Az első világháborút a kortársak a Nagy Háború néven emlegették, az emberiség 1939 után döbbent rá, hogy csak az első volt. Lassan időszerű a hetvenes évekbeli olajválságot átkeresztelni első olajválságnak. Az infláció abban az időben magas volt, emiatt a folyó árak összehasonlítása kissé csalóka, de amikor e sorokat írom, már reálértékben is drágább az olaj, mint a Yom Kippur-i háború idején. Ugyan a Khomeini Ayatollah által fémjelzett időszakot még nem szárnyaltuk túl – ahhoz 80 dollár/hordó kellene -, de már csak három év van a történelemben (1979-től 1981-ig), amikor drágább volt az olaj, mint ma. Miközben Irakot leszámítva ma semmi olyasmi nincs, ami a hetvenes évekhez hasonlóan bekerülne a történelemkönyvekbe.
VARRÓ LÁSZLÓ, a Mol vezető közgazdásza
MODERNIZÁLÓDÓ MILLIÁRDOK. Azaz van, de olyan sok szálon érinti az életünket, hogy éppen emiatt feledkezünk meg gyakran róla. Kínában és Indiában az emberiség példátlanul nagy hányada él át példátlanul gyors modernizációt. Eközben az olajfogyasztás nem egyenletesen növekszik a nemzeti jövedelemmel. Van egy kritikus jövedelmi szint, amikor az autó egyszer csak elérhető lesz az átlagembernek, hirtelen elterjed, és ekkor egy-két évtizedig az olajfogyasztás a GDP-nél gyorsabban nő. Magyarországon a hetvenes években százezrek vettek Trabantot, ma Ázsiában másfél milliárd ember jutott el ebbe a szakaszba. A számok magukért beszélnek: Kínában 2000-ben 500 ezer új autót adtak el, tavaly 4 milliót, s a nemrég még nettó exportőr ország mára a második legnagyobb importőr lett.
A fejlett világban is érdekes fejlemények történtek: miközben a japán „csoda” és az európai jóléti állam modellje egyaránt csődbe jutott, az amerikai gazdaság páratlanul dinamikus. Az OECD gazdasági növekedésének kétharmadát az Egyesült Államok generálta, ahol 0,7 hordó olajat használnak 1000 dollár nemzeti jövedelemhez, míg Európa és Japán átlagosan 0,5 hordót. Növekedés tehát épp ott van, ahol ez sok olajat igényel – ez az „apróság” önmagában a keresletnövekedés mintegy ötödét magyarázza.
A világ nem fogyott ki olajból. Iraki háború ide, venezuelai sztrájk oda, soha a történelemben még nem termeltek ennyi olajat. A kereslet megugrása azonban olyan mértékű volt, hogy a kínálat csak az összes tartalék mozgósításával tudott lépést tartani. Amíg „békeidőben” a világ olajkútjainak egytizede tartalékban állt, ez az arány ma 1 százalék körül van. Az első olajválság után az élet ment tovább. Az arab-izraeli háborúk elcsendesültek, még Khomeini is rájött a „pénz beszél, kutya ugat” népi bölcsesség igazságára, Irán pedig visszatért a nagy exportőrök közé. A kínai középosztály viszont nem fog visszatérni a biciklihez. Visszafogott becslések szerint 2020-ig 400 millió autót helyeznek üzembe Ázsiában. Hogyan tovább?
Mind a kínálati, mind a keresleti oldalon elkezdődött az alkalmazkodás az új világhoz. Az olajcégek olyan mértékben pörgették fel beruházásaikat, hogy az egész beszállítói lánc recseg-ropog: hiány van fúrótornyokból, tartályhajókból és olajmérnökökből.
Az előző olajárrobbanás idején a keresleti alkalmazkodás „egyszerű” volt. A fűtőolajat lecserélték szénre, atomenergiára, az üzemanyag-kereslet az árrobbanás ellenére sem csökkent. Ma az olajfogyasztók jórészt a gépjármű-tulajdonosok. Itt a helyzet nehezebb: egy erőműbe lehet atomreaktort rakni, egy autóba nem. A piaci törvények azonban itt is működnek. Emelkedik például a hatékony, alternatív üzemanyaggal működő autók piaci részesedése. Ha lassan is, de az ipari logisztika is alkalmazkodik: ma már nem ezer, hanem mondjuk száz kilométeres távolságról rendelnek alkatrészt.
INNOVÁCIÓS TÉR. A magyar gazdaságnak ez lehetőségeket kínál, hiszen az árrobbanás felértékeli a nagy piacokhoz közeli telephelyeket. Ha pedig kitekintünk a jelenlegi technológiákból, a kép még ígéretesebb: elég nagy tere van az innovációnak a hibrid autók és más alternatív hajtóművek terén. Nem véletlenül lett a tavalyi év nagy szenzációja a Toyota Prius.
Az olajnak léteznek alternatívái, a kérdés csak az ár. Az alternatív technológiák az új olajárrobbanással a versenyképesség kapujába értek. Évtizedekig tart majd, amíg az olajat kiszorítják, amint a gőzgép is évtizedekig tartotta magát. Kenőolajat és műanyagot pedig még jóval azután is gyártanak majd, amikor az utolsó benzinmotoros kocsi is a roncstelepre kerül. Az ipari civilizáció tehát nem ér véget, most még az olajkorszak sem, a történet egy új fejezete azonban valóban elkezdődött.
