Nagyvilág

EP: Oroszország ellenségként viselkedik

Putyin, krím (Putyin, krím)
Putyin, krím (Putyin, krím)

Fegyverkeznek az oroszok. Erről is volt szó az Európai Parlament ülésén. Nem voltak kedvesek Moszkvával.

Oroszország nem partnerként, hanem ellenfélként viselkedik, gyengíteni akarja a Nyugatot, és arra törekszik, hogy elismertesse a saját érdekszféraigényét, mondta Tunne Kelam észt európai parlamenti (EP-) képviselő kedden Brüsszelben, az EP jobbközép irányzatú néppárti frakciója által szervezett meghallgatáson.

Kelam felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz katonai költségvetés eléri az ország GDP-jének 5 százalékát. Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának német elnöke a meghallgatáson – utalva az Ukrajnával szembeni orosz magatartásra – azt mondta, a nemzetközi jogsértéseket nem lehet elfogadni.

Oroszország szerinte agresszív stratégiát követ. Felhívta viszont a figyelmet az orosz gazdaság sebezhetőségére, arra, hogy Oroszországban nem hajtottak végre gazdasági szerkezet-átalakítást, az orosz gazdaság struktúrája ma nagyjából ugyanúgy néz ki, mint negyven évvel ezelőtt.

Jacek Sariusz-Wolski lengyel EP-képviselő, a néppárti EP-frakció külügyi munkacsoportjának a vezetője arról beszélt, hogy nyugaton eddig félreismerték Oroszországot, és “ruszofóbnak” bélyegezték azokat, akik az orosz veszélyt hangsúlyozták. Oroszország szerinte revansista hatalom maradt, a Nyugatnak viszont vissza kell térnie az értékalapú politizáláshoz. Oroszországgal szemben pedig “kemény, ugyanakkor realista” irányvonalat követelt.

Roland Freudenstein, az Európai Néppárt politikai elemző műhelyének, a Wilfried Martens Központnak az igazgatóhelyettese egyebek közt azt emelte ki, hogy az újonnan előállt helyzetben, azzal a háborúval kapcsolatban, ami Ukrajnában kialakult, Európán túl kell tekinteni, és a problémát globális szinten kell szemlélni.

Freudenstein szerint az ukrajnai konfliktus arról szól, hogy az országok szabadon megválaszthatják-e saját berendezkedésüket, valamint azt, hogy milyen szövetséghez csatlakozzanak. Ez a válság “szörnyű sokáig fog tartani, és nem fog visszatérni a szokványos üzletmenet”. Szerinte az oroszok nagy része úgy érzi, a Nyugat korábban megalázta őket, és bár a Nyugat ezzel nem ért egyet, ezzel az orosz hozzáállással számolni kell, és addig nem is várható alapvető változás, amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem távozik a Kremlből.

“Újra kell tanulnunk az elrettentés politikáját” – fogalmazott Roland Freudenstein, hangsúlyozva annak szükségességét, hogy a liberális demokráciák mind a hagyományos, mind az úgynevezett “hibrid”, mind pedig a nukleáris jellegű fenyegetéssel szemben határozottan fellépjenek.

James Scherr, a brit külügyi intézet, a Chatham House tekintélyes Oroszország-kutatója azt emelte ki hozzászólásában, hogy Oroszország a vele szomszédos országok korlátozott szuverenitásának elvéhez igyekszik visszatérni, és ezzel szembemegy a hidegháborút lezáró rendezési rendszer egészével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik