Az ugye alaptézis, hogy van a világon egy csoport, akik nélkül bizonyára minden másképp alakulna, akik előre lefektetett tervek alapján szeretnék átvenni felettünk az irányítást, vagy már éppen át is vették, csak nem úgy és nem annyira, ezért még van esély szembeszállni. Hasonló gondolatok hatják át Raffay Ernő történész legújabb Harcoló szabadkőművesség – Küzdelem a katolikus egyház ellen című kötetét is, melyben a balkáni háborúkönjelölt fegyverkereskedője, a magyar határrevízió harcos apostola a szabadkőművesség nemzetre rontó és keresztényellenes természetét boncolgatja tárgyilagosan és levéltári forrásokra támaszkodva. És nem is mindegyikük volt zsidó.
Papcsák végül csak nevet adott, arcot nem
Bár Raffay tanár úr előadásai önmagukban is tanulságosak, nyálelválasztásunk igazán akkor indult be, amikor az eseményt reklámozó virtuális szóróanyagon megláttuk Papcsák Ferenc ex-elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, jelenkori zuglói polgármester nevét is. Mert az, hogy egy volt politikai államtitkár történész a szabadkőműves nemzetrontó, kereszténység felszámoló láthatatlan hadosztályokról ír könyvet, még rendben volna (ugye?), de az már mégiscsak megbirizgálja az ember képzeletét, hogy mit is kell kezdenie ezzel egy nem is oly’ régen még viszonylag magas kormányzati pozíciót betöltő kormánypárti politikusnak.
Erre azonban sajnos nem derült fény, Papcsák Ferenc ugyanis az éjszakába nyúló költségvetési vita gyönyöreire cserélte a Raffay tanár úr szabadkőművelési alapvetéseit. Bár tulajdonképpen ez lett volna a cikk apropója is, de hiába futottunk lukra, ha már ott voltunk, beszámolunk. Papcsák Ferenc helyett ugyan érkezett egy alpolgármester könyvméltatni, de mivel ő a könyvet nem igazán ismerte, mi meg őt, így talán menjünk is tovább.
Marxista konjunktúra
Raffay Ernő a könyv bemutatóját tárgyilagosan azzal kezdte, hogy a mai tudományos életben részt vállaló történészeket felosztotta marxista-leninista, liberális és konzervatív szereplőkre. Az elsőket ugye nem kell magyarázni, a liberálisok meg azok a marxista-leninisták, akik 1990 tavaszán arra ébredtek, hogy ők liberálisok, a konzervatívok viszont csak konzervatívok, akik egyébként is olyan kevesen vannak jelen az egyetemi életben, hogy a mérési hibahatárt is alulról lökdösik – Raffay szerint. Hozzátette, az első két csoportból kikerülők karmai között vergődő Magyar Tudományos Akadémiát is elérhetnék „a mostani nagy változások” és talán nem ártana ezzel kapcsolatban írni az elnök úrnak.
A Dunánál
A történész láthatóan számtalan, a témában elérhető és elérhetetlen forrást áttanulmányozott, a könyv elkészítéséhez, a szabadkőműves páholyok jegyzőkönyveitől kezdve azok taglistáin keresztül egészen egyes páholytagok önéletrajzáig, legalábbis többször idézett ezekből. Így derült ki például, hogy az „istentelen Ady Endre, aki egyébként gyönyörű istenes verseket írt” a hírhedten keresztényellenes Martinovics-páholy tagja volt a tízes években. Raffay miután leistentelenezte Ady Endrét, tett még egy kísérletet A Dunánál című József Attila vers zárósorának felidézésére, de ez egy „mikor fogunk már mi összefogni magyarok és nem magyarok” summázásban kifulladt („s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – a szerk.). Hozzátette, hogy ez a világon a legnagyobb ostobaság, hiszen a szomszédos országok épp a vérünket akarták ebben az időszakban (tegyük hozzá, hogy az 1936-os keltezésű vers idején azért már egészen más nemzetközi légkör vette körül Magyarországot, mint Trianon idején).
Bár a zsidóság egészét Raffay egyszer sem nevezte meg felelősként a szabadkőműves mozgalmak tevékenységéért, de azért kiemelte, hogy ezeknek a páholyoknak a tízes évek elején már 70 százaléka izraelita volt és egy-két eleresztett galíciánerezés is belefért. A kiegyensúlyozottság kedvéért hozzátette, hogy ezeknek a tagoknak a túlnyomórésze nem hívő izraelita volt, mindössze ehhez a kisebbséghez tartozó ateista. A könyvet lapozgatva mégis szemet szúr, hogy szinte minden második fejezet címében szerepel a zsidóság.
A magyar szabadkőművesség lényege Raffay előadása szerint nem is a történelmi Magyarország feldarabolása volt (még ha ezt végül az ő számlájukra is írta), hanem a hatalomátvétel és egy szabadkőműves parlament létrehozása szabadkőműves kormánnyal és egy szófogadó, ateista néptömeggel. Ennek eléréséhez, át kell venniük az irányítást a döntéshozatal, az oktatás és a kultúra felett is, államosítani kell az iskolákat és eltörölni a hittan oktatást. Nem kérdés, hogy az iskolák és az oktatás feletti befolyás ebben a korszakban különösen fontos volt a mindenkori hatalom számára. Raffay azonban egyes páholyok tevékenysége, vagy „tervei” alapján az egész szabadkőműves mozgalmat azonos platformon kezelte előadásában. Vázolta továbbá, hogy a francia és a német szabadkőművességgel ellentétben, amely támogatta hazája célkitűzéseit, a magyar szabadkőművesség saját nemzetére, illetve saját országára ront rá.
Kevés a kőműves munka
Kiderült ugyanakkor, hogy mindezen világuralmista tervek mellett a szabadkőműveseknek jutott még ideje az Országos Mentőszolgálat elődjének létrehozására, kórházak alapítására és leányanyák megsegítésére szolgáló alapítvány működtetésére is. Ezeket az eredményeket a történész is méltatta, bár rögtön hozzátette, hogy a leányanyák puszta léte is a féktelen liberalizmust igazoló tényanyag.
A szabadkőművesek történelmének és jelenének témája kétségtelenül mostohagyermeke a történelemkutatásnak és ritkán jut el olyan szakaszba, hogy egy tényleg összeszedett, tényanyagra támaszkodó tudományos munka készüljön belőle. Még szomorúbb, ha ez úgy történik meg, hogy mondanivalója semmivel sem több (kevesebb) bármelyik szélsőjobboldali (vagy szélsőbaloldali) összeesküvés-elméleten alapuló féligazságokkal operáló leleplező műnél.
