A sajtópiacon az újságosbódé maradt az állami monopólium utolsó bástyája. Igaz, a Posta próbaképpen még az idén elad egyet a tulajdonában lévő nyolc utcai hírlapterjesztő részvénytársaságból. A lapkiadók a többi privatizációját is szeretnék, de a tulajdonos igazából ezt az egyet sem akarja értékesíteni.
Kellemes zeneként szólt a magyar lapkiadók fülének Bölcskei Imrének, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) helyettes államtitkárának a Magyar Posta Rt. tavalyi eredményeit kommentáló kijelentése. A sajtónak nyilatkozva ugyanis azt állította, hogy az idén megkezdődik a Posta többségi tulajdonában lévő, utcai hírlapterjesztéssel foglalkozó részvénytársaságok privatizálása.
A Figyelő kérdésére Lévai Örs miniszteri tanácsadó is csak ugyanezt volt hajlandó megismételni, hozzátéve: szó sincs arról, hogy még az idén mind a nyolc céget eladnák. Közülük csak egyet bocsátanak majd próbaértékesítésre, és a magánosítást ennek tapasztalatai alapján folytatják. Ha egyáltalán folytatják – hitetlenkednek erre a lapkiadó cégek, amelyek már évek óta várják, hogy leomoljon az utolsó állami monopólium a sajtópiacon, és végre legyen valamilyen ráhatásuk a kiadói tevékenységnek erre a fontos területére.
A kiadói kétkedés egyáltalán nem alaptalan. Hasonló bejelentések ugyanis az utóbbi egy évben is számos alkalommal elhangzottak, hol minisztériumi, hol pedig postai forrásból, sőt már a pályázat kiírásának időpontját is többször kitűzték.
Kis befektetés, nagy haszon
Lévai Örs megerősítette: a pakliban az is benne van, hogy a próba után nem folytatódik a magánosítás. A hírlapterjesztő cégek privatizálását ugyanis lényegében sem jogi, sem anyagi okok nem indokolják. Az új postatörvény már évekkel ezelőtt megszüntette az 50-es évek óta a Posta kezében lévő hírlapterjesztési monopólium jogi alapját.
A kizárólagosság azonban “de facto” továbbra is töretlen. Az előfizetéses kézbesítés nagy része ugyan már kikerült a Posta kezéből, azzal, hogy 16 megyében a kiadók saját maguk juttatják el a napilapokat az olvasókhoz. Az utcai terjesztés esetében azonban a lapkiadók nem képesek jelentős versenyt támasztani a Postának. A tavaly általuk, a kis alternatív terjesztő cégek utódaként megalakított Kiadói Lapterjesztő Kft. csupán 10-15 százalékos részesedést tudott magának kihasítani a piacból. Az ok szakértők szerint az, hogy ez a tevékenység természetes monopólium, azaz egy-egy területen párhuzamosan nem él meg több cég. A sajtópiaci szereplőknek tehát nem is a monopóliummal van a gondjuk, hanem azzal, hogy kinek a kezében összpontosul ez a hatalom. A Posta szerintük csak arra törekszik, hogy minél kisebb befektetésből minél nagyobb hasznot kovácsoljon.
Ebben van némi igazság – vélekedik Breitner Miklós a Press Consult nevű sajtópiaci tanácsadó cég igazgatója, a Népszabadság kiadójának egykori vezetője. (A cikkben szereplő adatok nagy része a Press Consult által készített tanulmányból származik.) Szerinte a hírlapterjesztő cégek alultőkésítettek, a kiadók pénzét használják forgóeszközként, ezért a tulajdonos Magyar Posta Rt. már az első üzleti év után annyi pénzt vett ki a társaságokból, mint amennyit készpénzként betett. Azóta a bolt tiszta haszon a Postának, hiszen a cégek tőkearányos nyeresége minden évben kedvezően alakult.
A legnagyobbak közül a Hírker 292,4 millió forint adózás előtti eredményt könyvelt el tavaly, a Délhír 62,6 milliót, a Buvihír 46 milliót, a Rábahír pedig 29,2 milliót. A nyolc társaság az 1995-ös eredmény alapján mintegy 100 millió forintos osztalékjövedelmet juttatott a tulajdonosának, és ez a szám csak azért nem nagyobb, mert – az osztalékot terhelő magas adó miatt – a Posta sem szívesen von ki így jövedelmet. Ez a 100 millió ugyan eltörpül a Posta 47 milliárd forintos árbevételéhez képest, de ha figyelembe vesszük, hogy az eddigi 2 milliárd forintos évi eredmény után az idei évre mindössze 300 milliót terveztek, akkor már jobban érthető, hogy miért ragaszkodnak ennyire az aranytojást tojó tyúkhoz.
