Diktál a beteg

Egy balul sikerült nőgyógyászati jellegű beavatkozás nyomán megszületett az első százmillió forintot elérő kártérítési ítélet a magyarországi műhibaperek történetében. A korábbi „rekord” 80 millió forint volt – és a növekedés várhatóan a bűvös százmilliós határ elérése után sem áll meg.

A műhibaperekben megítélt kártérítési összegek növekedése mellett tovább ront az egészségügy helyzetén, hogy 2005-ben drámaian megugorhat azoknak a kórházaknak a száma, amelyek kötelező biztosítás nélkül maradnak. A legalább 5 millió forintos, de inkább afölötti éves biztosítási díj ugyanis számos kisebb – 100-300 ágyas – intézmény esetében bizonyulhat vállalhatatlan tehernek. Így, bár tavaly még csupán a kórházak 5 százalékának nem volt érvényes felelősségbiztosítása, ez az arány szakértői becslések szerint a díjemelkedés mértékétől függően akár 20 százalék fölé is emelkedhet. Márpedig a drágulás tetemes: a Magyar Kórházszövetség tavalyi felmérése szerint 2003-ról 2004-re átlagosan 180 százalékkal emelkedtek a díjak, az idén lejárt vagy lejáró biztosítások helyett megkötendő újakért pedig akár ötszörös árat is kérhet a biztosítótársaság.

BÍRÓI DILEMMÁK. Klasszikus műhibaper nincs – különleges, meghökkentő, vagy legalábbis olyan, amelyet a „hétköznapi halandók” jogérzéke erős túlzásnak tart, viszont annál több. Egy házaspárnak például az ügyvédjük azért kért a közelmúltban több millió forintos kártérítést, mert kicsi gyermekükkel a kórházban rosszul bánt egy nővér. Ennek nyomán a gyerek – a szülők szerint – olyan, maradandó lelki károsodást szenvedett, hogy heteken keresztül egyetlen percre sem hagyhatták magára. Emiatt házas-, társadalmi és kulturális életük komolyan sérült – nem járhattak például színházba vagy moziba. A bíróság nekik adott igazat, és az őket ért nem vagyoni jellegű kárt végül több millió forintban állapította meg.

Az esetek közel 80 százalékában egyébként a betegnek ad igazat a bíróság. Történik mindez annak ellenére, hogy sokak szerint a műhibaperek tetemes része puszta számításból induló, „légből kapott” ügy. Biztosítási szakértők állítják: már Magyarországon is kezd kiépülni az efféle biztosítási csalások „üzletága”, beépített emberekkel, és akár szándékosan előidézett károsodásokkal. Az ebben a szegmensben rejlő üzlet méretét mutathatja akár az is, hogy milyen gyorsan szaporodnak – és lesznek egyre aktívabbak – a műhibaperekben a hasznot éles szemmel és fantáziadúsan meglátó, kimondottan erre a területre szakosodott ügyvédek.

A megítélt kártérítési összegek növekedésének a tendenciája és a jelenlegi bírói gyakorlat az egészségügyi intézmények képviselői szerint komoly aggodalomra ad okot. Sarkított példával illusztrálja a veszélyt Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke. Előfordulhat például, hogy ha egy milliárdos cégbirodalom vezetője válik egy – vélt vagy valós – orvosi műhiba áldozatává, és ő (vagy örökösei) a bíróság előtt bizonyítani tudják, hogy a vállalkozás emiatt, tegyük fel, 1-2 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett, azt a kórháznak meg kell térítenie. Ha ez bekövetkezik, az adott kórház elkerülhetetlenül csődbe jut.

A csőd ráadásul ma akkor is fenyeget, ha az érintett kórháznak van felelősségbiztosítása, a biztosítók ugyanis csak a megítélt kártérítési összeg bizonyos hányadát állják. Általában 5 millió forint a plafon, és ezt is csak évi két-három-négy alkalommal vállalja a biztosító. A fennmaradó részt, legyen szó akármekkora összegről, az intézménynek kell előteremtenie.

Ezekért a „torzulásokért” alapvetően a terület totális szabályozatlansága, illetve félreszabályozottsága a felelős. Így például a felelősségbiztosítást az egészségügyi intézmények számára kötelezővé tevő 1997-es törvény megszületése óta sem alkották meg azokat a végrehajtási rendeleteket, amelyek a biztosítás körülményeit szabályoznák. Azaz miközben az egészségügyi intézményeknek kötelező megkötniük a felelősségbiztosítást – kerül, amibe kerül -, sem annak módját, sem a biztosító által cserében nyújtandó szolgáltatást nem szabályozza semmi.

