Az uniós RRF-pénzek folyósításáért cserébe a kormány többek között vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre 2025 március végéig, de nemigen látni, hogy történne valami ez ügyben. A Pénzügyminisztérium leszögezte, a magyar nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, Farkas András nyugdíjszakértő szerint viszont elkerülhetetlen a nyugdíjreform.
Születés, halálozás, kormegoszlás, migráció
Farkas András kifejtette, a kiindulópont egy tudományos megállapítás, miszerint a népesség nagysága és kormegoszlása a mortalitás (halálozási arányszám), a fertilitás (termékenységi arányszám) és a migráció (népességvándorlás) alakulásának függvénye. Ezeket a tényezőket vizsgálva pedig a következők a tények.
- A mortalitás történelmi léptékben bámulatosan javul.
Ezer éve egy csecsemő 25 életévre számíthatott, száz éve 46-ra, ma egy fiú csecsemő Magyarországon 71 évre, egy lány 77 évre, és az előrejelzések szerint a későbbi nemzedékek elérhetik a 90–100 éves átlagos várható élettartamot is (a pandémiás és háborús kockázatokat leszámítva).
- Az élet hosszának örvendetes növekedése a termékenység zuhanásával párosul.
Míg dédszüleink nemzedékében nem volt ritka a családonként 10–12, nagyszüleink korában pedig a 6–8 gyermek, addig ma már a 2 gyermek sem általános. Magyarországon 100 termékeny korú nőnek – a kormányzati termékenységnövelő erőfeszítések dacára – mindössze 153 gyermeke van a legfrissebb statisztikák szerint.
- A mortalitás és a fertilitás csökkenése együttesen a népesség nagyon gyors öregedéséhez vezet.
Magyarországon a 65 évesnél idősebb lakosság arányát érdemes vizsgálni – jelenleg minden ötödik (20,8 százalék), 2030-ban közel minden negyedik, 2050 után pedig lassan minden harmadik magyar 65 évesnél idősebb lesz.
- A migráció javíthatna a helyzeten.
Elvileg a bevándorló fiatal tömegek sokat segíthetnek abban, hogy a befogadó államok nagy társadalmi elosztó rendszereinek működőképessége fenntartható maradjon. De közben a jellemzően egyébként is szegény kibocsátó államokat súlyos helyzetbe hozhatja fiataljaik kiáramlása. A téma ezért politikailag rendkívül kényes, nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon.
Abban biztosak lehetünk, hogy az elöregedő fejlett társadalmak egy idő után kényszerűen másként értékelik majd a migrációt, mint ma
– jegyezte meg a nyugdíjszakértő.
- Az európai versenyképesség növekedésének egyre súlyosabb akadályává válhat a demográfiai öregedés megállíthatatlan folyamata.
Ennek oka egyrészt az, hogy évről-évre a nemzetgazdaság által előállított jövedelem egyre nagyobb hányadát kell a nyugdíjrendszer, az egészségügyi és a szociális ellátórendszerek fenntartására fordítani. Másrészt, hogy egyre zsugorodik az európai munkaerőpiacon hadrafogható fiatal munkaerő létszáma.
- Kiapad a demográfiai osztalék.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a baby boomer évjáratok (globálisan az 1946 és 1965 között születettek, ezen belül Magyarországon különösen a Ratkó-korszakban, azaz 1952-1956 között világra jöttek) öregedésével a fejlett társadalmakban véget ért a demográfiai osztalék kifizetésének aranykora. Demográfiai osztalék akkor alakul ki, ha az adott társadalomban egyszerre nagymértékben nő a munkaképes korú népesség, és nagymértékben csökken a termékenység – ennek eredményeként a munkavállalók aránya megemelkedik az eltartottakkal (nyugdíjasokkal és gyermekekkel) szemben.
- Az idősek számának gyors növekedése következtében a nyugdíjkassza költségvetési igénye a jövőben jelentősen nőni fog.
Farkas András szerint nem véletlen, hogy sok európai kormányzat a nyugdíjkorhatárok folyamatos emelésével és kifinomult automatikus nyugdíjkorrekciós mechanizmusok bevezetésével próbálja ellensúlyozni az évről-évre komolyabb nyugdíjrendszer-fenntarthatósági veszélyeket.
Fentiek miatt lehet szükséges a nyugdíjreformra. Úgy véli, az egyre nyilvánvalóbb, hogy másfél évtizeden belül félmillióval kevesebb – munkaerőpiacra beérő – gyerekkel és több mint félmilliónyi tartós külföldi munkára szegődő, vagy kertelés nélkül kivándorló fiatal magyarral, azaz
Nyugdíjreform pro és kontra
Farkas András csokorba is szedte nyugdíjreform-javaslatait, kockázat és nehézség szerint besorolva ezeket. A nyugdíjszakértő szerint négy könnyű és kockázatmentes intézkedés lehet.
