A múlt hét közepén a semmiből érkezett a hír: egy április 18-án közzétett jogszabálytervezet elfogadása esetén az építési hatósági eljárásokat nyilvántartó online rendszer, az ÉTDR tájékoztatási felülete megszűnik, így az előző évek építési ügyeinek nyilvános anyagai mellett a jövőben tervezett beruházások részletei sem lesznek láthatók.
A változás ötlete első hallásra talán nem tűnik súlyosnak, pedig nagyon is az, hiszen az ÉTDR az elmúlt években számos projektnél volt létfontosságú: sokszor
ismerhették meg a részleteket, sőt, olykor akár bele is szólhattak annak alakításába.
A rendszer a magyarországi települések, illetve a budapesti kerületek első embereinek is sokat segített: az építési jogok lényegi részének a kormányhivatalokhoz való áthelyezése után
a saját házuk táján várható változásokról, majd kezdhették meg a sokszor szélmalomharccá vált ellenállást.
Az ÉTDR mindezek mellett a sajtó, így főleg az oknyomozó újságírók egyik fő információforrása is, hiszen a szövevényes ingatlanügyekre, a kormányközeli beruházók legújabb lépéseire, valamint az épített örökség pusztításának legfrissebb fejezeteire is hosszú évek óta ezek segítségével tudunk rávilágítani – jó példája ennek az Ismeretlen Budapest-sorozatunk, vagy a pesti belváros már hagyományossá vált ingatlaneladási gyakorlatának köszönhetően gazdát váltó Gerlóczy utcai csonk jövőjéről szóló írásunk, vagy épp a Magyar Rádió egykori épületegyüttesének lehetséges jövőjét érintő hosszú cikksorozatunk is.
A törvényjavaslat tehát a magánszemélyek, a polgármesteri hivatalok, illetve a sajtó rálátását is
így az építtetők, valamint az építészek úgy szelnék át az építkezés vagy épp a bontás megkezdéséig tartó rögös utat, mint kés a vajat, hiszen ellenvéleményre, illetve piros lámpára legfeljebb az érintett kormányhivatalnak a projektterületet személyesen számos esetben behatóan nem is ismerő döntnökeitől vagy az Országos Építészeti Tervtanács nemrég lecserélődött tagjaitól számíthatnak.
A felmerült ötletet még veszélyesebbé teszi, hogy a tervezet
Kulcsfontosságú rendszer válna láthatatlanná
De pontosan hogyan segített az elmúlt években az ÉTDR a fentebb említett három csoportnak, illetve mi változna, ha hirtelen bezárulnának a kapuk?
A lakók és az adott települést vagy kerületet irányító politikusok, illetve főépítészi irodák számára a hátrány behozhatatlan, hiszen sok esetben egy – sem regisztrációt, sem különösebb hozzáértést nem igénylő – egyszerű keresés világított rá arra, ha egy épületre bontási engedélyt kértek, vagy épp a tulajdonosok nekifutottak az utódot érintő építési engedélyezésnek.
Az ÉTDR-ben csak a település nevét (jelen esetben például Budapest VIII. kerületéét) kell megadni ahhoz, hogy máris egymás alatt sorakozzanak a legfrissebb folyamatok, a találati listát pedig akár utcára vagy helyrajzi számra is lehet szűkíteni:
Innen már csak egyetlen lépés, hogy kiválasszuk a folyamatok egyikét – lenti példánkban a józsefvárosi Reguly Antal utca 3. alatt tervezett új társasházat, hogy egyetlen kattintás után felbukkanjanak az anonimizált (az építtető, illetve az építésziroda nevét nem mutató) tervlapok, amik közt rendre találunk helyszínrajzot, homlokzati rajzokat, illetve egy-két látványtervet:
Ha az adott projekt már rendelkezik engedéllyel – ez tizenöt nappal a csomag leadása után nem lenne példa nélküli –, akkor értelemszerűen nem csak az eljárás indulásának dátumát, de az engedély kiadásának napját is megtudhatnánk. Ez a most vizsgált ház esetében egyelőre még nem történt meg, azt azonban máris láthatják a szakemberek, hogy milyen utódra lehet számítani:
A várható végeredménnyel a vizsgált esethez feltöltött mellékleteket végignézve nincs is semmi probléma, de amennyiben ez nem így lenne, akkor az önkormányzatok, illetve a lakók azonnal megkezdhetik a saját harcukat a tervek finomításáért vagy épp megakadályozásáért.
Ez történt például a Rádió egykori tömbje esetében is: a kerület minden lehetséges jogi és politikai lehetőséget megvizsgálva lépett akcióba (többek közt helyi védelem alá helyezte az épületeket, majd változtatási tilalmat hozott, de mostanra mindkettőt félresöpörték), a projektterület szomszédságában élők pedig az egyetlen lehetséges utat – a kerülethez hasonlóan az ügyfélként való bejelentkezést – választották annak érdekében, hogy további részleteket ismerjenek meg.
