Gazdaság

Aki katás maradt, nem tudja már feljebb tornázni az állami nyugdíjalapját

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A régi kata szabályai 2022. augusztus végéig voltak érvényben, és a főállású katásoknak 50 ezer forint tételes kataadót írtak elő, de aki magasabb ellátási alapot szeretett volna (ami alapján a nyugdíjat is számolják), az 2014-től fizethetett havi 75 ezer forint adót is. Az 50 ezer forint adó mellett havi 108 ezer forint volt az ellátási alap 2022-ben (miközben 200 ezer forint volt a minimálbér), míg a magasabb, 75 ezer forintos adó mellett 179 ezer forint volt a biztosítási alap (ami tehát szintén alacsonyabb volt már, mint a minimálbér). És lehetett még mellékállásban is katázni, havi 25 ezer forint adó megfizetése mellett, ami nem jelentett ellátási alapot.

2022. szeptembere óta már nincs mellékállású katázás, csak katázás (főállású jelző nélkül). A kisadózó e jogállásának időtartama alatt szintén biztosítottnak minősül, és az 50 ezer forint tételes adó megfizetésével valamennyi társadalombiztosítási ellátásra jogosultságot szerez.

Az Adó.hu olvasója arra volt kíváncsi, katásként fizethet-e most is magasabb adót, hogy magasabb legyen a nyugdíjalapja. A szakportál cikkéből kiderül, hogy 2022. szeptember 1-jétől magasabb összegű tételes adó fizetésére, és ezzel magasabb összegű ellátási alap szerzésére nincs mód. Az ellátási alap 2023-ban is maradt 108 ezer forint (miközben a minimálbér már 232 ezer forintra emelkedett).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik