Ekhomály

Miként az már az ilyen típusú irományoknál lenni szokott, az ekhóról szóló törvénytervezet preambuluma emelkedett hangnemben szól a „közügyek szabad megvitatásáról és a művészeti élet szabadságának megvalósulásáról”. Majd – mintegy e hangütést magyarázandó – közli, hogy „e tevékenységek elsősorban nem gazdasági előnyszerzésre irányulnak”. Magyarul: az újságírók, a művészek és egyéb „lézengő ritterek” éjt nappallá téve, magukat nem kímélve, fáradtságot nem ismerve, szüntelen a fent leírt nemes célok érdekében tevékenykednek, mintha csak amúgy mellesleg keresnének pénzt, éppen csak hogy éhen ne haljanak. Ezt az áldozatos tevékenységet pedig a hálás állam kedvezményes adózási lehetőséggel honorálja. Ez lenne az ekho.

A probléma csak az, hogy a törvénytervezet készítői a jelek szerint ismét nem a realitások talajáról kiindulva próbálnak meg ésszerű adózási formát kifundálni. Tegyük azonban most félre mindazokat a morális és alkotmányos aggályokat, amelyek a preambulumnak a sajtómunkások és művészek kivételezett társadalmi státusát feltételező szólamát övezhetik. Vizsgáljuk meg ehelyett közelebbről magát a koncepciót.

Keretszámok • Az ekho adóalap feltétele: legalább a minimálbér, leg-feljebb évi 25 millió forint; az e fölötti bevétel a megszerzés módjától függően adózik • Az adóalap 20 százalékát a munkáltató fizeti be az adóhatóságnak, ebből 11 százalék az egészségügyi, 9 százalék a nyugdíjalapba kerül • Az adózó az adóalap 15 százalékát fizeti, ebből 4 százalék a nyugdíjalapba megy, 11 százalék az szja

NORMALIZÁLNI. A jelenlegi helyzetet nem legalizálni, hanem normalizálni akarja a jogszabály – az ekho alapvető célját így fogalmazta meg Csizmár Gábor munkaügyi miniszter egy, az új közteherben érintett szakmák (lásd keretes írásunkat) érdekképviseleti szerveivel folytatott egyeztetésen.

Az majd a gyakorlatban kiderül, hogy a normalizálás szándéka teremt-e normális helyzetet, a korábban rákényszerített „bűnökért” alkalmazható szankciók miatt azonban, úgy tűnik, nem kell aggódnia a leendő ekhósnak. Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyanis bejelentette: aki jövő év január elsejétől az ekhót választja, az amnesztiát kap korábbi munka- és adójogi eltévelyedéseiért. Az ekho vagy nem ekho kérdésen még a jövő év júniusának végéig tipródhat az eltévelyedett.

Az „elveszett házipénztár fosztogatói” már akkor is amnesztiának örülhettek, midőn a kormányzat az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetéséről döntött. Ki ne lett volna fültanúja az eva bevezetése előtti időkből ehhez hasonló párbeszédeknek: (Kényszer)vállalkozó: És a Peugeot 206 CC-t el lehet számolni? Könyvelő: Van rajta plató? (Kényszer)vállalkozó: Még nincs, de akkor szereltetek…

Az evával egy csapásra megszűnt a számlagyűjtési kényszer – a kényszervállalkozók legnagyobb örömére. A rendkívül előnyös és leegyszerűsített adminisztrációt előíró átalányadót azonban csak az választhatta, aki hajlandó volt a vállalkozása házipénztárában hivatalosan szereplő összeg 20 százalékát adóban befizetni. Ez volt az ára, hogy az adóhivatal szemet hunyjon afelett: a vállalkozások zöme csak könyveiben gyarapítgatta házipénztárát, valójában anélkül költötték el az így kimutatott pénzt, hogy jövedelem- és osztalékadót fizettek volna utána.

Ilyen előzmények után az ekho esetében is bízvást sokan számíthattak hasonló kedvezményekre. Miután az ekho anyagi értelemben az eddigi evás feltételeknél rosszabbakat teremt, az a fajta elvárás fogalmazódott meg az érintettekben: ugyanúgy, ahogyan az evával megkapták a feloldozást adófronton, az ekhóval is ez történjen munkaügyi értelemben. A törvény azonban – legalábbis a tervezet jelen állapotában – feloldozásnak nem, legfeljebb utolsó kenetnek alkalmas.

