Benedek István Gábor (BIG, ahogy becézték) író, újságíró egy hónappal 85. születésnapja előtt szeptember 23-án egy budapesti kórház ablakából zuhant ki – írja a Blikk. A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy egy zuglói kórház ablakából esett ki. A mentők egy VIII. kerületi kórházba szállították, ahol pár nappal később elhunyt. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, az esettel összefüggésben idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Benedek István Gábor Gyulán született 1937. október 29-én. 1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták. Hazatérése után Kecskeméten érettségizett, ’56-ban a kecskeméti tanyavilágban lett tanító. 1957–1959 között a Rabbiképző Szemináriumban Scheiber Sándor növendéke volt. A MÚOSZ méltatása szerint 1961-ben újságíró-gyakornokként dolgozott Szolnokon. 1961–1963 között a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanult. 1968–1977 között a Magyar Hírlapnál dolgozott, 1977–1983 között az Ország-Világ belpolitikai rovatvezetője volt. 1979–1988 között a MÚOSZ Újságíró Iskola oktatója lett.
1983–1989 között a Népszabadság rovatvezető-helyettese, 1989–1990 között a Magyarország főszerkesztő-helyettese volt. 1990–1993 között a Tőzsde Kurír, 1993–1999 között a Bank és Tőzsde főszerkesztőjeként dolgozott. 1997-ben nyugdíjba vonult. 1998 óta a Remény főszerkesztője. 1999 óta a Közgazdász szerkesztőbizottsági tagja. 2000 óta a Füst Milán Szellemi Páholy alapító elnöke. Benedek István Gábor Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas újságíró volt, de iróként is jelentőset alkotott. Könyveit több nyelvre is lefordították.
A Blikknek barátja, Breuer Péter, a Heti Tv és a BreuerPress tulajdonosa azt mondta, nem ismert még egy olyan kedves, szellemes, művelt, a magyar nyelvet fantasztikusan ismerő és használó, jólelkű embert, mint BIG.
Ő maga volt a jóság, a szeretet, mindenkinek csak adott, de soha nem kért cserébe semmit.
Mint mondta, a tévében ő volt a legkedvesebb interjúalanya.
Egy élmény volt az anekdotáit hallgatni, csak tanulhatott belőlük az ember. Az volt benne a csodálatos, hogy ő mindenkihez szólt, egyszerűen értett az emberek nyelvén. Úgy tudott például a tőzsdéről beszélni, hogy még azok is megértették, akiknek semmi köze nem volt hozzá.
Breuer Péter nem zárta ki, hogy néhai barátja talán elfáradt a betegséggel folytatott küzdelemben, nem akart kiszolgáltatottan tovább élni.
