Akit e haza akkori hatalma a második világháborúiban Ukrajnába küldött és túlélte, az tudja, mit jeilent, ha valaki „ukránt kap”. A többiek számára és ifinoman szólva: kínzó anyagcserezavar, amely súlyos estben életveszélyes lehet. Úgy tűnik, a nemzetközi élet fontos szereplőit most elérte a betegség politikai változata, és a legsúlyosabb fertőzési tünetek az orosz hatalom testén mutatkoznak.
HATALMI HÁROMSZÖG. A moszkvai beavatkozás következményeképpen az ukrajnai harc gyakorlatilag egy háromszögben folyik, amelynek csúcsai a következők: 1. az orosz és nyugati kapcsolatok egyensúlyát igénylő Kijev (Juscsenko); 2. az egyoldalú orosz elkötelezettség híveinek bázisa, Donyeck (Janukovics és Kucsma); 3. az egész Ukrajnát ma az orosz „közelkülföld” részének és így kizárólagos befolyási övezetének tartó Moszkva (Putyin). A krízis azonban ma már annyiban nem korlátozódik a Kijev-Donyeck-Moszkva háromszögre, hogy érinti és befolyásolja a nemzetközi és ezen belül a regionális – közép- és kelet-európai – kapcsolatrendszert is.
A múlt hét végén Moszkva elszenvedte első nagy politikai és presztízs vereségét az ukrán ügyben. Kucsma, a tíz év után távozó ukrán elnök, Moszkvába repült. Putyin a repülőtéren várta, és ott tartottak egy kapkodó megbeszélést. Az eredmény azt mutatta, hogy kénytelenek elismerni: a moszkvai intervenció eredeti célja immár elérhetetlen. Nyugat-Ukrajna, és különösen Kijev „narancsszínű forradalma” lehetetlenné tette a csalással többséget szerzett Janukovics beültetését az elnöki székbe. Így a közös „ukrán betegséget” Kucsma és Putyin átlátszó cinizmussal próbálta gyógyítani.
Először: ejtették Janukovicsot, kijelentvén, hogy más, Moszkva és Donyeck számára elfogadható jelöltet kell(ene) találni. Másodszor: a narancsszínű forradalom tömegeinek majdnem három hete tartó lankadatlan nyomása következtében pusztán a második választási menet ismétlése Juscsenko szinte biztos sikerét hozná. Ezért a moszkvai repülőtérről a Kucsma-Putyin-páros azt üzente, hogy az egész választást meg kell ismételni. Ettől azt remélték, hogy az ukrán alkotmány által ilyen helyzetben biztosított három hónap elegendő lesz arra, hogy kifárasszák az ellenzéki tömegek mozgalmát és egyben új, nem lejáratott pártfogoltat találjanak Janukovics helyett.
A repülőtéri komplott nem gyógyította a politikai „anyagcserezavart”. Az ukrán legfelső bíróság 24 órával a Putyin-Kucsma-döntés után, azt megtagadva, úgy határozott: csak a második menetet kell ismételni – mégpedig már december 26-án.
A Moszkva-Donyeck blokk persze tovább folytatja majd az utóvédharcot. De bármi legyen is: amit eddig Kijev elért, már az is történelem. A „közelkülföld” egyik – ráadásul a legfontosabb – állama most először szállt szembe ily látványosan a „központ” akaratával. És először derült ki, hogy immár ebben az övezetben is igen korlátozott egy moszkvai megtorlás eszköztára.
A Nyugat hatalmai is megkapták a maguk „ukránját”. Náluk a kór tünetei nemcsak enyhébbek, de a jellegük is teljesen más. Különös módon az ukrán válság nyugati reakciójának fő vonása az óvatos tartózkodás az orosz akciók közvetlen bírálatától. A Washington Post a Bush-kormányzat viselkedését is így ítéli meg: „A Fehér Ház – írja a lap – támogatni próbálja az ukrán ellenzéket, de úgy, hogy közben ne idézze fel Putyin haragját. Ezért közölték az orosz nagykövettel, hogy az ukrán ügy nem jelent sem orosz-amerikai, sem kelet-nyugati problémát.” A Bush-kormány tehát homokba dugja a fejét, még közvetítő szerepet sem vállalt az ukrán válságban, mert szüksége van az orosz támogatásra a terrorizmus elleni harcban.
LENGYEL KÖZVETÍTÉS. Ez a feladat így az Európai Unióra és azon belül is a németekre és a lengyelekre hárult; személyesen Schröder kancellárra és Kwasniewski elnökre. Kettejük közül Schröder „betegedett meg” először. A kancellárt ugyanis elsősorban Putyinhoz fűzi személyes kapcsolat, és így elsősorban őt akarta (számos telefonbeszélgetésben) kiegyezésre bírni. Ezért a konzervatív német ellenzék „oroszbarátsággal” vádolta. Ráadásul közben Putyin is becsapta, megszegvén azt a – telefonon tett – ígéretét, hogy nem állít akadályokat a második menet megismétlése elé.
Ebben a pillanatban közvetítőként a lengyel elnök áll még a porondon. A válság következő, várhatóan viharos szakaszai mutatják majd meg, hogy immúnissá vált-e az „ukrán betegséggel” szemben. A történelmi múltra tekintve, világraszóló csoda lenne, ha egy lengyel békítené ki Kijevet Moszkvával…
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
