Csupa olyasmi, ami az életben aligha hasznosítható, de jól jön egy biológusnak, egy művészettörténésznek, illetőleg egy nyelvésznek. Az adott terület kevésbé elméleti művelőjének azonban már nem kell tudnia sertékről vagy centikről, jól elvan nélkülük. Lányom például látható elégedettséggel fogadta, hogy a magyar nyelv hivatásos használójaként képtelen vagyok felsorolni a zöngés-zöngétlen hangpárokat, s a témazáró dolgozat megírása után ő is sürgősen elfelejtette azokat.
HASZONELV. Hasonló a helyzet az elsősorban egyetemistáknak szánt Döntéselmélet könyvvel, amelynek kiadását a Közgáz normatív kutatástámogatási kerete segítette. Az üzleti életben elhelyezkedő végzősöknek valószínűleg sosem lesz szükségük arra, hogy mi a Skinner-féle, az adminisztratív vagy éppen a szemeteskosár döntési modell, bár utóbbinak legalább jól megjegyezhető neve van. Szintúgy feleslegesnek tűnik annak elsajátítása, hogy Neumann János a kétszemélyes játékok tanulmányozása során azokat a helyzeteket elemezte, amelyek végesek, zéróösszegűek és teljes információsak voltak. Röpke körkérdésemre öt közül egyetlen találomra kiválasztott felső vezető sem tudta megmondani, mi az a Pareto-analízis, pedig természetesen rendszeresen részt vesznek csoportos döntésekben. Hasonló módon egyikőjük sem tudta szabatosan meghatározni, mi is a csoport, vagyis, hogy az egy dinamikus társas rendszer.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Zoltayné Paprika Zita által szerkesztett Döntéselmélet című könyv ne lenne szakmailag jó. Éppen ellenkezőleg: kifejezetten átfogó, elismert, a magyar piacon hiánypótló műről van szó. Csakhogy kérdés, milyen közönségre számíthat. Elég nehéz olvasmány – nekem a kiadó időnkénti udvarias sürgetése ellenére is munka mellett négy hónap szükségeltetett a csaknem 600 oldalas könyv végére jutni, de a témába vágó vizsgán valószínűleg megbuknék. Képtelen lennék például felsorolni a konfliktus típusait.
A magyar kultúrában nincs könnyű dolguk a szakkönyvek szerzőinek. Ebben a közegben sokan úgy vélik: minél „tudományosabb” a nyelvezet, annál jobb a mű. A Döntéselmélet könyv stílusa – nyilvánvalóan a különböző szerzők miatt is – meglehetősen vegyesre sikeredett. Vannak kifejezetten olvasmányos részei, de megtalálható az ellenkezője is. Íme egy gyöngyszem: „a lehetetlenségi tétel azt sugallja, hogy amennyiben az aggregálási eljárás kielégíti a Pareto-elvet, az irreleváns alternatívák függetlenségére és a kollektív racionalitásra vonatkozó követelményt, a társadalmon belüli hatalom aszimmetrikus elosztása következik be”. Pedig a közérthetőség nagy érték lenne, különösen egy egyetemistáknak szánt könyvben. Fokozatosan előbbre és előbbre jutva, nyelvezettől függetlenül is egyre érlelődött a kérdés: vajon mit érthetnek meg az egészből azok a hallgatók, akiknek feltehetően inkább csak saját kortársaik körében kellett ennek megfelelő horderejű csoportos döntéseket hozniuk, s nagy valószínűséggel sosem ültek tárgyaláson. Abban ugyanis, hogy az ember meg tudja ítélni példának okáért a „gyáva nyúl” játék hasznosságát az üzleti életben, igen sokat segít, ha hallott már az egyik kereskedelmi lánc hírhedt beszerzési igazgatójáról, aki órákig képes várakoztatni a beszállítók képviselőit csak azért, hogy aztán foghegyről közölje velük: ha nem engednek az éppen érvényes árból, nem rendel többé tőlük.
Paraméterek
Zoltayné Paprika Zita: Döntéselmélet
596 oldal • Alinea Kiadó, 2002.• Ára: 5700 forint
