Sakktábla szerűen lerakott fekete és fehér kőlapokról tudnak már az ókori Egyiptom és Róma idejéből is, vagyis a folyosónkon, a fürdőszobánkban egy sikeres és nagy múltú motívum köszön vissza ránk. Akkoriban is ugyanolyan látványosnak kellett lennie, mint ma, díszítő értéke mellett azonban ezoterikus jelentése miatt is használták. Az emberi élet kettősségét szimbolizálta, elvégre mi mást is teszünk, ha nem jó és rossz, fényes és sötét, kegyes és gonosz örömök és akadályok végtelen sora között lavírozunk sakkfigurák módjára.
Fontos motívum a sakktábla mintázatú (márvány)padló a szabadkőműves páholyokban. A főteremben jelenik meg, felette a mennyezetet csillagokkal díszítik. Az épületnek az univerzum harmóniáját kell megjelenítenie, a fekete-fehér négyzetek a földet, a világ dolgainak kétarcúságát mutatják. Ilyen padló volt a társaság Podmaniczky utcai központjában is, és bár a palotában ma már szálloda működik, a motívum ma is szerepel az enteriőrben.
Kassák Lajos író, költő, képzőművész a szigligeti Esterházy-kastélyban működő Írók Alkotóháza teraszán 1965-ben.
A jelentésektől, szimbólumoktól terhes, de egyben páratlanul látványos és a teret kitűnően szervező építészeti elem a templomokban is megjelent, a párizsi Notre-Dame-székesegyház hatalmas kőlapjait sokan ismerik, és vélhetően mintául is szolgáltak az építészeknek. A kockás kövezetben a szimbólumok helyett idővel a tradíciót látták építők és építtetők, így templomok, kápolnák, székesegyházak sorának lett meghatározó alkotóelemévé.
Kastélyokban is alkalmazták, mert – különösen átlósan rakva – optikailag tovább növelte a teret. Sokszor említett példák Versailles termei és díszlépcsői, de viszontlátjuk a négyzeteket a keszthelyi kastélyban is. Mátyás király budai palotájáról ugyancsak az derül ki a történetíró Bonfini egyik munkájából, hogy „Mindenütt rakott kockás padolat terül el, mellyek közül nem kevés mázos”. Évszázadokkal később ugyancsak látunk kockás padlót a palota reprezentatív termeiben, de ezek már újabbak.
A füzérradványi Károlyi-kastélyban működő gyermekszanatórium ebédlője 1953-ban.
A perspektivikus ábrázolás fejlődésével mind többször kerültek elő a négyzetek, a reneszánsz századaiban különösen kedvelték a motívumot. Kockás padlóval építészek és festők egyaránt hangsúlyosabbá tudták tenni a perspektívát, a vonalak vezették a szemlélő tekintetét. Használata később is megmaradt, a viktoriánus Nagy-Britanniában, igen, épp akkor és ott, ahol Alice a tükör túloldalán egy óriási sakktábla eleven bábuival társalog, a házak előterében szinte kötelező volt a kockás kőlap, színektől, méretektől és szegélyektől függően cambridge-i, oxfordi és egyéb stílusban lerakva.
„A pontos geometrikus látvány azután a határozottan geometrikus kialakítású épületeknél kap ismét fontos szerepet” – mondja Branczik Márta művészettörténész, a Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjteményének vezetője. „Modernista villák, középületek elengedhetetlen eleme lett a mettlachi, legtöbbször a hagyományos fekete-fehér változatban, de idővel bordó, szürke, sárga árnyalatban is megszokottá vált, a színek kissé lágyították a kemény hatást.”
Ott látjuk az ismert burkolatot a napokban Budapesten megnyílt, modern Walter Rózsi-villa teraszán, és ott kellett, hogy legyen a szintén műemlék Lejtő úti villa helyiségeiben is. Ez utóbbiakról ez olvasható a fennmaradt építési dokumentumokban: „A földszinti lakásban a fürdő, konyha és egyéb mellékhelyiségekben fekete, sárga sakktábla rakású márvány mozaik burkolat készül. Az emeleti lakásban fekete fehér sakktáblás rakás készül. (…) A földszinti lakásban a fürdőkád oldala crómsárga csempével burkolandó. A külső terrasseok, fedett belépő fekete márványmozaik burkolatot kapnak, minden szegélyezés nélkül.”
