– gondolhatnánk a Kanapéhuszárok alaphelyzetét látva, és nem is tévedhetnénk nagyobbat. A formátum ugyanis már egy évtizede működik, sőt, érthetetlenül sikeres, Nagy-Britanniában a huszonkettedik évad fut belőle, és ebben még benne sincsenek a celebváltozatok, mert igen, ebből is készültek sztárokkal teletűzdelt évadok. A Goggleboxot még 2013-ban indították azzal a felütéssel, hogy a nappalikba bekukkantva mutatja meg, mit is gondolnak a britek a világ dolgairól. A műsort imádták a nézők, sőt, a szakma is elismerte, rögtön BAFTA-díjat is nyert realitykategóriában. Egyúttal megmutatta, hogy mások kukkolása mellett a hétköznapi kisember hol gúnyos, hol kedves, de mindenképp őszinte kiszólásaira, kanapébölcsességeire is van igény. Azóta negyven ország vette át a receptet, amely most az RTL-ig is eljutott.
De mitől működhet egy ilyen formátum, főleg 2023-ban, a kommentháborúk korában, amikor a közösségi oldalakra fellépve már elhajolni sem lehet a mindenhonnan ömlő hozzászólásáradat elől? A virtuális világ jótékony homálya azokat is rábírta a nyilvános véleménynyilvánításra, akik a világ történéseit addig csak a bajszuk alatt kommentálták. A kommentkultúra kieresztette a kanapéhuszárokat a kanapéról, be egyenes a virtuális terekre. Mindez a közléskényszerrel társulva azt hozta el, hogy akaratlanul is szinte mindenhol mások véleményét nézzük, ezzel pedig nagyon könnyű betelni, főleg, ha mindez gyűlölködéssel vagy butasággal is vegyül. Még a tévében is azt nézzük, hogy mások eseményeket kommentálnak?
A Kanapéhuszárok épp emiatt kicsit olyan, mintha bemutatná a kommenthuszárok ősét, az pre-Facebook-embert, aki még nem érzett zsigeri késztetést arra, hogy odaokádja az internetre, hogy „gusztustalan ez a ruha” vagy „lennék a boxzsákja,” megelégedett a kanapéval és a közeli hozzátartozókkal. Pedig a műsorban is pont ezt csinálják a szereplők – ahogyan teszi azt bárki a tévé előtt –, de itt legalább arcot, hangot, hús-vér embert kapcsolhat hozzá a néző. Ebből a szempontból tehát valójában mégis jó lehet az időzítés: eljutottunk addig, hogy üdítő látni, ha valaki arccal, névvel kendőzetlen őszinteséggel tud véleményt mondani és felvállalni.
Még ha sokan torkig is vannak már a hozzászólásokkal, mások véleményével, a Kanapéhuszárok szerencsére nem is annyira erre épít, hanem a karaktereire. A brit formátum lényege az volt, hogy ne castingokon találjanak érdekes arcokat, akiket nagyon gyakran csak a szereplési vágy motivál, hanem az utca emberei közt leljenek rájuk. Igazi csiszolatlan gyémánt az, aki pusztán saját reakcióival is érdekes, ráadásul a kamerák előtt is természetesen viselkedik, amelyet nehéz megtalálni, de egy ilyen jellegű műsorhoz elengedhetetlen hozzávaló. A magyar változatban ez többé-kevésbé sikerül, az első epizód alapján egy iráni származású testvérpár, két idősebb nő egyikük lányával, és egy nyugdíjas házaspár azok, akik elég szórakoztatók ahhoz, hogy megjegyezzük őket. A készítők széles palettáról válogattak: a már említetteken kívül van két harmincas barátnő, két nagyjából hasonló korú srác, egy anya és felnőtt fia, egy kisgyerekes család és egy első blikkre Z-generációsnak tűnő fiúcsapat is.
A Kanapéhuszárok több szinten is nagyon meta: azt nézzük a tévében, ahogy mások tévéznek, egy RTL-es műsor mutatja meg, hogyan ülnek a tévénézők más RTL-es műsorok előtt. Embereket nézünk, miközben ők Puzsér Róbertet hallgatják, miközben ő Tóth Gabit szidja, mindeközben pedig emberek szidják vagy épp dicsérik Puzsért. Ezzel együtt a műsor célja, hogy olyan érzést közvetítsen, mintha mi is ott ülnénk velük a kanapéjukon, elvégre tévézni is főleg akkor a legjobb, amikor közösségi élményként tesszük. Ügyes önpromóként nyilvánvalóan főleg RTL-es műsorokat véleményeznek a nézők, de a Kanapéhuszárok nem ragad le ezen a szinten, inkább a hét úgymond fontos (bulváros) tévétörténeti pillanatait vesézteti ki a szereplőkkel: Tóth Gabi válását, Rácz Jenő jobbegyenesét, József gazda csókját, Kucsera Gábor könnyeit.
Kicsit olyan tehát, mintha hetente negyvenöt percre vizuális formában merülnénk el egy kommentszekcióban, ám szerencsére annál szórakoztatóbb, kedvesebb, ártalmatlanabb élmény a Kanapéhuszárok. Első látásra úgy fest, hogy sikerült a formátum legnehezebb kihívását megugrani, akadnak benne kellően érdekes, mégis természetes figurák, olyan arcok, akiknek lehet ugyan nevetni egy-egy kiszólásán, mégsem olyanok, akiknek szerepeltetése egyetlen célt szolgál: hogy a nézők röhögjenek rajtuk. Elég ha ezt ők maguk megteszik, a Kanapéhuszárok pedig elsősorban annak fog bejönni, aki szereti nézni, ahogy emberek másokon röhögnek.
A Kanapéhuszárok péntek esténként 21.15-től látható az RTL-en.
