Záhony polgármestere azért küzd, hogy városa több legyen, mint egyszerű logisztikai központ. Lapunk megjelenésével egy időben jelentik be a Záhonyi Vállalkozási Övezet megvalósítását előkészítő társaság megalakulását.
Két nappal megválasztása után, 1990 októberében találkozott Bajor Tibor záhonyi polgármester az angol Hope Alapítvány egyik szakértőjével. A különleges gazdasági övezetek ügyének elkötelezett híve “megfertőzte a polgármestert”, aki immár országgyűlési képviselőként is azt kívánja elérni, hogy Záhony ne egyszerűen árukezelő, divatos szóval élve logisztikai központ legyen – ahogyan azt néhány mai, miniszteriális elképzelés vázolja -, hanem váljon igazi különleges gazdasági övezetté. Szomszédolás című cikkünkben (Figyelő 1996/2. szám) már részletesen ismertettük: várhatóan milyen konkrét formában és kedvezményekkel működik majd a Záhonyi Vállalkozói Övezet. A példa azonban ragadóssá válhat.
Kelet-Európában a rendszerváltozást követően mindenütt felmerült a különleges gazdasági övezetek létesítésének ötlete, szinte kizárólag helyi kezdeményezésként. Ezeket a politika rendre felkarolta. Csakhogy – mint utóbb kiderült – az állami apparátus nem tudott mit kezdeni a programokkal. Ezek az elmúlt évtizedekben kialakult jogrendszer és állami irányítási rendszer számára is idegenek voltak, de a kivételeket nem kedvelő liberális gazdaságpolitikától is távol álltak.
A záhonyi térségfejlesztési program keretében például a vállalkozási övezet kiépítése nem cél, hanem csupán eszköz. Eszköz ahhoz, hogy a térség életfeltételei utolérjék előbb az ország nyugati felének színvonalát, majd Európáét. Ahhoz, hogy a kívánt fejlődés megfelelő formában és a kisember számára is érzékelhető idő alatt valósuljon meg, nem lehet a kormány által adott gazdasági kedvezmények spontán hatására bízni a vállalkozások számának növekedését, hogy ez majd az élet egyéb területein is kifejti hatását. Az sem elegendő, hogy a már meglévő vállalkozások költségeit csökkentsék, mert ez csupán a helyi vállalkozásokban részt vevőket hozza kedvezőbb helyzetbe, de nem feltétlenül vonja maga után a munkahelyek számának emelkedését. Az effajta megoldás inkább konzerválja a térség foglalkoztatási szerkezetét, annak minden egyéb hatásával együtt. Ezért a kívánt hatást csak új vállalkozásoknak a térségbe telepítésével lehet elérni, mégpedig a folyamatot mindvégig – az alapítástól a működésig – szigorúan irányítva, szervezett keretek között.
A vállalkozási övezet megvalósításában három főszereplővel kell számolni: az állammal, a vállalkozásokkal és a helyi élet résztvevőivel. Az elsődleges az állam feladata, mivel a kormány dolga annak meghatározása, hogy a program hol és milyen kedvezményekkel valósuljon meg. Létre kell hozni az alapvető infrastruktúrát, és meg kell határozni azt a szervezeti formát, amelynek keretében a vállalkozók az övezetbe települhetnek. Amennyiben erősebb állami pozícióra van szükség, akkor a részvénytársasági forma célravezetőbbnek látszik, gyengébb pozíció esetén a szabadabb forma a célszerűbb. Az első esetben az állam, főrészvényesként, meghatározó a döntési folyamatokban. A második esetben az állam nagyobb szabadságot nyújt a vállalkozóknak, és inkább az ellenőrzésre helyezi a hangsúlyt.
A vállalkozásból – már amennyiben az nyereséges – az állam is megkapja a neki járó osztalékot. Az állami részvétel attól válhat térségfejlesztési programmá, hogy a helyben keletkezett bevételeket az állam helyi programokra forgatja vissza.
Amennyiben az államnak nincs szabad pénzeszköze a beruházásra, megoldást jelent például, ha a területen található állami tulajdont – épületeket, földterületeket, állami vállalatok nem használt ingatlanjait – átadja a vállalkozási övezetnek. Zöldmezős beruházás esetén jelentős, de célirányos és szigorúan ellenőrzött kedvezményeket indokolt adni. Élni lehet a koncesszió adta lehetőségekkel, az állami és a magánvállalati vegyes beruházással, főként az infrastruktúra területén.
Fontos az állam ellenőrző szerepe, hiszen a vállalkozók jelentős kedvezményeket kapnak tevékenységük folytatásához. Azokat, akik vétenek a szabályok ellen, nem elég egyszerűen büntetni; a legjobb végérvényesen kizárni őket az övezetből. (Az Egyesült Államokban például a nem szándékos hiba elkövetőjére is súlyos pénzbüntetést rónak.) Az ellenőrzés képes megakadályozni azt is, hogy az övezetben olyan termékeket állítsanak elő vagy szereljenek össze, amelyek nincsenek összhangban az ország jogrendjével.
Az övezetben folyó munka beindulása után az államnak abból a szempontból is érdemes felügyelnie az egész programot, hogy az ne legyen ellentétes az ország gazdasági stratégiájával, ne hozza hátrányos helyzetbe az övezeten kívüli vállalkozásokat (például az exportra termelésnél). Az ellenőrzés szempontjából is fontos, hogy a vállalkozók tevékenységüket ne sok apró, szétszórtan elhelyezkedő telephelyen, hanem néhány, koncentráltan kialakított központban végezzék. Ugyancsak lényeges, hogy az állam mondja ki az övezet megszűnését, ha annak kitűzött célja megvalósult.
A vállalkozók különösen érzékenyek a stabilitásra, a hosszú távú garanciákra. Így ahhoz, hogy a program megvalósításában részt vegyenek, számukra legalább tízéves garanciákat kell adni. Amennyiben részvénytársasági formában az övezet valósul meg, a majdani termelőktől függetlenül létrejövő szervezet építi meg a tevékenység folytatásához szükséges műhelyeket, irodákat, infrastruktúrát. A vállalkozók csak saját gépeiket, eszközeiket hozzák be a bérbe vett ingatlanba. A részvénytársaság bevétele a bérleti díjakból és a szolgáltatásokból keletkezik.
Szabadabb szervezeti forma esetén bármelyik vállalkozói csoport – legyen az akár belföldi, akár külföldi – megbízást adhat, vagy felkérhet bankot, ügynökséget, hogy szervezze, építse meg az igényeinek megfelelő beruházást. A beruházás azonban csak akkor válik részévé az övezetnek, ha megfelel az előírásoknak.
A kedvezményeket úgy kell meghatározni, hogy azok folyamatosan ösztönözzék a vállalkozót a korszerűsítésre, fejlesztésre, munkahelyek teremtésére, bővítésére. A kedvezmények döntő részével az állam és az önkormányzatok lemondanak az őket megillető befizetések egy részéről. Cserébe, az övezet hatásaként, csökken a munkanélküliség és az ilyen (és egyéb) jogcímen kifizetett segélyek összege, ugyanakkor nő a személyi jövedelemadó-bevétel, a térség el- és megtartó képessége.
