A kerecsensólyom hazánk egyik legikonikusabb madara, amelyet 2000 után 2024-ben is az év madarának választottak az idén éppen 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME). A termetes, a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján veszélyeztetettként szereplő faj Eurázsia és Észak-Afrika lakója, elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencénél és a környező országokban éri el, a Pannon-állomány egyben a legnagyobb európai populáció.
Természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű madárnak számít. A faj egyedszáma az 1970-es évekre kritikus szintre zuhant hazánkban, és csak a kemény szakmai és önkéntes munkának köszönhető, hogy a magyarországi állománycsökkenést végül sikerült megfordítani – sőt, a populáció látványosan gyarapodott is az utóbbi évtizedekben. A gyakorlati védelem mellett a magyar kutatók a faj biológiájának jobb megismeréséből is próbálják kivenni a részüket.
Az állat mitológiánkhoz, történelmünkhöz is erősen kötődik: sok szakértő régóta hangoztatja, hogy eleink híres totemállata, az Emese-mondában felbukkanó turul a kerecsensólyom lehetett. Bagyura János, az MME munkatársának újabb ornitológiai megállapításai alapján a turul egészen pontosan a közép-ázsiai Altaj és a Szajánok vidékén, a viszonylag szűk területen előforduló, a helyi solymászatban hagyományosan fontos szerepet betöltő altáji kerecsensólyom.
Egy, a közelmúltban publikált tanulmányban magyar és orosz szakértők az altaji turulmadár genetikáját vizsgálva jutottak érdekes, szakmai körökben komoly vitát generáló megállapításokra. Az eredményekről Dr. Sramkó Gábort, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusát, az Evolúciós Genomikai Kutatócsoport vezetőjét kérdeztük.
Egy vitás madár
A kerecsensólymok populációja két nagy csoportot alkot, a „mi” madarunk a nyugati, míg az Ázsia távoli vidékein honos állat a keleti ághoz tartozik. Rendszertani szempontból évtizedeken át komoly fejtörést okozott a keleti példányokhoz nagyon hasonló, elterjedési területében azokkal részben átfedést mutató, de nagyobb és sötétebb tollazatú altaji sólyom.
Egyes korábbi elképzelések alapján ezen madár a kerecsensólyom és a Kanadától Szibériáig terjedő sarkvidéki régiókban élő északi sólyom hibridizációjával jöhetett létre. Egy másik magyarázat szerint ezzel szemben az altaji és az északi sólyom közös ősből alakult ki, evolúciós szempontból a közelmúltban.
Hogy jobban megértsék az állat evolúciós eredetét, választ kapjanak az altaji sólyommal kapcsolatos kérdésekre, Sramkó Gábor és magyar, illetve orosz kollégái 2018-ban kezdtek a teljes örökítőanyagon alapuló, úgynevezett genomi vizsgálatba oroszországi, kazahsztáni és mongóliai madarak bevonásával. „Eredményeink azt mutatták, hogy az altaji sólyom teljesen belesimul a keleti kerecsensólyom genetikai variabilitásába.
Véleményünk szerint az altaji kerecsensólyom egyszerűen egy változat, még alfaji szinten sem lehet elkülöníteni
– mondta a 24.hu-nak a szakértő.
A kutatók három, oroszországi solymászatokból származó altaji egyedet vizsgáltak, Kazahsztánban és Mongóliában emellett keleti kerecsensólymoktól gyűjtöttek mintákat helyi madarászok támogatásával, néhol egészen nehezen megközelíthető helyeken, alpinista módszerekkel. A szakemberek a fészkeket felkeresve tollasodó fiókáktól vettek tollakat, amelyeket aztán speciális anyagban tárolva szállítottak el laboratóriumi elemzésre.
Sramkó Gábor 2022-ben az Altaj mongóliai részét bejárva személyesen is részt vett expedíción, a térségben 14-15 fészket sikerült felderíteniük. Mongóliában a kerecsensólymok egyedsűrűsége rendkívül magas, mivel a régióban sok a kisemlős – ez részben a szántó földművelés kvázi hiányának, részben a legelőállatok nagy számának tudható be.
A közelmúltban válhattak szét
Az Altaj-hegység egy, a legmagasabb pontján 4500 méteres, óriási tömböt képez Belső-Ázsiában, a kerecsensólymok elterjedési területükön itt találkoznak a legnehezebb életkörülményekkel. „Egyelőre csupán munkahipotézis, de azt gondoljuk, hogy az altaji sólyom a kerecsensólymok első lépcsőfokát jelenti az ehhez a magashegyi, nagyon hideg és viszonylag oxigénszegény környezethez való alkalmazkodásban” – nyilatkozta Sramkó Gábor.
A genetikai elemzés egy további érdekességet is feltárt: úgy tűnik, hogy a sarkvidéken élő északi sólyom valójában nem a kerecsensólyom testvérfaja, hanem a keleti populáció leszármazottja. A keleti kerecsensólyomba simuló altaji sólyom és az északi sólyom közötti hasonlóság tehát azzal magyarázható, hogy előbbi először az Altajban adaptálódott a hideg körülményekhez, majd leszármazottai a világ más hasonlóan zord pontjain – az Északi-sarkvidéken, illetve a Tibeti-fennsíkon – is megtelepedtek.
