Belpolitikai sikerként könyvelte el a lengyel kormány, hogy a tagjelöltek közül a leghosszabb, 12 éves átmeneti időszakot harcolta ki a külföldiek termőföldvásárlása ügyében. A lengyelek június végéig még 4 fejezet lezárását tervezik a megmaradt 7-ből, hogy az év második felében elég idő maradjon a “kemény magra”, vagyis az uniós támogatások, illetve a tagsággal járó befizetések kérdésének megvitatására. Az ország eközben a rendszerváltás óta nem látott költségvetési deficittel küzd, ezenkívül az adósságtörlesztés és az igencsak lanyha gazdasági teljesítmény is behatárolja a tárgyalódelegáció mozgásterét.
DIPLOMÁCIAI OFFENZÍVA. “A diplomácia nem cilinder és nem frakk” – utalt nemrégiben a szejmben tartott beszédében Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter arra, milyen nagy feladat hárul a külképviseletekre a lengyel gazdaság és kultúra “népszerűsítésében” a csatlakozási tárgyalások utolsó szakaszában. A külügyi vezetés ebben az évben a nagyobb uniós fővárosokban indít “offenzívát”, igyekezve eloszlatni az országgal kapcsolatban kialakult sztereotip félelmeket, ezzel is elősegítve a tárgyalások mielőbbi lezárását. A jó imázsra most mindennél nagyobb szüksége van a legfontosabb tagjelöltnek számító Varsónak, hiszen a 22 fejezet ideiglenes lezárását követően hátramaradt 7 fejezet – közte a különösen érzékeny költségvetési és pénzügyi feltételek – tárgyalása még előttük áll.
A lengyelek tárgyalásait a múlt szeptemberi választásokat követően az mozdította előre, hogy a baloldali-parasztpárti kormány elődjénél kompromisszumkészebb politikát folytatott. Ez lehetővé tette, hogy a fél éve – a lezárt fejezetek számát tekintve – még a tagjelöltek között hátul kullogó Lengyelország gyorsan ledolgozza hátrányát, és ideiglenesen olyan, nehéznek számító kérdést is lezárjon, mint a külföldiek földvásárlása. “Megértem a félelmet, amelyet a külföldiek földvásárlásával kapcsolatban az emberek éreznek, és amelyet céltudatosan használnak fel az integráció ellenzői. Megnyugtató viszont, hogy a hazugságok ellenére az integrációt támogatók száma a falvak lakói között is nőtt” – utalt Leszek Miller lengyel miniszterelnök arra, milyen nehéz belpolitikai kérdést sikerült megoldaniuk.
A kormányfő azonban még mindig nem lélegezhet fel, hiszen a még hátralévő fejezetek lezárását súlyos nézeteltérések késleltethetik. A bel- és igazságügyi témakör lezárását például a keleti szomszédokkal szemben bevezetni kívánt vízum problémája nehezíti meg. A versenypolitikai fejezetet pedig azért nem tudja lezárni Varsó immár harmadik éve, mert nem sikerült az unióval megegyezésre jutni a külföldi befektetőknek kiemelt adókedvezményeket biztosító zónák, az úgynevezett “különleges gazdasági övezetek” sorsáról (Figyelő, 2002/17. szám).
KERETEK. A tárgyalások legérzékenyebb pontját Lengyelország számára is a finanszírozási kérdések jelentik. A bővítés pénzügyi kereteire vonatkozó, január végén közzétett bizottsági javaslat szerint az uniós költségvetésből az első három évben (2004 és 2006 között) a tagjelöltek összesen 40 milliárd euróra számíthatnának. Becslések szerint Lengyelországnak ennek mintegy fele jutna. A dokumentum sem a tagállamok, sem a jelöltek körében nem aratott sikert: az unió nettó befizetői, élükön Németországgal, túl bőkezűnek, a tagjelöltek pedig, Lengyelország “vezetésével”, túl szűkmarkúnak tartják a javaslatot.
Nemcsak a bevételi, de a kiadási oldal is vita tárgya lehet a tárgyalásokon, hiszen a jelöltektől elvárják, hogy a taggá válás után rögtön befizessék a teljes tagsági hozzájárulást a közös büdzsébe (Figyelő, 2002/17. szám). Varsó ez alól 5 évre átmeneti mentességet kíván kapni. A kérés nem precedens nélküli, hiszen az 1995-ös bővítéstől eltekintve – amikor három gazdag állammal egészült ki az unió – az újonnan belépőknek minden esetben megadták ezt a kedvezményt.
