Nyolcvankét éves korában elhunyt a londoni tőzsde vezetésének első női tagja. Elisabeth Rivers-Bulkeley személyében kemény ellenféltől búcsúznak a tradícióihoz foggal-körömmel ragaszkodó londoni City pénzügyi vezetői, akik a múlt század közepén még mondvacsinált indokkal közösítettek ki egy nőt a köreikből. A nemek egyenjogúságáért folytatott küzdelem immár a múlté, a jelenkor sem nélkülözi azonban a tőzsdék körüli csatározásokat. Most a fúziók borzolják a kedélyeket, miközben a világ tőzsdéinek konszolidációja stratégiai megfontolásokból és tisztán a gazdasági racionalitás jegyében egyaránt elkerülhetetlennek látszik. Ám London még állja a köreibe beférkőzni vágyók rohamait, miközben a második legnagyobb európai tőzsde, a Euronext nemrégiben „amerikai kézbe” került.
Az Euronext és az NYSE Group elnöke. Egymásra találtak.
GLOBÁLIS TÉRNYERÉS. A fúziós folyamat jelenlegi állása szerint az öreg kontinens öt tőzsdéjét – a párizsit, az amszterdamit,a brüsszelit, a lisszabonit és a londoni határidős piacot (LIFFE) – tömörítő, párizsi székhelyű Euronext a New York-i értéktőzsdével (NYSE) hivatalosan idén márciusban egyesülhet. Az európaiak és az értük 14 milliárd dollárnyi saját részvénnyel fizető New York-iak elvben egyenlő kondíciók mentén lépnek frigyre, azaz mindkét félnek 11-11 tagja lesz a társaság igazgatóságában. Ez az arány is hosszas tárgyalások eredménye volt. Ráadásul a Euronext amerikanizálódásától tartó francia, holland, belga, portugál és brit tőzsdei felügyelet közös levélben figyelmeztette Jean-Francois Théodore elnököt, hogy az egyesült tőzsde vezető testületeinek összetételét illetően akár vétójogukkal is élni fognak. Továbbá mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szigorúbb amerikai szabályokat ne alkalmazzák a Euronextnél. Ilyen korlátozások közepette viszont igen csekély lehet a NYSE-nél rendszerösszevonásokból származó méretgazdaságossági előny, ami megkérdőjelezheti a költséges fúzió értelmét. Az amerikaiak célja azonban a globális térnyerés, miután nyilvánvaló, hogy az új bevezetések terén az európai és az ázsiai parkettek leelőzik a túlszabályozott amerikaiakat. John Thain, a NYSE elnöke már a fúziós döntés kihirdetésének pillanatában kijelentette: a következő lépésen töri a fejét. A Financial Timesnak adott nyilatkozata szerint az újabb célpont Kína, Japán vagy India lesz.
A londoni értéktőzsde, azaz a London Stock Exchange (LSE) szintén évek óta húzódó fúziója ügyében messze még a finálé, bár egyre valószínűbb, hogy a City sem tudja kivédeni a világ harmadik számú tőzsdéje, a szintén amerikai Nasdaq közeledését. Utóbbi ugyanis tőzsdei részvényszerzés útján elkezdett belevásárolni a kérők nyilvános ajánlattételeit rendre visszautasító LSE-be, és immár közel 29 százaléknyi tulajdonrészt mondhat magáénak.
A vezető tőzsdék mostani fúziós hullámát – az ezredfordulón felálló párizsi Euronext, és a skandináv OMX egyesült tőzsdék létrejötte után – a Deutsche Börse (DB) indította be két évvel ezelőtt azzal, hogy ajánlatot tett az LSE-nek. Az azóta már a negyedik kérőt „fogyasztó” londoni társaság mellett immár a világ szinte minden valamire való tőzsdéje felvásárlási vagy fúziós tárgyalásokba kezdett legalább három másikkal. Ami pedig az európaiakat illeti, szinte már mindenki megkereste a többit hasonló ajánlattal.
Az egyesülés nehézségei nyilvánvalóak, hiszen mindenki egyeduralkodó szeretne lenni egy olyan piacon, ahol az internet és az elektronikus tőzsdék megjelenése óta gyakorlatilag értelmetlen a ma létező mintegy száz különböző kereskedési platform fenntartása. Költséghatékonyság szempontjából is jobb megoldás volna egyetlen világplatform létrehozása, arról nem is beszélve, hogy jelenleg mindenki olyan árat kér a tranzakciókért, amilyet akar. Európában például az amerikai tranzakciós költségek többszörösét fizetik az ügyfelek, miközben ekkora méretbeli különbség nincs a két kontinens tőzsdéi között.
