Különböző nemzetközi mérések rávilágítottak arra, hogy – akár a tanulói teljesítményeket, akár az igazságossági, méltányossági célokat vizsgáljuk – nagyon szerény eredményeket produkál a magyar közoktatás. Minden vizsgálat azt mutatta ki, hogy a magyar tanulók 20-40 százaléka nem vagy csak kevéssé rendelkezik a mindennapokban való eligazodáshoz szükséges legalapvetőbb képességekkel.
Ezeket a nem túl hízelgő eredményeket a magyar iskola annak ellenére produkálja, hogy más országokhoz képest relatíve több erőforrást használ fel. Így például tanári munkaerő-„felhasználásban” élenjárunk, ami ráadásul 2003 – az 50 százalékos pedagógus-béremelés életbe lépése – óta rendkívül drága lett. A kötetből az derül ki, hogy az eredmények és a hatékonyság elmaradása nem feltétlenül pénzkérdés, mert nem állunk rosszul relatíve a közoktatásra fordított forrásokkal. 2003-ban például a GDP magasabb százalékát költöttük közoktatásra, mint az OECD-országok, ezzel együtt a pedagógusok GDP-arányos fizetése viszont jóval alacsonyabb volt, mint a fejlett országokbeli kollégáiké.