Normális versenykörülmények között valószínűleg még ez sem okozna gondot, ám Magyarországon egyre inkább monopolpiacnak tekinthető az ágazat. Az egészségügyi felelősségbiztosítás ugyanis nem jó üzlet. Egyetlen biztosító, az Allianz Hungária Biztosító Rt. maradt a piacon – eltekintve az ágazatnak azoktól a szereplőitől, amelyeknek esetleg korábbról érvényes szerződésük van egy-egy intézménnyel -, monopolhelyzete ellenére azonban ez a társaság sem ítéli meg különösebben rózsásnak a helyzetét. A terület – mint azt Sipos József, az Allianz Hungária kommunikációs vezetője a Figyelőnek nyilatkozva aláhúzza – „minden elvi előnye ellenére meglehetősen mínuszos”. Miután a tárca a biztosítók tevékenységébe nem szólhat bele, Bondár Éva, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője a kórházak felelősségbiztosítási kötelezettségének az eltörlését látja a féloldalas helyzet egyetlen lehetséges megoldásnak. Az egyoldalú kötelezettség megszűntével ugyanis felszabadulhatnának azok a piaci erők, amelyek az intézményeket jelenleg gúzsba kötő szabályozás miatt nem érvényesülnek. Politikailag mindazonáltal nem valószínű egy ilyen alternatíva megvalósulása, hiszen annak az lehetne a kicsengése, hogy a kormányzat a korábbinál kevésbé vállal felelősséget az egészségügyi ellátás minőségéért. Másrészt viszont gyakorlatilag minden más út is járhatatlan: a kártérítési összegek limitálása a bírói szabadságot sértené, ha pedig a biztosítók részvételének a feltételeit szigorítanák, azzal végképp mindenkit elriasztanának a piactól.

Műhibaperek számokban 300 – az egészségügyi tárca becslése szerint ma körülbelül ennyi műhibaper indul Magyarországon évente 1,3 milliárd forint – a Magyarországon jelenleg folyamatban levő perek összes kártérítési követelése 100 millió forint – a műhibaperben itthon eddig megítélt legnagyobb kártérítési összeg 80 százalék – a műhibaperek nagyjából ekkora hányadában ad igazat a betegnek a bíróság

KOCKÁZATKÖZÖSSÉG. „Az egyetlen reális megoldás az lehetne, ha az intézmények és a szaktárca közösen létrehoznának egy nonprofit kockázati alapot, és ebből finanszíroznák a nagyobb kártérítési kötelezettségeket” – véli Harmat György, a Madarász utcai gyermekkórház főigazgatója, aki hosszú ideje foglalkozik már a kötelező felelősségbiztosítás kérdésével. Ha pedig a biztosítók valami oknál fogva mégis visszatérnének a piacra, ki lehetne alakítani egy kétszintű biztosítást a hagyományos rendszerben – egy 5 millió forintos kártérítési összeghatárig felelősséget vállaló szélesebb, és egy 20 millió forintig fizető szűkebb biztosítási szintet -, erre épülhetne rá azután az említett kockázatközösség. Harmat szerint ugyanis lassanként egész egyszerűen nem éri meg a kórházaknak kifizetni a biztosítási díjakat, hiszen a kártérítéseknek azt a részét, amennyit a biztosító hajlandó állni, ha nem is egykönnyen, de ők maguk is finanszírozni tudják.

Szakértők tapasztalatai szerint a kórházak maguk is tetézik a bajt, amikor az eleve vesztes ügyekben is inkább a peres utat választják. Mi több, rendszerint megvárják, hogy ezek az eljárások is évekig húzódjanak – súlyos perköltségeket és késedelmi kamatokat okozva -, ahelyett, hogy már az elején tárgyalóasztalhoz ülnének és megállapodnának a felperessel. Ennek egyetlen magyarázata van: a kórház költségvetésébe így betervezhetővé válik a kiadás. Bár a legtöbb kórházvezető tagadja ezt a tendenciát, a perek jó részének többéves hossza, illetve a peren kívüli megegyezések ritkasága – vagy az éppen erre a célra kialakított mediátori hálózat teljes kihasználatlansága – nyilvánvalóvá teszi, hogy mégis erről van szó.

A műhibaperek végső károsultja paradox módon a beteg maga. Idővel ugyanis, az egészségügyi rendszerrel szembeni bizalmatlanságra válaszul számos orvosban kialakulhat az a hozzáállás, hogy nem azt teszi, ami a betegnek a legjobb, hanem amiből neki a legkevesebb baja származhat.