Sport

Szilágyi Áron a világ tetején: élete első egyéni világbajnoki aranyát nyerte

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP
Egy végletekig kiélezett döntőben győzte le francia ellenfelét a háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis.

Szilágyi Áron élete legjobb egyéni eredményét éri el az idei vívó világbajnokságon már azzal, hogy bejutott a kardvívás döntőjébe – csapatban korábban volt már aranya, egyéniben a bronz volt az eddigi legjobb szereplése háromszoros olimpiai bajnokunknak –, a magyar klasszis végül aranyérmet szerzett Kairóban úgy, hogy egy drámai, 15-14-es győzelmet aratott a fináléban a francia Maxime Pianfetti felett.

A 32 éves Szilágyi a 64 között kuvaiti ellenfelét könnyedén intézte el, utána viszont megszenvedett kínai riválisával szemben, de azért bejutott a nyolcaddöntőbe. Ott a 2017-ben vb-győztes, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András volt az ellenfele,

a két magyar klasszis asszójára a hagyományoknak megfelelően nem ült oda edző egyik oldalra sem, a felek egymás között intézték el a továbbjutást.

Az MTI tudósítása szerint a korábban bizonytalan Szilágyi nagyon határozottan kezdett, gyorsan elhúzott 6-1-re. Szatmári akciói elhaltak, többször is hitetlenkedve nézett a táblára, hogy miért nem jelzett a gép. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi szép védéseket mutatott be, időnként pedig megelőzte ellenfelét, aki a folytatásban azért adott szép tusokat – például látványos lerohanásból –, de jelentős hátrányát nem tudta lefaragni.

Szilágyi Áron ezt a lendületet aztán tovább tudta vinni, a legjobb nyolc között az olasz Pietro Torrét múlta felül magabiztosan. Alig kezdődött el az asszó, már 5-0 állt az eredményjelzőn, az egyperces szünet pedig 8-2-nél kezdődött. A folytatásban kiegyenlítettebben alakult a mérkőzés, de így is a végéig nőtt a különbség.

Az elődöntőben Sandro Bazadze volt az ellenfele, a grúz vívót a tavalyi olimpián az elődöntőben legyőzte, az idei Európa-bajnokságon viszont épp ő állította meg Szilágyit a 32 között. Az elődöntő rendkívül feszült volt, a két vívó többször is vitatta a bírói döntéseket, úgyhogy sokat videóztak. Szilágyi került előnybe a szünetig, 8-5-re vezetett, Bazadze pedig a fejét rázta, láthatóan elégedetlen volt az ítéletekkel. Az első két tust aztán be is vitte a grúz a folytatásban, de Szilágyi nem remegett meg, visszavette az irányítást, végül 15-11-re nyert és a francia Maxime Pianfetti volt az ellenfele az aranycsatában.

Az útból világ- és Európa-bajnokokat eltakarító, 23 éves Pianfetti jól kezdett, ugyanakkor látszott, hogy rutintalan is, ugyanis hamar összeszedett egy piros lapot, ami egy tust ért Szilágyinak. Ugyanakkor a magyar klasszis nem tudta ezt a momentumot egyből a maga javára fordítani, ám a szünetig sikerült fordítani, 8-6-os előnybe került.

A folytatás után is övé volt az első két tus, meg is lépett, de Pianfetti kellőképpen izgalmassá tudta tenni a végét, olyannyira, hogy feljött 14-14-re. A végén még videózni is kellett, mindkét kardozó keze a magasban volt ugyanis, de Szilágyi győzelmét hirdették ki.

Szilágyi így az olimpiai és az Európa-bajnoki címe mellé a világbajnokságot is kipipálta egyéniben. Csapatban volt már világbajnok és Eb-aranyérmes is, olimpiáról bronzérme van.

Vívó vb, férfi kard

a 64 között:
Gémesi Csanád-Inaki Bravo (spanyol) 15-13
Decsi Tamás-Ahmed Ferjani (tunéziai) 15-14
Szatmári András-Krzysztof Kaczkowski (lengyel) 15-4
Szilágyi Áron-Amaar Alammari (kuvaiti) 15-6
a 32 között:
Szatmári-Enver Yildirim (török) 15-7
Szilágyi – Hszü Jing-ming (kínai) 15-13
Sandro Bazadze (georgiai)-Gémesi 15-12
Bolade Apithy (francia)-Decsi 15-11
a 16 között:
Szilágyi-Szatmári 15-9
negyeddöntő:
Maxime Pianfetti (francia)-Luigi Samele (olasz) 15-14
Iulian Teodosiu (román)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-14
Bazadze-Ali Pakdaman (iráni) 15-12
Szilágyi-Pietro Torre (olasz) 15-8

elődöntő:
Pianfetti-Teodosiu 15-11
Szilágyi-Bazadze 15-11
döntő:
Szilágyi-Pianfetti 15-14

A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Maxime Pianfetti, 3. Iulian Teodosiu és Sandro Bazadze, … 12. Szatmári András, … 25. Gémesi Csanád, … 27. Decsi Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik