növi ki magát lassanként az államfőjelölés. Azon, hogy így legyen, kitartóan és következetesen dolgoztak a szocialisták és a szabad demokraták. Tavaly, amikor a népszavazásra készülve a két pártvezető az egyeztetett állásponttal előbb lépett a nyilvánosság elé, minthogy az MSZP fórumai állást foglaltak volna, nemcsak a köznép zúgolódott, de a derékhad is, sőt, még attól feljebb is. Most tehát Szili Katalin jelölése bejárta a párton belüli szolgálati utat, megkerülni nem lehetett akkor sem, amikor a vezetés már látta, hogy baj lehet a dologból. Ugyanis a szabad demokrata „kemény mag” sem maradt csendben, már jóval az MSZP hivatalos jelölése előtt kinyilatkoztatta álláspontját: pártpolitikust semmiképpen sem, márpedig Szili az. Most azután, amikor mindenki jól kinyilatkozta magát, kezdődhet a közös gondolkodás a koalíció erejét egyelőre meghaladó logikai feladvány megoldásáról: hogyan tudnának kijönni a maguk teremtette csapdából arculatvesztés nélkül.
Ami a hatalmi párosnak intenzív fejtörést okoz, az a magyar politikai kultúrának még javára is válhat. Az elmúlt jó pár évben ugyanis ha az egyik szekértábor A-t mondott, a másik zsigeri rutinnal B-t válaszolt. Most az ellenzék egyelőre lebegtet, nyitva hagyott alternatívákat, s a koalíciós oldalon sem teljesen egyértelműek a pozíciók. Arcok kukkantanak ki a pártfegyelem résein, esetlegesen önjáró érdekekkel.
Meglehet, csak egy átmeneti állapotról, kísérleti stádiumról van szó, s május közepe után ismét szorosra zárnak a hadrendek, addig azonban az alkalmi taktikázásokból akár érdekes hosszú távú tapasztalatokat szerezhetnek egymásról a politikai élet egyes, eddig elzárkózó szereplői. Számolva azzal a lehetőséggel, hogy a választási aritmetika a mainál is jobban lecsökkenti a parlamenti pártok számát, szükség lehet még annak felidézésére, kikkel, milyen feltételek mellett érdemes egyáltalán megpróbálni alkalmi érdekszövetséget kötni.
Profitálni akar a helyzetből Gyurcsány Ferenc is, aki, ellentétben a pártpolitikusokkal, csöndben maradt. Így pillanatnyilag még inkább ő tűnhet a koalíció egyetlen reménysugarának 2006-ra, mint néhány hónapja. Ismét a kormányfő határozza meg a napirendet, amiről lehet beszélni, s a háttérben közben talán alkudozni az államfőről. A végeredménytől függetlenül legalább újra irányt ad a cselekvési kényszernek, ami a választások közeledtével egyre inkább kínozza a szocialistákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