Ez a lehetőség minden engedélyköteles munka esetén a környékbeliek előtt áll, ügyféljoguk megadásáról vagy épp megtagadásáról azonban a kormányhivatal minden egyes esetben maga dönt. Esélye itt leginkább a munkákkal szomszédos épületekben élőknek van, de nagyobb munkák esetében az is megtörténhet, hogy a néhány házzal arrébb vagy épp az utca másik oldalán lakók is pozitív elbírálás alá esnek. Ennek köszönhetően vált lehetségessé például az, hogy az elmúlt hónapokban mind a bontási, mind az építési engedélyezési dokumentumokba betekintést nyerhettünk, sőt, az is, hogy az ügyféljoggal bíró személyek egyikének meghatalmazásával a 2023. novemberi, illetve az idén februári, nem sajtónyilvános hatósági bejárásokon is részt vehettünk.
Ez a jogállás nem jelenti persze automatikusan a problémák megoldását vagy épp a történésekre való effektív ráhatást, hiszen a példaként hozott gigaprojektben a kormány, az önkormányzat, illetve a civilek közti tárgyalások legutóbbi információink szerint semmiféle kézzelfogható, pozitív eredményt nem hoztak, a Kúria az önkormányzat helyett nemrég a Fővárosi Kormányhivatalnak adott igazat, Lázár János miniszter pedig foggal-körömmel ragaszkodik az új kampusz létrehozásához.
Ügyféljogot persze a bontások első látható jelének észrevétele után is lehet kérni, ez azonban sokszor már túl kései ahhoz, hogy a legkisebb esély legyen a dolgok kedvezőbb irányba fordítására. A helyzetet még tovább bonyolítaná, ha a kivitelezők a bontásokat kizárólag csak az építési engedély megszerzése után kezdenék meg.
Az ÉTDR láthatatlanná válásával járó hatások természetesen a sajtót is súlyosan érintenék, hiszen jelen cikk szerzőjének, illetve számos másik lap munkatársának már-már mindennapi elfoglaltságává vált, hogy legalább a fővárosban, illetve a nagyobb településeken induló folyamatokat szemmel tartsa, ez pedig így kivitelezhetetlenné válik. A tervezet elfogadásával nem szereznénk például tudomást a Gerlóczy utcában a II. világháború után visszabontott bérház várható utódjának terveihez, a Városligeti fasor helyi védett villáját zárójelbe rakó, drabális bővítéshez, vagy épp a miniszterelnöki vő, Tiborcz István a Svábhegy képét teljesen átíró álomhoz hasonló projektekről, amikkel rendszerint felhívjuk a figyelmet a városkép sérülésére, az épített örökség pusztulására, a kormányközeli befektetők legújabb lépéseire vagy a háttérben sokszor tapasztalható furcsa összefonódásokra.
Az ÉTDR az ilyen cikkek megszületésének legfontosabb elemét adja:
Ezt követően az adott ingatlan tulajdoni lapját vizsgáljuk meg – rámutatva az esetleges tulajdonosváltásokra vagy az aktuális gazdára –, azután pedig a céginformációs rendszerben tárjuk fel a magánszemélyek vagy a cégek összefonódásait.
Ha a tervezet rövidesen kormányrendeletté válik, akkor tehát nemcsak a szomszédok, de a kormánypárti, illetve ellenzéki vezetők, sőt, a sajtó kezében is jóval kevesebb eszköz marad arra, hogy rávilágítsanak a problémákra, ez pedig akár már rövid távon is az értékek még nagyobb tempóban való pusztulásával, illetve más kellemetlen hatásokkal járhat.
Az ötlettel kapcsolatban a Magyar Építész Kamara is véleményt nyilvánított: április 24-én arról írtak, hogy
Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért most, kevesebb mint két hónappal az önkormányzati, illetve alig két évvel a 2026-os országgyűlési választások előtt került elő az ötlet? A választ természetesen nem tudhatjuk, de nem állhatunk azonban túl messze az igazságtól, ha úgy gondoljuk, hogy az elmúlt egy-két évben egyre több civil szervezet, önkormányzat vagy épp sajtómunkatárs aktivizálta magát a kormányzati, illetve kormányközeli beruházások miatt, hogy
Ezek a hirtelen reakciók persze részben elkerülhetetlenek lennének, ehhez azonban szükség lenne arra, hogy az állam, az építtetők és persze az építészek is nyitottan kommunikáljanak, információkat cseréljenek, készek legyenek a mindkét fél számára kielégítő eredményt hozó tárgyalásokra, a feltett kérdéseknek pedig legalább egy részére érkezzenek válaszok. Ezt pedig 2024 Magyarországán legfeljebb csak egy álomban élhetjük át.
Felmerült kérdéseinket hétfőn megküldtük az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályának, a jövőben befutó válaszaikkal természetesen frissítjük majd a cikkünket, vagy új írásban számolunk be a reakcióikról.
