Gazdaság

Rejtő E. Tibor szerint bűnösnek akarják látni

Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója egy szombati lapinterjúban azt mondta: a K and H Equities brókercég többi között az ő bűnösségének hangsúlyozásával akarja elterelni a figyelmet a belső ellenőrzés hiányosságairól, amelyek lehetővé tették Kulcsár Attila sikkasztását. A K and H Banknál az MTI érdeklődésére azt mondták: folyamatban lévő jogi ügyről van szó, amelyben nem kívánnak a részletekről semmit sem mondani.

Rejtő E. Tibort a K and H-ügyben különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolják, amit bűnsegédként követett el. A vád szerint a K and H Bank vezérigazgatója úgy segítette a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attilát, hogy 2001. július 3-án – hatáskörét túllépve – egy e-mailben utasítást adott a bank brókercége, a K and H Equities alkalmazottainak: Kulcsár Attila ügyfeleinek ne küldjenek számlájuk egyenlegéről kimutatást, mert azokat az ügyfelek kapcsolattartójukon – Kulcsár Attilán – keresztül veszik át. A bankvezér többször is tagadta, hogy a kérdéses e-mailt ő írta volna.

Terelés

A volt bankvezér a Népszavának adott nyilatkozatában azt mondta: „mind a K and H-ba való belépésem, mind az e-mail keletkezése előtt már nagyüzemben folyt a sikkasztás” a brókercégnél. Szavai szerint tudott az e-mailről a bank belga vezérigazgató-helyettese, valamint a brókercég igazgatóságának és felügyelőbizottságnak tagjai, de „nem törődtek vele”.

A volt bankvezér a brókercég működésével kapcsolatban több hiányosságot említ az interjúban, amelyekről véleménye szerint a brókercég el akarja terelni a figyelmet, például az ügyészségnek beadott panasszal.

A brókercég szeptember elején további nyomozati cselekményeket javasolt többi között a volt bankvezér tevékenységével összefüggésben, mert álláspontja szerint „nyilvánvaló eltérés mutatkozott a cég által feltártak és a hatóságok megállapításai között az egyes személyek visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről”. A Legfőbb Ügyészség a K and H Equities Rt. által bejelentett panaszt Rejtő E. Tibor vonatkozásában elutasította.

Zárolt vagyonok a háttérben

Rejtő E. Tibor szerint azért akarja a brókercégnél tapasztalt hiányosságokról elterelni a figyelmet az Equities, „mert ha a sikkasztást nem a Rejtő E. Tibor által jegyzett e-mail, hanem a már említett súlyos hiányosságok tették lehetővé, akkor a bank/brókerház biztosítója megtagadhatja a kár megtérítését”.

Az újságíró felvetésére, hogy a volt bankvezető szavaiból az tűnik ki, a brókercég „utazik” Rejtő E. Tiborra, a volt bankvezér azt válaszolta: ennek több oka is lehet, például, hogy a brókercégnek nem közömbös, milyen összegben tud zárolt vagyonokra számítani elmarasztaló bírósági ítéletek után.

„A második ok az, hogy úgy tűnik, igyekeznek elterelni a figyelmet azokról a brókercégen belüli súlyos elégtelenségekről, amelyek a szabályzatokat, a szervezettséget, a munkafolyamatokat, az egyéni felelősséget, a fő tulajdonos ABN Amro szerepét és a könyvvizsgáló felületességét jellemezték” – tette hozzá.

A K and H Bank kommunikációs vezetője, Horváth Magyary Nóra az MTI érdeklődésére azt mondta: folyamatban lévő jogi ügyről van szó, amelyben nem kívánnak a részletekről semmit sem mondani; de garantálják az ügyfelek jogos követeléseinek teljesítését, a társaságot ért kárt pedig minden rendelkezésükre álló jogi lehetőséggel minimalizálni igyekszenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik