nem túl fényesen indult. A magyar külügyminiszter ugyan zöld utat kapott az őt két hete meghallgató európai parlamenti szakbizottságtól, amely azonban erős fenntartásokat is megfogalmazott energiaügyi biztosi posztra való alkalmasságát illetően.
Mi tagadás, sokkal jobban is sikerülhetett volna a bemutatkozás. Annak, hogy nem így lett, legalább négy oka van. 1. Kovács az egyik legnehezebb területet fogta ki, amiért nem ő, hanem a jelölési rendszer hibáztatható. 2. Meghallgatásán nem volt meggyőző, amiért nyilván elsősorban övé a felelősség. Egyebek mellett azért, mert azt hitte, hogy egy alapvetően politikai posztra jelölt személynek elnézik, ha szakmai kérdésekben felületesek a válaszai. 3. Az EP-ben ülő fideszes képviselők nyilvánvalóan minden követ megmozgattak, hogy megkeserítsék a politikai ellenfél életét. 4. Nemcsak a belpolitikában, de az európai színtéren is zajlik a jobb- és baloldal között a politikai játszma, amelybe Kovács részben önhibáján kívül sodródott bele.
Aki végigült több biztos-jelölti meghallgatást is, az persze tudja, hogy nem az MSZP éléről távozó politikusé volt a legszürkébb teljesítmény; semmi esetre sem volt gyengébb például, mint a lett Ingrida Udre, a lengyel Danuta Hübner, vagy a holland Neelie Kroes bemutatkozása. Ám az utóbbiaknál nem állt fenn egyszerre mind a négy, fentebb megnevezett ok. A jobboldalon az olasz Rocco Buttiglione viszont, aki az uniós alapértékekkel ütköző nézeteinek adott hangot a homoszexuálisokkal és más kérdésekkel kapcsolatban, szinte kiprovokálta bizottsági leszavazását.
Kovács László meghallgatásából jó magyar szokás szerint így is szép kis belpolitikai csetepaté kerekedett, rácáfolva arra a mesterségesen keltett illúzióra, hogy honfitársaink Brüsszelben félreteszik az ellentéteiket. Az európai néppárti (jobboldali) frakcióhoz tartozó magyar képviselők sem érdemelnek „fair play díjat”, amiért elsősorban a belpolitikai ellenfél elgáncsolásának szándéka fűtötte őket, ám hallani kellett volna a holland Neelie Kroes vizsgáztatását, ahol a legdurvábban éppen saját honfitársai támadtak rá a politikusnőre. Kroesnak és pártjának azonban ettől még nem jutott eszébe az „egész hollandságot lejárató magatartással” megvádolni a kíméletlenül kérdezőket.
Sokszor elhangzott már, hogy a magyar politikai kultúrának van még mit tanulnia Európától. A parlamenti meghallgatás és az azt követő pengeváltások újfent megerősítették ezt a benyomást.