Kizsigerelt kiadók
Breitner szerint a terjesztés éppen emiatt a nyereségközpontúság miatt olyan rossz és drága. Ma átlagosan egy újság árának 35-40 százalékát kell kifizetni a terjesztésért, és ezért a pénzért a kiadók sokszor csak az egyszerre létező áruhiányt és árubőséget, valamint az ennek nyomán kialakuló magas remittendát kapják. A terjesztési problémák miatt például a kiadók kénytelenek a szükségesnél jóval több példányt kinyomatni, ha azt akarják, hogy mindenhol legyen az újságból. A társaságok pedig leginkább a szolgáltatás minőségének javításán, azaz a fejlesztéseken spórolnak. Megtehetik, hiszen monopolhelyzetben vannak, és az újságeladás növelésében sem olyan mértékben érdekeltek, mint a kiadók. A cégek értékesítését tehát inkább csak a jelentős lobbyerőket is megmozgatni képes kiadóvállalatok erőltetik, amelyek, úgy látszik, elérték első céljukat: megszületett a gazdaságilag nem, de sajtópolitikailag igenis indokolt döntés, és végre megkezdődik a társaságok magánkézbe adása.
Ez a döntés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kiadók meg is tudják venni a társaságokat. Innen kezdve ugyanis már minden csak pénzkérdés. Ha a piacon megszokottnak tekintett módszert vesszük alapul, és az éves adózás előtti eredmény átlagát nyolccal vagy tízzel szorozzuk, akkor a hírlapterjesztő társaságokért akár 4-5 milliárd forintot is kérhet a Posta. A hazai lapkiadók ezt az árat biztosan drágállni fogják, és főleg igazságtalannak tartják. Felfogásuk szerint ugyanis a Posta, amely a magas árrések jóvoltából, az ő kárukra, jelentős nyereséget termel ebből a tevékenységből, az egészet még egyszer megfizettetné velük, vételárként.
Egyelőre éppen ezért az a legvalószínűbb, hogy a nagyobb lapkiadók összeállnak, és együtt tesznek ajánlatot egy esetleges külföldi szakmai befektetővel. Ez az együttműködés a terjesztéssel és kiadással foglalkozó francia Hachette közreműködésével körvonalazódik. Theo Huisman, a cég mostanában gyakran Magyarországra látogató képviselője a Figyelőnek megerősítette, hogy érdeklődnek a társaságok megvétele iránt, a hazai lapkiadókkal együtt megalakítandó konzorciumban.
Nem kizárt persze, hogy a nyereséges vállalatokért mások is ringbe szállnak. Sokan ugyanis éppen attól óvnak, hogy a postai monopóliumot kiadói egyeduralom váltsa fel. Mi lesz a garancia arra – kérdezik -, hogy a nagy, a magánosításhoz elegendő pénzzel rendelkező kiadók a vétel után majd úgy alakítják az áraikat, hogy a kisebb újságok is labdába rúghatnak? Félő tehát, hogy emiatt sok alacsonyabb példányszámú lap eltűnik a piacról.
Kezdik a legrosszabbal
Breitner Miklós szerint ugyan ettől nem kell tartani, hiszen egy újságosstand akkor él, ha minél nagyobb a kínálat, és a “kicsik” már most is arányosan többet fizetnek a lapterjesztésért, hiszen az árakat a Posta is a forgalom, azaz a példányszám függvényében szabja meg. A kis kiadók azonban félnek, hogy a nagyok, tulajdonosi pozíciójukból, tovább növelik a terjesztésiár-különbségeket. Mindenesetre elképzelhető, hogy a kiadók mellett másokat is érdekel az üzlet. A pénzügyi befektetők közül a leggyakrabban a sajtópiacon jelentős pozíciókkal rendelkező Postabank neve merült föl, de egyesek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a hírlapterjesztő vállalatok a dohánylobby figyelmét is felkeltik. Főleg a hozzájuk tartozó kioszkok, amelyek ideális trafikhálózatot jelentenének… Mindezek a lehetőségek persze nem kis rémületet keltenek a lapkiadók köreiben, ahol általános az a vélemény, hogy a hírlapterjesztés az újságok tulajdonában lenne a legjobb kézben.
Most tehát a sajtóvilág szeme a Postán van, és azt várja, hogy mikor és főleg melyik cég magánosítási pályázata jelenik meg először. Értesüléseink szerint Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyét lefedő Északhír lesz a próbaeladás főszereplője. A magánosítási folyamat jövőjét féltők szerint a választás nem véletlen, hiszen ez a társaság mind közül a legkisebb, és egyáltalán nem a legjobb. Ha tehát nem érkezik be megfelelő ajánlat, akkor újabb érv lesz a Posta kezében arra, hogy minden maradjon inkább a régiben.
