről, sem az önkormányzati rendszer átalakításáról, vagy a pártfinanszírozás kitisztításáról – bár Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfői parlamenti beszédében jelezte, hogy a kormány ismét nekirugaszkodna ez utóbbinak.
Túlméretezett apparátusok
Európában magasan Magyarország vezet az egy lakosra jutó választott helyhatósági testületi tagok tekintetében – hallatszott ismétlődően tavasszal -, s tarthatatlan a 3200 települési önkormányzat, megfejelve a 19 megyei és a fővárosi mamuttestülettel. Gyurcsány Ferenc júliusi javaslatainak egyike az önkormányzati törvényt szabta volna át úgy, hogy a megyei és fővárosi közgyűlések létszámát 20-40 százalékkal csökkentette volna, 1000 főnél kisebb településeken pedig megszüntette volna az önkormányzatot. A megyék szerepét a régiók vették volna át.
A második Gyurcsány-kormány nem tudta a (döntően Fidesz-befolyás alatt lévő) megyék megszüntetését lenyomni az ellenzék torkán, ezért úgy vág vissza, hogy a fejlesztési pénzek leosztását átadta a régióknak.
Az irracionálisan túlméretezett önkormányzati testületek leépítéséről viszont nem csak egymással nem tud megegyezni a kormányoldal és az ellenzék, de a koalíciós pártokon belül is megvan a belső ellentét a „központ” és a „helyi erők” között. A számos érdekel-lentétet pedig ma mindegyik párt úgy kezeli, hogy messze elkerüli a józan párbeszédnek a lehetőségét is. Gusztos Péter SZDSZ-es parlamenti képviselő lapunknak elmondta: azzal a tárgyalási technikával lehetne nekiveselkedni a politikai reformok-nak, ha a megvalósítás időpontját olyan távlatba helyezik, amelynél a pártok már nem képesek a napi politikai erőviszonyokat és érdekeket figyelembe venni. De ahhoz, hogy 2014-ben már új rendszerben választhassuk a parlamenti és az önkormányzati képviselőket, most kellene elkezdeni az egyeztetést.
Adódik a kérdés, hogy ha már úgyis át kell szabni a választókörzeteket, nem lenne-e ésszerű mindezt egy politikai konszenzuson alapuló, új választási rendszerhez igazítani. Wiener György szocialista képviselő, a téma szakértője, aki a választási reformokkal foglalkozó pártközi egyeztetéseken az MSZP képviseletében tárgyalt, lapunknak úgy nyilatkozott: a két problémakört külön kell választani. Szerinte az a járható út, ha egyelőre kialakítják a jelenlegi választási szisztémához szabott, arányosított választókörzeteket. S majd később, ha a pártok esetleg megegyeznek, az új szisztéma alapján újra megalkotják a körzeteket. Wiener szerint ugyanis nagy hiba lenne az átfogó reformról szóló megállapodást egy ilyen szoros határidőbe kényszeríteni. A szocialista politikus elvileg nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a sorrend felcserélődhet, ám óvatosan úgy fogalmazott: amennyiben tavasz végéig létrejönne a megállapodás az új választási rendszerről, akkor lenne csak megoldható, hogy eleve annak alapján alkossák meg az AB által előírt új, választóarányos körzeteket.
Csakhogy erre egyik fél sem lát esélyt. Az igazi elvi ellentétek ugyanis nem a parlamenti képviselők száma körül torlódnak, hanem a választási szisztéma körül, amely valamiféle változásra mindenképpen rászorul. Az álláspontok azonban megmerevedtek, és általános az a vélekedés, miszerint „nem érdemes most erre fecsérelni az időt, amikor nulla a megegyezés esélye”. A Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy első lépésben az alkotmány módosításával rögzítse a parlament a képviselők számát, majd ehhez a számhoz rendeljék hozzá a választási szisztémát. A koalíció eleve a „másik oldalról ülne fel a lóra”, azaz a választási szisztémából vezetnék le a képviselők számát. Így még a reménybeli tárgyalás témájában sem tudnak megegyezésre jutni. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese mindenesetre arra hívta fel a figyelmet: valójában a választási szisztémáról szól a vita, ebben van érdekellentét, s csak a közvélemény számára tálalták úgy a témát, mintha a képviselők létszáma lenne e középpontban, méghozzá takarékossági megfontolásokból. „A kisebb parlament egyáltalán nem jelent automatikusan olcsóbb törvényhozást, hiszen minél kevesebb a képviselő, annál több szakértőre lesz szükség” – világít rá egy sajátos összefüggésre Répássy, amelyről nyilván szintén sokat lehetne vitatkozni.
A kormány tavaszi törvényalkotási programjában a kétharmados törvények között szerepel a pártfinanszírozási törvény módosítása, az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről szóló jogszabályok újraalkotása, illetve a regionális önkormányzatokról szóló törvény – ám azzal a megkötéssel, hogy azokat csak akkor nyújtják be, ha a kétharmados többség biztosított.