- A jövőbeni nyugdíjkorhatárt a 65 éves korban várható további élettartamhoz kötni.
Korábban a témában azt nyilatkozta, hogy a nyugdíjkorhatárt „nem lehet az egekbe kitolni”, hiszen az erősen függ a várható élettartamtól, és méltánytalan lenne olyan magasra emelni, hogy a nyugdíjas éveknek ne legyen értelme.
- A nyugdíjskála kiegyenesítése.
Jelenleg a nyugdíjskála nem egyenletes eloszlású, például 20 év szolgálati időnél 53 százalék a nyugdíjszorzó (ami azt jelenti, hogy a nettó életpálya-átlagkereset 53 százaléka lesz a kezdőnyugdíj), viszont 40 évnél nem ennek a duplája, hanem csak 80 százalék (vagyis a nettó életpálya-átlagkereset 80 százaléka lesz a nyugdíj 40 év szolgálati idő után). 25 év szolgálati időig évente 2 százalékponttal nő a szorzó, utána 36 évig csak évente 1 százalékponttal, aztán 40 évig évi 1,5 százalékponttal, utána megint 2–2 százalék a plusz évente. A skála rángatózása Farkas András szerint fölöslegesen bonyolítja a nyugdíj összegének kiszámítását. A megoldás kézenfekvő, minden szolgálati év azonos, 2 százalékos súlyt kapjon (ahogyan a modern nyugdíjrendszereknél van). És mivel a magyar teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati idő kell, így a nyugdíjskála 20 évhez 40 százalékot társíthatna, utána pedig évente minden évhez plusz 2 százalékpontot rendelhetne, egészen az 50 évnél elérhető maximális 100 százalékig.
- A foglalkoztatói nyugdíjpillér megteremtése felé tett első lépésként az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatásának szochó-mentesítése.
Jelenleg ha a munkáltató befizet a dolgozó önkéntes nyugdíjpénztári számlájára (munkáltatói támogatás), akkor az egyes meghatározott juttatásnak számít, ami után (1,13-mal szorzott adóalapra) az szja mellett a 13 százalék szochót is meg kell fizetni.
- Az önkéntes nyugdíj-előtakarékosság eszközeit támogató adójóváírás összegének karbantartása.
A nyugdíjmegtakarítások után (is) érvényesíthető szja-jóváírást 2014-ben vezették be. A jóváírás a megtakarítást gyarapítja. Maximális összegét (évi 280 ezer forint) kilenc éve nem indexálták, sem az inflációval, sem a keresetnövekedéssel.
A nyugdíjszakértő meglátása alapján könnyű, de közepes kockázattal járó intézkedés lehet a járulékplafon visszavezetése, amit 2013-tól törölték el és a kormány akkor 51 milliárd forint többletbevételt várt ettől. Emellett a degresszió újraszabályozását említette. Az eredeti tervekkel ellentétben ugyanis 2012-ben a degressziót nem vezették ki, ráadásul paraméterei azóta is változatlanok. A degresszió azt jelenti, hogy a havi 372–421 ezer forint közti nyugdíjalapból csak 90 százalék, a 421 ezer forint feletti részből pedig mindössze 80 százalék számít bele az induló nyugdíjba. Csakhogy 2012-ben még jóval alacsonyabbak voltak a bérek, ma viszont a degressziós sávok már súrolják az átlagkereseteket, ezért kellene a degressziós értékhatárt emelni, vagy átalakítani a degressziót.
Farkas András közepes kockázattal járó intézkedésnek tartja a nők kedvezményes nyugdíjfeltételeinek szigorítását, azaz hogy a nyugdíjra jogosító időt fokozatos emeljék 43 évre.
Simonovits András nyugdíjszakértő is egyetértett ezzel, mert szerinte ha 2012-ben (a nők 40 bevezetésekor) a 62 éves általános nyugdíjkorhatárhoz 40 éves minimális jogviszony tartozott, akkor 2022 óta (amikortól 65 év lett a nyugdíjkorhatár) már 42–43 év kellene hogy legyen a nők40-nél a jogosító idő. Ez azonban kevés szerinte, a már említett méltányosság miatt a rendszert ki kellene egészíteni egy fokozatosan szigorodó málusszal is.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nőtagozatának elnöke, Hercegh Mária nem ért egyet azzal, hogy a nők40-nél emeljék a jogosító időt, mert szerinte kell hogy legyen menekülőút azoknak a nőknek, akik valamiért nem tudnak munkát vállalni, például mert ápolták családtagjaikat. Farkas András szerint a 2026-os országgyűlési választások előtt nem valószínű, hogy lesz nők43.
Könnyű, de fokozottan kockázatos intézkedésként két reformjavaslatot nevesített Farkas András.