Kik lehetnek érintettek? A lapzártánk idején érvényes törvénytervezet szerint az alábbi szakmákból származó jövedel-mekre alkalmazható az ekho: • Könyv- és lapkiadó szerkesztője • Újságíró • Rádiós és tévés szerkesztő • Író • Műfordító • Képzőművész • Iparművész • Zeneszerző • Rendező • Operatőr, fotóművész • Színész, előadóművész, bábművész • Zenész, énekes • Koreográfus, táncművész • Népzenész • Cirkuszművész

A jogalkotó eredeti szándéka az volt, hogy az ekhóval a munka világába terelje a színlelt szerződésekkel foglalkoztatottakat. A tipikus érintett az a kényszervállalkozó lesz, aki az eddig relatív egyszerűséget és biztonságot nyújtó kis evás kuckójából lesz kénytelen – munkaadója érthető nyomására – beköltözni az ekhó rideg kaszárnyájába. A pénzügyminiszter szájából amúgy is furcsán hangzik, amikor gyakorlatilag adócsalónak nevezi az evás vállalkozásokat, hiszen azok egyrészt törvényesen működnek, másrészt ez az adózási lehetőség éppen az MSZP választási programja nyomán jött létre és bizonyult a költségvetési bevételeken is mérhetően életképesnek. Az evás kör szűkítésének kormányzati szándéka furcsa abból a szempontból is, hogy a kormányzat kemény és izzasztó csatározásokra is hajlandó volt, hogy az Európai Unióval végül elfogadtassa az eva intézményét. Ezek után adódik a kérdés: az ekho kiállja-e majd az EU próbáját.

A munkaügyi és az igazságügyi tárca utolsó csepp vérükig hajlandóak küzdeni azért, hogy az ekhóba történő átcsoportosítás ne járjon köztes kategória kreálásával a munkaügyi jogszabályokban. A minisztériumok arra hivatkoznak: nincs arra példa a nemzetközi gyakorlatban, hogy az önfoglalkoztató önálló munkajogi kategóriaként jelenne meg. Magyarországon a munkaviszonyt a Munka Törvénykönyve, a vállalkozói és a megbízási szerződést pedig a Polgári Törvénykönyv tartalmazza. Az ekho által érintett szabadfoglalkozásúak tehát sajátos hibridnek számítanak e tekintetben. Ráadásul akad közöttük olyan, akire könnyedén ráhúzható a klasszikus munkavállaló köpenye (mondjuk az adott színházban és csakis ott fellépő színészre), de olyan is van, akire nem, például a szabadúszóként dolgozó fotóriporterre.

Csináld Magad Rt. Katrin Osbelt, reklámügynöksége sikerének köszönhetően, tavaly az év vállalkozója lett Németországban. Ez – kitartása és egyéni kvalitásai mellett – nem csekély mértékben köszönhető annak az új vállalkozás-ösztönzési rendszernek, amely a munkanélküliség helyett az egyéni kezdeményezés felé igyekszik terelni a korábban alkalmazotti státusban dolgozók felszabaduló energiáit. ICH AG – vagyis Csináld Magad Rt. – névre keresztelték Németországban az egyéni vállalkozások 2002-ben bevezetett támogatási konstrukcióját, amelynek célja a (ma már mintegy 5 millió főt érintő) munkanélküliség csökkentése, illetve a vállalkozási szellem növelése. Az új konstrukció gyakorlatilag havonta folyósított támogatást takar, a pénzt a munkaügyi hivatal utalja három évig a vállalkozásba kezdő munkanélkülinek. Ennek összege az első évben még 600 euró (mintegy 150 ezer forint) havonta, ám a harmadik évre 240 euróra (60 ezer forint) olvad. Az egyszemélyes minivállalkozások ez idő alatt továbbra is élvezik a munkanélküli-segély biztos hátterét, ugyanakkor saját zsebből kell fizetniük a társadalom-, illetve egészségbiztosítást. A német rendszer tehát nem annyira eljárási, vagy adózásbeli könnyítéssel, inkább a kezdő tőke biztosításával igyekszik hozzájárulni a vállalkozások sikeréhez. Az első esztendőben 123 ezer ember élt az állam nyújtotta támogatási lehetőséggel. A vállalkozások köre nem kötődik szakmákhoz, a kritérium csak az, hogy a forgalom ne haladja meg éves szinten a 350 ezer eurót (87 millió forint), illetve a nyereség a 30 ezer eurót (7,5 millió forint). WISNIEWSKI ANNA, FRANKFURT

Ha elfogadjuk a munkaerőpiac kifehérítésének szándékát mint alapvető célt, az ekho koncepciója jelen állapotában csak részben teljesíti nemes misszióját. Az elképzelés nem ad lehetőséget a bűnbánatra például az őrző-védők vagy az informatikusok esetében, jóllehet a vagyonvédelemmel foglalkozó társaságokénál nagyobb, számos apró vállalkozásként definiált alkalmazotti holdudvart nem sokat találni. Egyelőre semmiféle garancia nincs arra, hogy a már említett moratórium lejárta után az „ekhós vagyok” közlés hallatán automatikusan mosolyra húzódik majd a munkaügyi ellenőr szája, barátságosan biccent, majd távozik is, előzékenyen behúzva maga mögött az ajtót. Ehhez egy szakmai állásfoglalásra volna szükség a munkaügyi tárca – és esetleg az adóhivatal – részéről, amely részint tartalmazná a színlelt szerződések ismérveit, részint kimondana valami olyasmit, hogy aki megtért az ekho kebelébe, annak különösebb bántódása nem eshet. Ez a szamárvezető azonban várat magára, miközben a jogszabálytervezetbe olyan új elemek vegyülnek, amelyek távolodást jeleznek az eredeti szándéktól. Így például: míg korábban csak a munkaviszonyból származó jövedelem után lehetett volna ekhót fizetni, a lapzártánk idején megismert javaslat már az egyéni vállalkozói kivét, illetőleg társas vállalkozás tagjaként személyes közreműködés ellenértéke címen is megadná erre a lehetőséget. Ezek a megoldások pedig tovább erősítik a történet fából vaskarika jellegét.

Egy adótörvény önmagában nem képes munkaügyi garancia lenni, ráadásul jelen állapotában az ekhózásnál még az sem elvárás, hogy – mint egy tisztességes munkaviszonyban általában – az ember folyamatosan szerezze adóalapot képző jövedelmét. „A tervezet mostani formájában arra kényszerít csupán, hogy az ekhósnak legyen az általános szabályok szerinti jövedelme, arra nem, hogy egész évben legyen” – hívja fel a figyelmet egy adótanácsadó. Magyarán az éves minimálbérnek megfelelő összeget – ami az új közteher választásának alapfeltétele – akár egyetlen nap alatt is lehet produkálni ahhoz, hogy valaki ekhózzon.

SZŰK KÖR. Az ekho a jelenlegi tervezet értelmében arra is lehetőséget adna, hogy ne csupán vállalkozói szerződéséből, hanem munkaviszonyból kilépve válassza azt valaki – amennyiben megtalálja a foglalkozását a törvény majdani szakma-listájában. Ilyen ember persze nagyon kevés van. „A munkaviszonyosoknak, már ha az érintett kategóriákban akad még ilyen¸ célszerű az ekhót választani” – fogalmazott a Figyelőnek egy adószakember. A munkaügyi tárca mellesleg legfeljebb 7 ezerre teszi azoknak az eddigi munkavállalóknak a számát, akik esetleg választhatják az ekhót. Ehhez további 7 ezret kell hozzácsapni, ha helyesek a Pénzügyminisztérium becslései, és valóban ennyien lesznek azok, akik evásból „minősülhetnek vissza”. Nem sok…

Persze utóbbiak csak akkor mennek át evából ekhóba, ha torkukon a kés, utóvégre anyagilag buknak az ügyön (lásd az adóterhekről szóló táblázatot). Az ekho bevezetése azt is jelentheti, hogy ismét felvirrad az énekes-táncos-komikus színészek napja. Amennyiben ugyanis mondjuk a Híres Művész Bt.-t többféle szerződéses kapcsolat is köti kvázi-munkáltatójához, a munkaügyi ellenőrnek fel kell kötnie a gatyáját, hogy ezekből kibogozhasson egy valamirevaló imitált munkaviszonyt. Más a helyzet azokkal a cégekkel (kiadókkal, színházakkal), ahol tömeges méreteket ölt a kényszervállalkoztatás. Ezeknél a munkáltatóknál a munkaügyi moratórium megszűnése óriási kockázatokat rejt. Míg ugyanis eddig legfeljebb munkaügyi bírságra számíthattak egy ellenőrzés során, a visszaminősített szerződések után utólag befizetendő terhek nagyságrendje ekho nélkül milliós nagyságrendű is lehet munkavállalónként. Hát még, ha az egész balettkar lebukik!