A szétválás időpontját illetően ellentmondásosak az adatok. Egy kínai kutatócsoport egyik tanulmánya szerint az északi sólyom és a kerecsensólyom ága mintegy 30 ezer éve, ugyanezen szakértők másik publikációja alapján viszont 300 ezer éve különülhetett el egymástól. Egy, az Egyesült Arab Emírségekben működő csoport ezzel szemben 120 ezer évesre becsüli az elválást.
Sokkal teljesebb adatsorokra lenne szükség a pontos datáláshoz, ám akár 300 ezer, akár 30 ezer év, evolúciós értelemben nagyon közeli elkülönülésekről beszélünk.
Ezért is merülnek fel sokszor taxonómiai problémák” – tette hozzá Sramkó Gábor.
Meglepő emellett, hogy a genetikai adatok tükrében a kerecsensólyom eredeti kialakulási helye a populáció mai nyugati határára, éppen a mi régiónkra tehető, a faj első szétválása tehát a keleti irányú terjeszkedéssel indult meg. Őstörténeti szempontból ez azt jelenti, hogy eleink az evolúciósan fiatalabb populáció példányait láthatták elsőként, hogy aztán a honfoglalás során megérkezzenek a turul valódi őshazájának vidékére. Ugyanezt a mintázatot találták számos más, sztyeppei fajnál.
Hogy a nyugati és a keleti populáció egy fajt alkot, nem kérdéses, az ugyanakkor vitatott, hogy a két ág találkozási pontja pontosan hol fekszik, a közbülső területekről, a Krím-félszigetről, valamint a Kazahsztán és Üzbegisztán határán fekvő Usztyurt-fennsíkról ugyanis nincsenek minták. Az ökológusok szerint mindesetre a két nagy csoport között gyakorlatilag nulla az esély az aktív génáramlásra.
Tudományos versenyfutás indulhat
Sramkó Gáborék megállapításai kisebb sokkot okoztak a szakmában. Tanulmányukat ugyan már 2022-ben benyújtották, a publikáció azonban csak hosszú elbírálás után, 2023 végén jelenhetett meg.
A magyar és orosz szakértők szerint a kerecsensólyom evolúciós történetében az altaji ág kulcsszereplő volt, ebből alakult ki utóbb az északi sólyom, illetve eddigi utolsó lépcsőfokként a tibeti populáció. Ez teljesen új irányt jelent a korábbi eredményekhez képest, és merőben ellentétes a már említett kínai kutatók megállapításaival, akik szerint a tibeti kerecsensólyom az északi sólyommal való hibridizációból fejlődött ki.
Mint kiderült, Sramkó Gáborék tanulmányának egyik bírálója éppen ezen kínai szakértők közül került ki, ami megmagyarázza a megjelenés szokatlan elhúzódását. Az elfogultságot végül a Scientific Reports szerkesztői is belátták, az újonnan felkért bírálók pedig a magyar–orosz csapatnak adtak igazat.
A publikálás előtt nem sokkal, 2023 októberében, a kerecsensólyom-világkonferencián élesben is egymásnak feszültek a felek. „A kínai kollégák, finoman szólva, továbbra sem voltak elragadtatva a megállapításainktól.
A konferencián meglehetősen parázs vita alakult ki, most pedig arra számítok, hogy a tudományban bevett módon egyfajta versenyfutás indul majd, hogy ki tudja több mintával, meggyőzőbben bizonyítani a saját álláspontját
– nyilatkozta lapunknak a szakértő.
A kutatás következő lépése az Usztyurt-fennsíkról való mintagyűjtés lenne, emellett Közép-Ázsiában, Kirgizisztánban kellene még madarakat keresni. Sramkó Gábor decemberben járt is Biskekben, és sikerült megállapodnia egy, a helyi madarak mintázását célul kitűző expedícióban, amelynek finanszírozásán jelenleg is dolgoznak.
További feladat, hogy a redukált reprezentativitású genomi módszerek helyett – amelyekkel csak a teljes genom maximum 4 százalékát vizsgálhatják – fejlettebb technikákat alkalmazhassanak. Ezekkel a magasabb lefedettségű módszerekkel még több információt szerezhetnek a DNS-állományról, amely akár a zord körülményekhez történő alkalmazkodás genetikai alapjait jelentő gének azonosítását is lehetővé tenné.
A tervek megvalósításához persze meg kell teremteni az anyagi feltételeket. „Sajnos nincsen olyan dedikált pályázati forrásunk, amely kifejezetten a kerecsensólyomról szólna” – mondta a kutató.
A hasonló vizsgálatok elvégzése igen költséges, a szakember ugyanakkor úgy látja, a kerecsensólyom emblematikus mivolta miatt igenis érdemes alaposabban megismerni. Mivel a faj kultúránkhoz is erősen kötődik, értékes lenne, ha magyar kutatók is kivennék a részüket az evolúciós történet megértésében – ehhez pedig minden támogatás nagy segítséget jelenthet.
