Kultúra

Ideiglenesen védetté vált a Rádió egykori épületegyüttese, így nem indulhat el a bontása

MTVA / Bizományosi: Róka László
MTVA / Bizományosi: Róka László
A kerület reméli, hogy ezáltal finomíthatók lesznek a Pázmány új kampuszának tervei.

Szerda reggel alig néhány perces Facebook-élőben jelentkezett be a Magyar Rádió egykori Bródy Sándor utcai Stúdiópalotája elől Pikó András, Józseváros polgármestere – vette észre a Józsefváros Újság.

A felvételen Pikó bejelentette:

a kerület ideiglenes helyi védettség alá helyezi a tömb bontásra ítélt tagjait,

így lesz idő arra, hogy a Pázmány ide megálmodott leendő kampuszának tervei

finomodjanak, illetve hogy megkezdődjön az eddig elmaradt társadalmi egyeztetés.

Az ideiglenes helyi védettség értelmében

a bontási munkák legfeljebb egy éven át nem kezdhetők meg, sőt, mivel ezzel egyidőben a helyi védelem alá vételi eljárás is elindult, így ha a közeljövőben elinduló épületfelmérések során bebizonyosodik, hogy a kiradírozni vágyott struktúrák valóban építészettörténeti értéket jelentenek, a védvonal megmarad.

A tömb tervezett arcát, illetve a kerület védelméért küzdő civil szervezet, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) javaslatait korábban hosszú cikkben mutattuk be.

Kapcsolódó
Rövidesen kezdődik a Magyar Rádió egykori épületeinek bontása, noha a Pázmány-projekt sok sebből vérzik
Hosszú csend után kiderült, hogy a kormány mégis megépítené a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új otthonát.

A videóban Pikó arról beszélt, hogy

az itt élők és a kerületi önkormányzat feje fölött dönt a kormány és a katolikus egyház egyeteme arról, hogy a következő évtizedeket meghatározó nagy beruházás milyen legyen, és milyen mértékben befolyásolja az itt élők életét,

illetve jelezte, hogy levélben a minisztertől, a katolikus püspöki kar elnökétől, illetve az egyetem rektorától is kérte az egyeztetést, ami nyilvánvalóan fontos ahhoz, hogy a lehető legjobb, a környéken élők bevonását is magában foglaló megoldás szülessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik