A szerző még a kormányfői beszéd előtti napon töprengett el a témáról, jelezve, hogy nem túl optimista az előre megszellőztetett témákban, így az adóreformügyben. „Elég csak egy kiszivárgott kósza ötletre gondolni, a »célzott« járulékcsökkentésre a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál. Már maga az ötlet felmerülése is jellemző kórképe a nagyobbik kormányzó párt gondolkodásának, még akkor is, ha végül ejtik” – teszi hozzá.
Mert a célzott kedvezmények sokszor az ügyesek vagy ügyeskedők zsebében kötnek ki. Mert nem lehet jól célozni. A járulékcsökkentési példánál rámutat, hogy a cél érdekében az ötvenfős cégeket öt darab tízfősre szabdalják majd, s így a célzott juttatással majd az ügyvédeket meg az adótanácsadókat találják el legjobban.
„Nem az a baj, hogy az ötletek rosszak, hanem hogy vezető kormánypártunk képviselői folyamatosan ilyeneken törik a fejüket, és nem tudnak megszabadulni a »célzási«, »ösztönzési« vágyaktól.” Az igazi baj ezzel az, „hogy ebben (is) teljesen egy húron pendülnek az ellenzék nagyobbik pártjával: irányítani szeretnék a gazdaságot, ahelyett, hogy szolgálni próbálnák azt” – mondja még Bojár. Pedig rengeteg szolgálnivaló lenne rajta, például a verseny tisztaságának eredményesebb felügyelete, jó és végrehajtható törvények alkotása, ezek szigorú érvényesítése, hatékony közigazgatás, közbiztonság, közoktatás… „Amihez pedig a gazdaság szereplői jobban értenek, azt rájuk kellene hagyni.”
„Amikor elfogadtam a felkérést, és a miniszterelnök által létrehozott Versenyképességi Kerekasztal tagja lehettem, őszintén elhittem, hogy ez a viszonylag heterogén és a gazdaság széles spektrumát reprezentáló csapat sok jó javaslatot fog kidolgozni, és ezek egy részét legalább meg is tudja valósítani a kormány. Ma már nem hiszem” – vallja be Bojár, és hozzáteszi: igaz hogy születtek jó ötletek, de miután előadták a pénzügyminiszternek… Leckét kaptak a hatalom működéséből…
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