Az egyesülések és felvásárlások elutasításának a hátterében pedig egy régió vagy ország gazdaságában betöltött súly elvesztésétől való félelmek állnak az első sorban. Ennél konkrétabb a tőzsdei szabályozás kérdése körüli, már említett vita, ami a két kontinensen alkalmazott, különböző gyakorlatokat követő törvényekből eredeztethető. Közülük a legismertebb az amerikai tőzsdére lépést nehezítő szigorú, a vezetők felelősségét szabályozó Sarbanes-Oxley-törvény, amelyet az Enron körüli és a hasonló vállalati botrányok kirobbanása után fogadott el az amerikai törvényhozás. Az LSE felvásárlását leghangosabban ellenző hangok arra a jelenségre hívják fel a figyelmet, hogy lassan amerikai vállalatok is szívesebben vezettetik be magukat Londonban, csak hogy elkerülhessék a túl sok adminisztratív és anyagi teherrel járó otthoni szabályozást. Ennek megfelelően – az európai kibocsátások háromnegyedét felmutató – London már 2005-ben lekörözte New Yorkot a tőzsdére lépő vállalatok részvényértéke terén, és a tőzsdére lépés dinamikája szintén gyorsabb Hongkongban, mint New Yorkban.
A helyzet keleten egyelőre nyugodt: a Euronextről és az LSE-ről lemaradt Deutsche Börse egyelőre csupán bejelentette, hogy Kelet-Európa, Közép-Európa, valamint Ázsia felé veszi terjeszkedésének irányát, és úgy hírlik, nem vetne meg egy esetleges déli akvizíciót sem a madridi BME tőzsdével. A nagy csata új színhelye azonban minden bizonnyal Ázsia lesz, ahol például a tokiói tőzsdével már az összes fent említett társaság kezdeményezett valamilyen együttműködési párbeszédet. Ugyanakkor a sok kis tőzsdére tagolt európai kontinens fúziós kérdéseit akár egyetlen huszárvágással megoldhatja az a kezdeményezés, amelyet múlt év novemberben jelentett be a vezető befektetési bankok 7 tagú csoportja. A kontinens részvényforgalmának mintegy felét generáló Citigroup, Credit Suisse, Deutsche Bank, Goldman Sachs, Merrill Lynch, Morgan Stanley és UBS új páneurópai részvényplatform kialakítását határozta el. Céljuk elsősorban a kereskedés gyorsítása, valamint a díjak mérséklése.
BUDAPEST VESZÍT? S hogy velünk mi lesz? A világ nagy tőzsdéibe hosszú távon vélhetőleg beolvadnak a kisebb regionális tőzsdék, mint amilyen a Budapesti Értéktőzsde is. E régiók számára ez a folyamat nagyobb veszteséggel járhat, mint az adott esetben „egyenlőkként” egyesülő nagyoknál. „A BÉT-hez hasonló kis tőzsdék dilemmája – magyarázza Jaksity György a Concorde Zrt. elnöke, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt elnöke -, hogy beolvadásukkal nemcsak a helyi befektetési szolgáltatással foglalkozó teljes iparág szűnhet meg, de az ügyfelek sem kerülnek a korábbinál előnyösebb helyzetbe.” Ráadásul egy nagy tőzsdén dolgozó brókercégnek aligha érné meg az apró magyar piaccal, illetve ügyfelekkel foglalkozó munkatársakat foglalkoztatni, így nem csak anyanyelvükön beszélő brókerüket veszítik el az ügyfelek, de az sem garantált, hogy a helyi piacról szóló információkat megkaphatják a szolgáltatótól. E hátrányok mellett a nagyobb tőzsdei méretből adódó tranzakciós költségek mérséklődése részletkérdés lehet.
Jaksity szerint az is kérdéses, hogy a megcsappanó érdeklődés mellett érdemes lesz-e a továbbiakban is tőzsdei tőkebevonás mellett dönteniük a kis piacról érkező vállalatoknak, amelyeket külföldön alig ismernek. Így viszont hosszú távon a nagy tőzsdének sem feltétlenül éri meg majd egy kicsivel foglakoznia, hiszen a távoli kis piac tőzsdei kapitalizációban mért súlya nagy valószínűséggel csökkenni fog. Érdekesebb lehet ugyanakkor a kis piac nagy ügyfeleinek átcsalogatása saját platformjára. Arra viszont nincs garancia, hogy a helyi tőzsdézők, akik amúgy is a külföldi vállalatok papírjainak megvásárlására és a határon túli tőzsdékre kényszerülnek, ne egy még távolabbi, ám esetleg olcsóbb, vagy nagyobb választékot kínáló börzén fektessék be megtakarításukat.
Ezt az elméletet támasztja alá maga az élet is, hiszen a BÉT és a bécsi tőzsde közös tulajdonosai által két évvel ezelőtt megálmodott regionális tőzsdeszövetség nem jött létre, egyebek között a lehetséges résztvevők érdektelensége miatt. Európában csupán egyetlen olyan modell van, amely az utóbbi években a kis kelet-európai tőzsdék összeolvadása révén tudott fejlődni. Ez a finn-svéd dominanciájú OMX, ám a sikerben nem kis szerepe van a közös platformban részt vevő balti és skandináv országok közötti szoros történelmi együttműködésnek, és annak, hogy folyamatosan szem előtt tartják a csatlakozók érdekeit.