Az EU mindenesetre 800 millió euró éves összeget különít el az új tagok számára arra az esetre, ha azok a gyors befizetések – de csak fokozatos uniós kifizetések – következtében nettó befizetői pozícióba kerülnének. Varsót azonban ez nem nyugtatja meg, egyes számítások szerint a teljes összeg sem lenne elég a lengyelek uniós szaldójában mutatkozó esetleges hiány fedezésére.
Varsóban a bizottsági javaslat közvetlen agrártámogatásokra vonatkozó része is heves reakciókat váltott ki. (Ezen uniós kifizetés 10 év alatt a lehetséges szint 25 százalékáról 100 százalékra nőne.) A lengyel fél nem csak a versenyegyenlőség érdekében küzd foggal-körömmel ezért a támogatásért, hanem azért is, mert ez az egyetlen pénzforrás, amely nem igényel magas szintű ismereteket az uniós bürokrácia útvesztőiben, és ahol az új tagállam társfinanszírozása nem előfeltétel. Mind a strukturális alapok, mind a mezőgazdasági támogatás többi része ugyanis pályázat útján, megfelelő intézményrendszert feltételezve és legalább 20 százalékos társfinanszírozással érhető el.
Mindez Varsónak igen nehéz feladat lesz. Annak ellenére ugyanis, hogy két éve felgyorsították a jogharmonizációs folyamatot, még mindig több mint 60 jogszabály vár elfogadásra, ezek nélkül pedig nemcsak a tagságból fakadó kötelezettségeknek nem képesek majd eleget tenni, de a forrásokból sem tudnak kellő mértékben részesülni. Még ha az unió alacsonyabb szintű társfinanszírozást követel is meg a mostani tagjelöltektől, ez akkor is megközelítőleg 1,0-1,2 milliárd euró előteremtését igényelné lengyel részről (feltételezve, hogy 2004 és 2006 között 5,3-8,0 milliárd euró támogatást kap az ország). Ez nem kis összeg, figyelembe véve, hogy a lengyel kormány jelenleg a GDP 5 százalékát kitevő költségvetési hiányt próbálja meg leszorítani. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan nőnek az uniós felkészüléssel – például a megfelelő közigazgatási rendszer kiépítésével, a keleti határok megerősítésével vagy a környezetvédelmi előírások alkalmazásával – járó költségek.
KIS MOZGÁSTÉR. Problémát okoz az is, hogy az 1994-ben átütemezett adósságtörlesztés éppen az elkövetkező két évben tetőzik, jövő évtől ugyanis nemcsak a kamatokat, de az adósságot is fizetni kell majd. Ilyen feltételek mellett az uniós projektek társfinanszírozása csak az államkasszán kívülről lehetséges, adott esetben újabb hitelek felvételéből, ami tovább növelheti a már amúgy is tetemes büdzséhiányt.
Varsó mozgástere tehát kicsi, nem mehet el a végletekig a csatlakozás finanszírozásának feltételeiben. Másfelől a brüsszeli bizottság jelenleg érvényben lévő pénzügyi javaslata egyelőre elfogadhatatlan számára. Lengyel politikusok szerint ezek nemhogy kisegítenék az országot a kátyúból, de hatalmas erőfeszítést és óriási költségeket igényelnek.
Ráadásul a legnagyobb tagjelöltnél a csatlakozás ellenzői – amelyek már a parlamentben is szép számmal vannak képviseltetve – eddig is előszeretettel lovagoltak a belépéssel járó hátrányokon. S noha az unió népszerűsége az utóbbi időben jelentősen (egy napokban készült felmérés szerint 75 százalékra) emelkedett a lakosság körében, továbbra is kérdés, hogy a lengyel társadalom meddig bírja a terhelést, s az EU-pártiság kitart-e a csatlakozásról tartandó, feltehetően jövő évi népszavazásig.
Günther Verheugen bővítési biztos nemrégiben közzétett bővítési menetrendje szerint júniusban világossá válik, melyik tagállam közigazgatása felel meg a feltételeknek, októberben pedig az Európai Bizottság utolsó jelentésének elkészítését követően eldöntik, mely országok válhatnak 2004 januárjától a szervezet tagjává. A számos gond ellenére nehéz elképzelni, hogy Lengyelország lemaradjon erről a listáról.