- A 13. havi nyugdíj összegének korlátozását vagy egységesítését.
Simonovits András véleménye szerint ha a 13. havi nyugdíj minden nyugdíjas számára azonos lenne (mint Lengyelországban), akkor ez valamennyire csökkentené az egyenlőtlenségeket. Ha pedig korlátozva lenne, például az átlag szintjén (vagy degresszívé lenne téve, mint Szlovákiában), akkor ez jelentősen csökkentené a költségvetés terheit, és forrást biztosíthatna észszerű reformokhoz.
- A nyugdíjplafon bevezetése, illetve visszavezetése.
A nyugdíjplafont a járulékplafonnal együtt töröltek el. Azóta jelentek meg a milliós nyugdíjak.
Következnek az egyre kényesebb témák, így a közepesen nehéznek és közepesen kockázatosnak aposztrofált javaslatok.
- A nyugdíjba vonulási feltételek rugalmasabbá tétele, vagyis a korhatár előtti nyugdíjazás korszerű rendszerének megteremtése.
A kormány 2011-ben törölte el a korhatár előtti nyugdíjakat. A legtöbb fejlett országban az általános korhatár elérése előtt is nyugdíjba lehet vonulni, de ennek ára van, (kvázi büntetést kell fizetni) – írta ezzel kapcsolatban Simonovits András.
- A nyugdíjemelés átalakítása (vegyes indexálás, valorizációs és szolidaritási korrekció), ezzel együtt a nyugdíjmegállapítás valorizációs eljárásból eredő méltánytalanságainak elhárítása.
Jelenleg inflációkövető nyugdíjemelés van, és számos olyan év volt, amikor a béremelés jelentősen felülmúlta az inflációt. Így a már korábban megállapított nyugdíjak fokozatosan leszakadtak az újonnan megállapított nyugdíjaktól, amelyeknél a béremelések mértékével szorozzák fel (valorizálják) a korábbi kereseteket a mostani szintre, és ez alapján állapítják meg a kezdő nyugdíjat. A vegyes indexálás azt jelenti, hogy a nyugdíjemelésnél az inflációt, és a béremelést is figyelembe veszik.
- A gyermekvállalás valamiféle elismerése a nyugdíjnál.
Ezt Farkas András például úgy tudná elképzelni, hogy a gyermeknevelés időtartama alatt a dolgozó szülő által szerzett nyugdíjjogosultság megosztható legyen az otthon maradó szülővel.
Közepesen nehéz, de kockázatos lépésnek gondolja Farkas András a következő kettőt.
- A nyugdíjak felbruttósítása.
2016-ban majdnem meglépte a magyar állam. Véleménye szerint a bruttósítással egyszerűbb lenne a nyugdíj kiszámítása, és a nyugdíjasok is a jelenleginél jobban járhatnának, ha a bruttó nyugdíjból valamilyen kedvező kulccsal adóznának.
- A foglalkoztatói nyugdíjpillér általános bevezetése.
Ekkor a munkáltató is valamilyen formában kötelezően hozzájárul az alkalmazottja nyugdíj-előtakarékosságához. A kockázatot az jelenti Farkas András szerint, hogy összekeverhető a foglalkoztatói pillér a kormányzat által kihalásra ítélt magánnyugdíjpénztári rendszerrel.
És el is érkeztünk a leghúzósabb témákig, a Farkas András által nehéznek és kifejezetten kockázatosnak ítélt javaslatokig.
- A nyugdíjvárományok méltánytalanságainak enyhítése.
A méltánytalanság részben az adórendszer következménye, gondoljunk csak a katára, vagy más kedvezményes adózási formákra, és hogy milyen kevés nyugdíjra számíthatnak azok, akik érintettek.
- A nyugdíjrendszerbe építendő automatikus kiegyenlítő mechanizmusok tervezése.
Ezek olyan előre meghatározott szabályok, amelyek automatikusan – külső politikai, jogalkotói beavatkozás nélkül – változtatnak a nyugdíj-megállapítási vagy karbantartási feltételeken, ha a kiválasztott indikátorok értéke (például infláció, várható élettartam, nyugdíjkassza helyzete) változik. Így biztosíthatnák a fenntarthatóságot és a méltányosságot. A lépés azért lehet kockázatos, mert ez az állami beavatkozás lehetőségeinek szűkítését jelenti.
- Az ígért egyéni nyugdíjszámlák bevezetése.
Ennek feltétele, hogy egyszerűsítsék a nyugdíjjogosultság-szerzés jelenlegi agyonbonyolított rendszerét.
- De ha merünk nagyot álmodni, gondolkodhatunk az állampolgári alapnyugdíj és foglalkoztatói nyugdíjpillér kombójára épülő hibrid rendszerben is, vagy németországi mintára a magyar nyugdíjpontrendszer bevezetésén.
