A Duna budapesti szakaszának befagyásához két tényező szükségeltetik. Az egyik a tartósan negatív léghőmérséklet, vagyis hogy a napi (negatív) átlaghőmérsékletek összege elérje a -150 Celsius-fokos értéket. Ez az úgynevezett negatív hőösszeg, és a napi átlaghőmérsékletek összeadásából áll össze.
Magyarul: ha tíz napig -15 fok, vagy 15 napig -10 fok a napi átlag, akkor lesz adott időszak hőösszege -150 fok. Esetünkben azonban csak addig lehet ezeket az értékeket összegezni, amíg azok negatívak – – magyarázza az FN24-nek Papanek László, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettese.
A szennyvíz „velünk van”
A másik előfeltétel, hogy a folyó főváros alatti szakaszán valahol megálljanak levonuló jégtáblák: ekkor épülhet fel elméletileg a jégtakaró, amely elérheti a budapesti mederszakaszt is. Erre pedig mindig komoly az esély, hiszen a főváros alatti Duna szakasz, egészen a horvátországi Vukovárig jégtorlódás szempontjából kifejezetten veszélyesnek számít. Budapesten egyébként utoljára 1985-ben állt meg a jég a Háros-sziget magasságában, de a menetközben bekövetkezett enyhülés miatt károkozás nélkül levonult.
Fotók: MTI / Illyés Tibor
A jégmegállásnak a mostani alacsony vízállás is kedvez, hiszen a kanyarulatok domború oldalán, ahol egyébként kisebb a vízsebesség és parti karéjjég is kialakulhat, a felülről érkező jégtáblák meg tudnak állni. A fagyás ellen hatnak ugyanakkor a folyamba vezetett tisztított szennyvíz, valamint a part menti erőművek által kivett hűtővíz, mivel ezek a folyóhoz képest magasabb hőmérsékletűek, és „melegítik” a vizet.
Király a jégen
Ha már említettük, érdemes tisztázni, mit is jelent az alacsony vízállás. Budapesten a Vígadó téren működik egy vízmérce, amelynek beosztása nem a víz valós mélységét mutatja, hanem a szakembereknek jelent viszonyítási értéket. A mérce nullpontjától negatív irányban is eltérhet a vízszint, a folyó akkor sem száradt még ki. Ha tehát azt halljuk például, hogy a Duna Budapestnél 100 centiméteres, senki ne próbáljon meg átgázolni rajta, mert hirtelen akár több méter mély vízben találhatja magát.
Papanek László egy sokak által a városi legendák körébe utalt történelmi tényt is megerősített az FN24-nek. Többen vélik úgy, hogy a Duna nem fagyhat, nem fagyhatott be „oly mértékben”, hogy a jég megtartsa a Hunyadi Mátyást királlyá választó tömeg súlyát. Számukra rossz hír: ha 1458 telén akár nem is, de az elmúlt évszázadokban minden további nélkül megtörténhetett. Főleg akkor, amikor amúgy is egy hűvösebb periódus köszöntött Európára, és nem „melegítette” a folyót erőművek hűtővize és a mai mennyiségű szennyvíz.
Jégkásából jégtáblák
Visszatérve jelen korunkba, érdemes azzal is tisztában lenni, miként fagyhat be egy mozgásban lévő víztömeg. Az erős lehűlés következtében a folyóvíz felszínén (is) jégtűk, jégkristályok keletkeznek, amelyek az áramlások következtében a fenékre keverednek, és a lebegtetett hordalékszemcsékhez tapadnak. Így alakul ki a fenékjégnek nevezett lágy, pelyhes kása formájú tömeg, ahol a jégrészecskék között meg nem fagyott vízrészecskék vannak.
A fenékjég a vízénél könnyebb sűrűsége miatt a felszínre bukkan, ahol a hideg levegővel érintkezve erősen lehűl, és megfagyasztja maga körül a vizet. Az alulról fel–fel bukkanó jégcsomók jégtáblákat alakítanak ki, ezek gyarapodva, szaporodva végül az egész felszínt beborítják.
Ha a jégtáblák színre lépnek, már jégzajlásról beszélünk, aminek két fajtáját különböztetik meg a szakemberek. Elsődleges jégzajlásnál a folyók felszínén szélükkel összefagyott kásajégből, hártyajégből, vízben úszó hóból és parti jégdarabokból álló jégtáblák jelennek meg. Ha a teljes vízfelület maximum 25 százalékát borítja jég, akkor ritka, 50 százalékig közepes, ezen felül pedig sűrű jégzajlással állunk szemben.
A probléma, akkor jelentkezik, ha a levonuló jég, egy számára alkalmas helyen, például egy kisebb sebességgel jellemezhető kanyarulatban megáll. Ilyenkor a felülről érkező jégtáblák nem tudnak levonulni és hozzáfagynak a már álló jégtakaróhoz.
A legrosszabb esetben
Ennél lényegesen nagyobb veszélyt rejt a másodlagos jégzajlás. Ez akkor jelentkezik, ha a folyómedret borító jégtakaró olvadás, vagy árhullám miatt felszakad. Utóbbi esetben a megnövekedő vízhozam a felülről jégfelszínnel zárt mederben nyomásnövekedést okoz, és ez vezet a jégtakaró felszakadásához, majd megindulásához. Ilyenkor rendkívül rövid idő alatt óriási tömegű és kiterjedésű jég indul meg a folyón, és a jégmegállás veszélye is hatványozottan jelentkezik.
Ha pedig a folyó útját „elzárja” a jég, a felülről érkező vízhozam nem tud lefolyni és igen rövid idő alatt jelentős vízszintnövekedés és jeges árvízveszély áll elő a torlasz feletti folyószakaszon. A jeges ár következményei beláthatatlanok, ezért a vízügy munkatársainak mindent el kell követniük, hogy bármely folyószakaszon állójég alakuljon ki – mondja Papanek László. Először is jégtörő hajókkal igyekeznek a jeget mozgásban tartani: folyásirányból nézve alulról felfelé törik a jeget, hogy a lehasított táblák szabadon tudjanak lefelé vonulni.
Ha ez már nem vezet eredményre, drasztikusabb beavatkozásra, a jégtorlaszok robbantására van szükség – a Dunán utoljára 1964-ben robbantottak jeget. Megeshet, hogy jégtorlasz szerkezete miatt a szakemberek nem tudnak rámenni, nem tudják elhelyezni a robbanóanyagot. Ilyenkor – utoljára 1956-ban – repülőgépekről szabályosan lebombázzák a jeget. Ez a módszer azonban még annyira sem hatékony, mint a robbantás, manapság nem is kerül szóba.