Kórházakban és iskolákban, gangon és teraszon, konyhában és fürdőszobában exponált fényképeken jelennek meg a kockák – a mozaiklapos iskolában a lurkók meg is tanulták az ismert nyelvtörőt, miszerint fekete bikapata kopog a patika pepita kövezetén… Az ilyen köznapi helyekre a szokásos módon került a pepita kő: a tehetőseknél látott, a vágyott lakberendezési elemek, stílusos kiegészítők idővel lecsorognak a társadalmi ranglétra alsóbb fokain élők otthonába, közegébe is. Ahogy korábban megírtunk már, hogyan vándoroltak a pálmák az arisztokraták üvegházából a kispolgárok ablakpárkányára.
De hogy miért épp a mosókonyha vagy a lépcsőház elengedhetetlen kiegészítője lett a sakktábla minta, arra szolgál azért egy másik magyarázat is. Ahogy egykor rájöttek, hogy a csíkos textileken kevésbé látszanak meg a koszos foltok – a csíkos ágyneműk, pizsamák és terítők nagy korszakát hozva el ezzel –, a cselédek és a takarítók örömére a kockás padlóról is kiderült, hogy kevésbé tűnik fel rajta a piszok, mint mondjuk egy szép, egyszínű felületen. Esztétikájából fakadóan mindig felfedezni vélték benne a rendet, konyhába ezért is ajánlották.
„Amiben lényeges különbséget látni, az a lapok alapanyaga” – folytatja Branczik Márta. „Elegáns hatás elsősorban nagy, és nemes anyagból készült kőlapokkal érhető el, ez egyben a legdrágább változat is. A 20. századra mind több helyre terveztek ilyen mintát, rengeteg lapra volt szükség, elfogadható áron. A lapok tehát összementek, ezzel új hangulat is költözött a lakásokba, az intézményekbe. A legolcsóbb burkolat cementlapból készült, ennél dekoratívabb volt a mettlachi, a keramit pedig tartósabb.”
Amíg elérhető volt pótlás a megfelelő árnyalatú, méretű lapból, addig viszonylag könnyen javítható burkolatnak számított, a későbbi gyenge próbálkozásokat ismerjük a bérházak lépcsőházaiból. Ellene szólt, hogy lerakni, különösen átlósan és komplikált szegélyekkel korántsem volt egyszerű és gyors. A régi épületek folyosóján lépkedve eszünkbe sem jut, hogy milyen rettentő nehéz a cementlap, hogy egy burkolónak napi több mázsányi súlyt is meg kellett emelnie, a nedves cementtől sokaknak tönkrement a keze, és a nedves kövön térdelés is megtette a hatását.
Dr. Kiss Tamás egy, az ökológiai gondolkodásról szóló tanulmányában megemlít egy történetet, amit egy férfi interjúalanyától hallott: „Fekete-fehér, pepita kövezet volt a konyhában. Kissé ütött-kopott, de nagyon szerettem, mert maga volt a labirintus. (…) Primadonna módjára lehetett lépegetni a köveken. A legfontosabb az volt, hogy elkerüljem a balesetet. Volt ugyanis néhány olyan szakasz, illetve oly mértékben megrongálódott konyhakő, melyre nem lehetett rálépni. Aki rálépett, menthetetlenül balesetet szenvedett (…) Hát így kerülgettem azt a 3-4 konyhakövet, még kisiskolás és középsulis koromban is, és talán még ma is azt tenném, ha meglenne az a konyha.”
A sakktábla motívum ma is hódít, használja az is, aki klasszikus teret szeretne kialakítani, és az is, aki retró hangulatot keres – a minta az 1950-es évek amerikai enteriőrjeinek is az egyik alapmotívuma volt. A lakberendezők rendszeresen tájékoztatják a magazinok közönségét arról, hogy a kockás padló remek választás vidéki stílusú és nagyvárosi enteriőrbe egyaránt, és hiába a szigorú rend, mindig sugároz valami játékosságot, könnyedséget. Dinamikus minta, a helyiségek főszereplője, de szépen érvényesülhetnek mellette más színek is. Képeinket böngészve szinte a belsőépítészek titkos fegyverének gondolhatjuk, mert egyedülálló módon képes időtlenné varázsolni egy teret.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/pepita
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
